Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szelindek - Stolzenburg - SlimnicRomániaErdély és PartiumSzeben vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Archívum
  • Térkép

 

Szelindek középkorban szászok által lakott települése fölé emelkedő erősségének keletkezéséről több elgondolás is született, mely szerint a XIV. vagy a XV. században emelhették a legkorábbi magját. A nagy valószínűséggel „gerébi” nemesi család {vagyis szász előkelő} kihalta után – Kelnekhez és Szászorbóhoz hasonlóan – ezt az erődítményt is átvette a helyi németajkú lakosság, mely a további évszázadok vérzivataros háborúiban nekik és értéktárgyaiknak, jószágállományuknak menedékül szolgált. A szelindeki vár első, napjainkig fennmaradt írásos említése 1529-ből való, amikor az anarchikus belháborúba eső Magyarország vezető nemessége két pártra bomlott. Ekkor történt, hogy a Szapolyai János király pártján álló fegyveresek szállták meg, akiktől, a fősereg elvonulása után, még aznap éjjel, Pempflinger Márk szebeni szász királybíró csapatai visszafoglalták. A továbbiakban az Erdélyi Fejedelemség életében nagy jelentőséggel bíró Szeben szabad királyi város ellenőrzése alatt állt, egészen 1602-ig, amikor Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hadvezére, Székely Mózes vette be csapatai élén. A XVII. században ismét a helyi szász közösség menedéke, amire 1658-ban is nagy szüksége volt, ekkor a II. Rákóczi György erdélyi fejedelem sikertelen lengyelországi hadjáratának megbosszulására betört török és tatár csapatok felégették a helységet, míg a menedékvárat nem vették ostrom alá, így a falai mögé húzódott szászok és vagyonul épségben megmaradt. A szelindeki vár elkerülte a Habsburg I. Lipót német-római császár és magyar király által kiadott, a feleslegessé vált és a lázadók búvóhelyéül tartott magyar várakra kimondott felrobbantási parancsot, így továbbra is itt őrizhették a lakosság élelmiszertartalékát és értékeit. Utolsó katonai jellegű eseményei a Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc idején zajlottak le, 1705-ben Pekry Lőrinc kuruc generális hada egyetlen rohammal megszállta. A felkelők két esztendeig állomásoztak benne, de az ekkoriban már elavult, hadászati szempontból jelentéktelen vár nem számított fontosabb bázisnak a Szeben – Fogaras – Brassó körüli területeket szilárdan uraló Habsburg csapatokkal szemben. 1707-ben, a felkelők kénytelenek kiüríteni, ekkor megrongálták a védőműveit. A békésebb időszak beköszöntével a lakosság igyekezett helyreállítani a raktáraknak kiválóan alkalmas épületeket, de az 1719-es pestisjárvány megritkította a soraikat, így abbamaradtak az építési munkálatok. A XVIII. században már nem törődtek úgy vele, megkezdték egyes részeinek lebontását, az anyagát felhasználva a völgybeli lakóházak létesítésére.

Szerencsére még napjainkban is nagyrészt állnak falai és védőművei, melyeket restaurálással meg lehetne menteni a történelmi múltra kíváncsi látogatók számára.

Leírása:

Szelindek várának építéstörténetét a következőképpen lehet összefoglalni:

-- A régebbi szakirodalomban még azt olvashatjuk, hogy a dombtetőn emelkedő templomot erődítették meg a helyi lakosok, más forrásban a Brassó város elöljárósága által létesített erősségről írnak. Ezzel szemben igen nagy valószínűség szerint a helybeli szász előkelő földesúr {„geréb”} által a XV. században létesített magánvár céljából emelhették Szelindek várának korai magját, mely az É-i részen álló 12 x 12 méter külső méretű, 3 méter falvastagságú öregtoronyból és az azt övező várfalból állhatott. A torony felsőbb szintjén elhelyezett harangokat a falusi plébániatemplomból menekítették még ide a szász lakosok, és azóta is itt maradtak.

-- Valamivel későbbre tehető a D-i oldalt lezáró 30 méter széles, grandiózus méretű lakópalota létrehozása, mely még mindig a földesúri família birtoklásához köthető. Sajnos ennek az épületnek a falait már jórészt elbontották, de a hatalmas pillérek még mindig nagy hatást tesznek az ide látogatóra. Ezek a pillérek igen megtévesztők, mivel hasonlítanak a középkori egyházak oszlopaira, ezért a régebbi forrásokban, mint Szent Bertalan templomaként szerepeltették, pedig nem az, hanem a palota belső tartóoszlopaiként szolgáltak. Mindezen felsorolt épületrészek és az ÉNy-i kisebb torony is a korai földesúri vár tartozékai voltak, jellegzetes gótikus ablaknyílásokkal ellátva.

-- A korai erősség bejáratát az ÉK-i oldalon alakították ki az egykori várépítők.

-- Közelebbről ismeretlen időpontban, de még 1529 előtt a szász földesúri família kihalásával a helyi lakosság vette át az erődítményt, mely a saját igényei szerint fejlesztette tovább. Ekkoriban készült el a D-i oldalon az a háromszög alakú területet övező várfal, mely mögé idegen támadás esetén bemenekíthették a község állatállományát. Ezt nevezték, más szász parasztvárakhoz hasonlóan, a „baromvárnak”. A bejárata egy kaputornyon keresztül volt megközelíthető, mihez a későbbiekben még egy rondellát is csatoltak, ezzel védhetővé téve az itt ásott, egykoron 70 méter mély bővizű kutat. Az egykori víz-nyerőhely napjainkra teljesen betömődött, a rondella fala pedig félig már leomlott.

Megjegyzés: a 2003-as helyszíni terepbejárás idején a szelindeki várban egy idősebb férfi lakott, aki talán az őrzését látta el a várromnak. A bejárat jelenleg a Ny-i oldal közepén kialakított kiskapun keresztül van, innen lehet bejutni a várudvarba. A férfi románul beszél, de kissé ért németül is, lelkesen integetve magyarázta, hogy nyugodtan nézzünk körbe a néhány baromfival és zöldségeskerttel díszített területen. Falépcsőkön felkapaszkodva a toronyban, a szemünkbe ötlik a három középkori szász harang, amit még akkor használtak, amikor a véres háborúk során ide költözött az egész település lakossága. A viszonylag épségben fennmaradt torony után a D-i oldal palotája már siralmas képet nyújtott, ezt, nagyrészt lebontották az építőanyagáért, a jó minőségű tégláért, amiből az egész vár épült. A D-i oldal kaputornyának nyílását befalazták, hogy a félig leomlott rondella felől is zárt legyen.

Forrás:

 

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 432-433. 

 

 

 

Nincs kiírva, hogy pénzt kellene adni annak a férfinak, nem lehet semmiféle kiadványt és képeslapot venni, így hát elköszönve az őrtől, tovább indultunk az erdélyi vártúránkon.

GPS: É 45° 55.184 (45.919739)
K 24° 9.541 (24.159014)
Kőnig Frigyes - Végvárak a Magyar Királyságban