Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Kisselyk - Klein-Schelken - Şeica MicăRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Az Oltmelléki hegysor Szászcsanádi hegyágának Selyki oldalágában, a Kisselyki-patak mellett fekszik Kisselyk község. 

Szent Katalin tiszteletére szentelt temploma feltehetően a 13. században épült. Először 1414-ben említik. Mai formáját a 15. században nyerte el. Háromhajós, bazilikális elrendezésű szentélye a nyolcszög három oldalával záródik. A templom nyugati homlokzata előtt négyzetes torony áll. Gótikus kapujának már csak a keretei figyelhetők meg. A templomot a 16. században részben átalakították, orgonakarzata és orgonája 1788-ban készült. Tornyának 1556-ból származó harangján pajzsdíszek és egy sólyommal vadászó lovas figyelhető meg.

Már a 14. században megépült az első ovális, kaputoronnyal erősített védőfal a templom körül. Erre egy újabb várfal épült a 15. században, amely jelentős részben még ma is megfigyelhető. A belső körfal belső oldalán téglaíveket láthatunk, amelyek a védőfolyosót tartják (Nagyszebenben, Nagydisznódon és Nagybaromlakán találunk ehhez hasonlót). A védőgyűrű szabálytalan ovális formájú, nyugaton, északon és északkeleten három torony erősíti. Ennek a 80 cm vastag várfalnak a maradványai a templomvár délnyugati, nyugati és délkeleti részében találhatók. A nyugati kaputorony és a templomtorony között egy különösen jól védhető kútudvar alakult ki. A 14 méter magas falak belső oldalán pillérek támasztják a védőfolyosót. Az északi oldalon egy ajtó vezet a kútudvarhoz, amelyet szuroköntők és csapórácsok védenek. A kútudvar és a déli köritőfal metszéspontjánál egy kis őrtorony épült. A belső védőfal északi tornya háromszintes, félnyeregtetős. A keleti torony négyszög alakú, a belső fal elé épült – ez szintén háromszintes és félnyeregtetős.

A 16. század közepén a belső várfaltól mintegy 10-12 méterre egy második védőgyűrűt alakítottak ki, és a templomvárat árokkal is megerősítették. A külső fal nagyrészt megmaradt, az északnyugati rész kivételével, ahol ma az iskola áll.

A 17. században az északi tornyot és a belső várfalat átépítették, majd a 20. század elején a belső várfal nagy részét lebontották. Anyagát a helyi iskola megépítéséhez használták fel, amely 1912-re készült el. 

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 679-680.

 

 

GPS: É 46° 3.334 (46.055565)
K 24° 7.592 (24.126535)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció