Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Vargyas - VârghişRomániaErdély és PartiumUdvarhely történelmi vármegye - Réka vára, Rika vára, Nyugati építmény

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Mellékletek
  • Térkép
  • Szállás

BORDI Zs. Loránd

DÉNES István

Régészeti kutatások a Rika-erdő kora középkori erődrendszerében

(Kivonat)

Az 1998 szeptemberében, a Rika-erdő-ben végzett régészeti kutatások feltártak egy eddig kutatatlan, hozzávetőleg 10 x 16 méteres alapterületű, forró mésszel épített kora középkori tornyot, valamint a közvetlenül mellette futó, többször fel-újított középkori utat. A gazdag, kerámiatöredékekből és fémtárgyakból álló leletanyag alapján megállapítható, hogy ez a tűzvész által elpusztított erősség a 12. század folyamán volt használatban.

*

A Persányi-hegységnek az Olt alsórákosi szorosától északra húzódó vonulatát az erdővidéki és homoródmenti ember Rikának vagy Rika erdejének nevezi. Az ide tartozó, a Rika és Sós-kút (Nádas) patakok közti, Ny–K irányban lefutó hegygerinc keleti kiemelkedésén, a közigazga-tásilag Vargyasközséghez tartozó Hegyes-tetőn (684 m) található középkori eredetű erődítés ma-radványok már régóta ismertek.

KŐVÁRI László 1852-ben az általa Huszt várának nevezett erősségről azt mondja, hogy romjai nincsenek, csak nyomai látszanak. Tőle függetlenül, KRIZA János az ún. Hegyes-dombon található őskori várhoz, mint Attila vá-rához kapcsolódó mondát ír le 1853-ban. KŐ-VÁRI munkája második bővített kiadásában, 1866-ban feltehetőleg ugyanerre a, hegycsúcsra épült erősségre utal Holofernes-vára név alatt.1 ORBÁN Balázs, aki a Székelyföld leirása... első kötetében röviden ismertette az általa hun-szé-kely eredetűnek tartott, a nép által egyszerűen hegyestetőinek nevezett várat, Huszt- vagy Attilla-váraként.2 SZÉKELY Zoltán ovális kőfal által körülvett kör alakú, toronyról ír, amelyet formája alapján a 14. századra datál.3 FEREN-CZI István elnyúlt, kör alakú várnak írja le, és 1979-ben Rika-várának nevezi. A vár közepén egy mély kincskereső gödörről tesz említést. A gödörből kidobált törmelékben a Kustaly-vári ásatások során talált kerámiához hasonló edénycserepeket említ. 1991-ben ugyanerre az erősség-re a Boldi-vár nevet használja.4 BENKŐ Elek Réka-vára név alatt feudális magánvárnak tartja. A vár területéről széles, bekarcolt vonallal díszített cseréptöredéket ír le.5

Helyszíni kutatásainkból kitűnt, hogy amint azt a szakirodalom részben jelezte, az egy-kor a Hegyes-tetőn emelkedő, keleti oldalán kettős töltéssel társuló egykori kőépítmény valójá-ban legfeljebb egy torony lehetett, várnak aligha nevezhető. A töltések nem veszik körbe a tetőt, a külső csak a gerincnyakat vágja át a tető olda-lában, a belső viszont déli irányba éppenséggel mintegy 350 méteres szakaszon ereszkedik a Sóskút (Nádas)-patak völgye felé, így biztosítva az itt viszonylag enyhébb lefutású hegyoldal fe-lől a gerincet.

A Hegyes-tetőtől nyugatra levő nyereg régészeti objektumait, a többi létesítményt, amelyek az előbbiekkel összetartozó védelmi rend-szer alkotóelemeinek tűnnek, előttünk szintén nem kutatta senki.6 Mintegy ötszáz méterre innen, a dacittufából képződött hegynyeregben lekere-kített sarkú téglalap alaprajzú, 2–2,5 méter magas, külső oldalain bükkfákkal benőtt, mintegy 16 x 25 méteres halom emelkedik, amely épületromnak tűnt. Ettől délre lépcsőzetes, mesterségesen kialakított tereppihenő figyelhető meg, amelyet a terepbejárás során eredetileg egy kettős földtöltés maradványának tételeztünk fel. A halomtól mintegy 100 méterrel nyugatra egy újabb földtöltés metszi át a nyerget, amely 250 méter hosszan fut le a gerincről a Rika-patakvölgye felé (1. ábra).

Az 1998. szeptemberében lezajlott kutatás a fő objektum, a halom épületrom jellegét volt hivatott megállapítani, és azt igazolta is. A feltárások az építmény belsejére, délnyugati és délkeleti oldalára korlátozódtak, valamint a romnak a déli oldalon található tereppihenőkkel való kapcsolatát próbálták tisztázni.

Az ásatás a három nagyméretű kincskeresőgödör által megbolygatott beltért egy, a falra nőtt bükkfa gyökerei miatt hozzáférhetetlen délnyugati sarok kivételével feltárta (2. ábra). Teljes egészében kitöltötte egy átlagosan 2 m vastag, követ és mésszel kevert földet tartalmazó omladékréteg. Ez alatt húzódott az apróra tört dacittufából döngölt középkori járószint, amelynek égett felületekkel tarkított felszínét 3–5 cm vastag megkeményedett hamuréteg borította (3/1. ábra). A járószint felületén és a hamurétegben cseréptöredékek és fémtárgyak kerültek elő.

A feltárás során kiszabadult az építmény északi oldalán 5,3 m széles, lekerekített sarkú, téglalap alakú beltere. Az építmény hossztengelye 18°-kal hajlik el nyugati irányba.7 A fal, amely a legépebb, délnyugati oldalán mérhetően 2,4 m vastag, ott ma is mintegy 2 m magasságban áll. A déli részeket a ránőtt fák miatt nem lehetett megkutatni. A falat alapozási árok nélkül, egyenesen a leegyengetett, dacittufából álló anyakőzetre rakták, úgy, hogy a nagyobb méretű kövekből kialakított falfelületek közeibe apróbb köveket helyeztek. A felhasznált kőanyag nagy része vulkáni agglomerátumból származó andezit, de került a falba minden más, a közelben fellelhető kőzet is (mészkő, homokkő stb.). A köveket forrómésszel kötötték össze, míg a falfelületen maradt hézagokat mészhabarccsal töltötték ki. A falazás gondozatlan, a falfelületek nem egyenletesek, gyakran görbék. A feltárt, még álló belső falfelületen gerendafészkek nyomai nem mutatkoztak.

A délnyugati falban előkerült az építmény bejárata, a padlószint fölött 1,6 méter ma-gasan. Ez a fal közepétől 0,8 méterre délre nyílik. Szélességét egy, a falra nőtt bükkfa miatt nem lehetett megállapítani, de az biztos, hogy szélesebb lehetett 1,5 méternél. A bejárat bal (északi) oldala volt azonosítható, ez két sor kő (0,42 m) magasságban maradt fenn. A bejárat esetében viszonylag nagyobb gondot fordítottak az építésre, az azonosított oldal felülete válogatott, lapos oldalukkal kifelé helyezett, nagyméretű andezittömbökből van kiképezve. Járószintjét apróbb kövekkel rakták ki, amelyek közeibe forró meszet öntöttek, vízszintes felületet hozva így létre. Ennek teljes felületén egy vékony hamuréteg és kiterjedt megégett foltok voltak megfigyelhetőek. Fél méterrel bennebb az építmény külső falfelületétől, úgyszintén a bejárati járószinten elszenesedett, körülbelül 0,15 x 0,20 m keresztmetszetű tölgyfagerenda került elő (a bejárat északi ajtókerete?).

A délkeleti oldal központi részén a falat nagyméretű andezittömbök hozzáépítésével 0,8 méterrel megvastagították kifelé. Az itt képződött sarokban, egy körcikk alakú, égetett felületen cseréptöredékek kerültek elő. Az átégett dacittufa, valamint az enyhén kormos, megégett falfelület arra enged következtetni, hogy itt egy egyszerű, szabadtéri tűzhely lehetett. A kisméretű kutatott felületből nem derül ki, hogy egy támpillér épült ide, vagy a keleti sarokig húzódó teljes további falszakaszt megvastagították.

A régészeti anyag a járószinteken feltárt nagy mennyiségű cseréptöredékből, fenőkövekből, állatcsontokból és tíz darab fémtárgyból áll.

Szám szerint a legnagyobb mennyiséget a kerámia képviseli. Az edények lassú kézikorongon készültek. Anyaguk általában jól iszapolt, apró szemcséjű homokkal soványított agyag, de előfordul olyan eset is, amikor az agyagba nagyméretű kavicsok kerültek. Színük sárgásbarna, vörösesbarna, szürkésbarna, szürke vagy fekete. Szinte minden cseréptöredéken megfigyelhetőek az utólagos égés nyomai. Az általánosan előforduló forma a fül nélküli, közepes méretű bögre és a nagyméretű fazék (15–20 db.), de előkerültek cserépbográcsok töredékei is. Az edények esetében két főbb típus jelentkezik. Az egyik, a karcsú, csapott vállú, tölcséres szájú, egyenesre vágott peremű forma (4/2, 6/1. ábra) ritkább (2 db.) Díszítése a teljes felületre felvitt „fogaskerék”, vagy a vállon található, körömmel benyomkodott minta. Formája és díszítőmotívumai elterjedését Erdély központi részén a gyulafehérvári8, bethlenszentmiklósi9 és kolozsmonostori10 ásatások anyagának ismeretében a 11. század végére, valamint a 12. század első felére teszik. Ez az edénytípus Erdély keleti és délkeleti részein a 12. század végén még használatban volt, mint ahogy azt a Csíkszentkirály területén feltárt II. Anghelos Izsák (1185–1195) pénzével terminus post quemdatált veremlakás kerámiaanyagának formatípusai bizonyítják.11

A leletanyag túlnyomó részét a hasasabb, domború vállú, vízszintesen kihúzott peremű edénytípus alkotja, amelynek díszítése is nagyobb változatosságot mutat. A leggyakoribb az edény vállára vagy nyakára felvitt körömbe-nyomásos díszítés, bekarcolt, a válltól a has aljáig körbefutó széles vonallal társítva (4/1, 5/2–4, 6/3–4. ábra). Egyes esetekben előfordul a vállra karcolt egyszerű hullámvonal (5/1. ábra). Egy esetben figyelhető meg a fazék nyakára egy hegyes végű tárggyal folytatólagosan, ún. „Furchenstich-technikával”készített díszítmény (6/5. ábra). Ez az edénytípus már a 12. századi kerámiaműveltség jellegzetességeit hordozza magán, mint ahogy azt a csügedi12, malomfalvi13, Homorodoklánd – Kustaly-vári14, ugrai15, székelykeresztúri16 feltárások bizonyítják. Külön meg kell említeni az ún. „Furchenstich-technikát”alkalmazó díszítést, amely az erdélyi medencében alig jelentkezik, de Erdély délkeleti vidékein előfordul, mint ahogy azt az egykorú ugrai erődítmény első periódusának leletanyaga bizonyítja.17

A feltárt kerámia külön kategóriáját alkotják a cserépbográcsok. A két előkerült példány közül az egyik, egy vörösesbarna, vastagított, kihajló peremű, a perem alatt hullámvonallal díszített cserépedény töredéke. A másik, amelyet mintegy 60 %-ban sikerült összeállítani, egy ovális alakú, 30 cm átmérőjű, 16 cm mély, félgömbös fenekű, belső füles edény. Megvastagított pereme kihajlik, külső felületén gyengén be-nyomkodott ujjbenyomásos minta van. A fül egyik oldalán, 23 mm-rel a perem alatt két egyszintben levő, 3 mm átmérőjű átfúrt lyuk található (7. ábra). Színe barnásvörös, a felületén foltokban valamint a peremén utólagos égés figyelhető meg. A cserépbogrács az Árpád-kori kerámiaműveltség jellegzetes edénytípusa, amely a kor minden településében előfordul. Délkelet-erdélyi elterjedését a 12. század folyamán a székelykeresztúri18, kilyéni19, és csíkszentkirályi20 leletek bizonyítják.

Az összeállítható edények közös jellemzője, hogy töredékeik egyenlő mértékben kerültek elő mind a beltérben, mind a falakon kívül.

A középkori járószint felületéről 19 darab fenőkő kisebb-nagyobb töredéke került elő. Anyaguk a helyben található zöldesszürke dacittufa, vagy homokkő.

Ugyancsak nagy mennyiséget képviseltek a leletanyagban az állatcsontok, amelyek a járószint teljes felületén szétszórva kerültek elő. Eddig szarvas, őz, vaddisznó, bölény, ló, csuka és egy nagyobb madár csontjait sikerült meghatározni. A csontokon késvágás nyomai figyelhetőek meg.

A csontok közé sorolható be, de külön kategóriát képvisel az a négyszögű, merev tüskéjű, csontból készült övcsat (8/7. ábra), amely a torony belsejében a középkori járószinten került elő, és amelyre nem ismerünk Délkelet-Erdélyben analógiát.

Változatos a torony belsejében előkerült fémtárgyleletek jegyzéke is. A feltárt három, egyenes fokú, ívelt pengeélű, nyéltüskés késpenge töredéke (8/6, 8/9–10. ábra) ugyancsak a járószinten került elő. A késtípus 12. századi használatát bizonyítják a székelykeresztúri21, ugrai22 stb. feltárások.

Változatosabb képet mutat a torony belsejében talált három nyílhegy. Az egyik, szigony alakú nyílhegy (hossza 65 mm, 8/1. ábra) délkelet-erdélyi használatát a Felsőcsernáton – Ika-vári és csíkrákosi leletek alapján a 13–14. századra teszik23, de az ugrai ásatások eredményei24 igazolják 12. századi besorolását. A rombusz formájú, tüskés felerősítésű, vasból készült nyílcsúcs (8/2. ábra) típusa a térségben ismert, de csak besorolatlan leletekből25. A harmadik, rombusz keresztmetszetű, tüskés felerősítésű, vasból készült nyíl-csúcsra (8/3. ábra) nem került még elfogadható analógia, kora a többi leletanyag alapján tehető a 12. századra.

A fegyverek mellett előkerült egy ívelt felületű, visszahajlított lemezekkel a nyélre erősíthető fémeszköz (8/5. ábra), amelynek alkalmazási területe ismeretlen, egy övcsat nyelve (8/8. ábra), valamint egy hegyes, feltehetőleg árnak használt fémtárgy töredéke (8/4. ábra).

Az építmény délkeleti falára merőleges, 20 méter hosszú kutatóárok a tereppihenők jellegét volt hivatott meghatározni. Az átvágás során a belső tereppihenő párkánya az előzetes feltételezésekkel ellentétben nem földsáncnak, hanem egy többször felújított középkori út párkányának bizonyult. A kutatóárok metszetében egy apróra tört, keményre döngölt, dacittufából készített, ötször felújított útbetöltés volt megfigyelhető26, amelynek szélessége a szintek függvényében 4 és 6 méter között változik (3/2. ábra). Az enyhén homorú útfelületekről nagyon kevés régészeti anyag került elő. A legalsó szinten vörösesbarna, szemcsés felületű, vállán hullámvonallal díszített, kézikorongon készített cseréptöredék, a harmadik szinten pedig egy apró fémtárgy, feltehetőleg egy patkószeg töredéke került elő. A legalsó útfelületen előkerült kerámiatöredék hasonló az építmény belsejében talált kerámiához.

Az 1998-ban végzett Rika-erdei leletmentő ásatások eredményeit összegezve elmondható, hogy a Hegyes-tetőtől mintegy 500 m-re nyugatra, a gerincen található, megkutatott objektum egy legalább a 12. század folyamán állandó jelleggel használt kőépítmény (torony?) volt, amely tűzvészben pusztult el. Szerepe feltehetőleg a mellette feltárt középkori útvonal biztosítása és ellenőrzése volt.

Jegyzet 
 

1. KŐVÁRI László, Erdély régiségei, Kolozsvár, 1852, 179; KRIZA János, Székely népmonda Atiláról és a húnokról, Új Magyar Muzeum III/III, 1853, 175–176; KŐVÁRI László, Erdély építészeti emlékei, Kolozsvár, 1866, 48

2. ORBÁN Balázs. Székelyföld leirása…, Pest, 1868, I., 230

3. SZÉKELY Zoltán, Contribuţii la problema fortificaţiilor şi a formelor de locuire din sud-estulTransilvaniei, Aluta VIII–IX (1976–1977), 63

4. FERENCZI István, FERENCZI Géza, Observaţii de topografie arheologică în partea superioară a depresiunii Homoroadelor (jud. Harghita) între anii 1957–1978, Acta MN XVI, 1979, 428–429. A dolgozat a Hegyes–tetőt Dl. Boldi néven írja le.

5. BENKŐ Elek, Kelet-Erdély „korai” kővárai, Castrum Bene, 1989, 72; Szent László-kori kővárak Erdélyben?, Műemlékvédelem, 35/4, 1991, 232

6. A rikai erődítményekkel foglalkozó dolgozatok a kilencvenes évek közepéig nem említik. Tudomásunk szerint DÉNES István, baróti geológus figyelt fel rá először, 1979-ben.

7. A külső oldalak teljes feltárására még nem került sor, de a falvastagság alapján feltételezhető, hogy külső méretei 10 x 16 m.

8. ANGHEL, Gheorghe, Noi descoperiri arheologice în legătură cu aşezarea feudală timpurie de la AlbaIulia, Apulum, VII/1, 1968, 473, fig. 4,6,7

9. ANGHEL, Gheorghe; BLĂJAN, Mihai, Săpăturile arheologice de la Sînmiclăuş (com. Şona, judeţulAlba), Apulum, 15, 1977, 29

10. IAMBOR Petru; MATEI, Ştefan, Noi cercetări arheologice la complexul medieval timpuriu de la Cluj–Mănăştur, Acta MN, 20, 1983, 140. A cseréptöredékeket a II. Béla (1131–1141) pénzével datált 158. sír alatt tárták fel.

11. PREDA, Constantin, Săpăturile arheologice de la Sîncrăieni, Materiale, VI, 1959, 850, fig. 24

12. BERCIU, Ioan, Descoperiri din epoca feudală timpurie în raionul Alba Iulia, Materiale, IV, 1957, 334–359, Pl. I

13. HOREDT, Kurt, Şantierul arheologic Moreşti. Materiale, IV, 1959, 175–186

14. FERENCZI István, FERENCZI Géza, i.m., Illusztrációs anyag nélkül

15. POPA, Radu; ŞTEFĂNESCU Radu, Şantierul arheologic Ungra, MCA, 14, 1980, 498–500, fig. 3–4

16. BENKŐ Elek, A középkori Keresztúrszék régészeti topográfiája, Varia Archaeologica Hungarica, Budapest, V, 1992, 31. tábla

17. POPA, Radu; ŞTEFĂNESCU, Radu, i.m., 501, fig. 4/a

18. SZÉKELY Zoltán, i.m., 68–69. Fig. 30/5–6. A 3 x 2 méteres veremlakás belsejéből fazék és cserépbográcstöredékek, négy vaskés, valamint az együttest a 12. századra datáló S végű hajkarika került elő.

19. BARTÓK Botond, Vestigii arheologice din secolele IV.,VI. şi XI–XII. p. Chr., de la Chilieni (jud. Covasna), ACTA – 1997/I, 184, fig. 2/a–c

20. PREDA, Constantin, i.m., fig. 24

21. SZÉKELY Zoltán, i.m., 68, 30/7–8

22. POPA, Radu; ŞTEFĂNESCU, Radu, i.m., fig. 3/g

23. SZÉKELY Zoltán, i.m., 62, fig. 16/2, 63, 24/6

24. POPA, Radu; ŞTEFĂNESCU, Radu, i.m., fig. 4/d

25. A Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményében több hasonló lelet található, de előkerülésük ideje és helye ismeretlen. A múzeum gyűjtőterületének ismeretében joggal feltételezhető, hogy legnagyobb részük Délkelet-Erdélyből származik.

26. A felaprózottdacittufaa hegynyereg anyakőzetének természeteseró-ziójafolytán jött létre, lemosott rétegei megfigyelhetőek a Sóskút (Nádas) patak északi partján.


ACTA -1998 
A Csíki Székely Múzeum és a Szekély Nemzeti Múzeum Évkönyve

GPS: É 46° 6.083 (46.101379)
K 25° 30.140 (25.502325)

A Rika patak völgyében vezető földúton kelet felől érkezve először balkéz felől a Rika királyné sírjának nevezett patak parti sziklához érkezünk. Kb 1 km-t továbbhajtva, jobbra az út mellet egy kis vadászházat látunk, ahol autónkat hagyhatjuk. Itt délre fordulva gyalogosan induljunk a fölöttünk magasodó Hegyes-tető irányába. Mivel a területről igen nehéz megfelelő térképet szerezni, a felesleges bolyongások elkerülése végett fogadjunk vezetőt !

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció