Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Malomvíz - Râu de MoriRomániaErdély és PartiumHunyad történelmi vármegye - Kolc-vár, Colt, Kolcvár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

A Retyezát-hegység É-i lábánál, a Hátszegi-medence D-i szélén a Russzilor (Ruso vize) mellett fekszik Malomvíz (R�u de Mori) község. A falu feletti sziklás hegy oldalában (a faluból délkeletre kivezető mellékúton mintegy 2,5 km-re) az egykor a Retyezátba vezető utakra felügyelő Kolcvár romjai állnak (726 m).

Az 1300-as évek második felében a faluban és a környéken birtokos kenéz Kendeffy család épített itt lakótornyot, melyet egy XVI. század elején kelt oklevél még mint tornyot említ, 1519-ben azonban már várként (castrum) szerepel, tehát a torony körüli erődítési munkálatok a két időpont között kezdődtek. A központi lakótornyot a XVI-XVII. század folyamán nagyjából háromszög alakban erős fallal vették körül, s a vár további erősítése érdekében a déli oldalon két sokszögű tornyot emeltek. A várat a törökök elfoglalták, és elhurcolták Kendeffy Ilona férjét, aki a fogságban halt meg. Evlija Cselebi 1661-ben járt falai között. A XVII. század vége felé az ismét a Kendeffyek birtokában volt uradalmaival együtt. 1671-ben még őrség tartózkodott benne. Az idő múltával felhagyott várból ma is jelentős falak állnak.

A négyzet alaprajzú toronynak három szintje maradt fenn korunkra, eredetileg ennél is magasabb lehetett. Déli oldalán szakadék óvta, a többi részen várfallal övezték a tornyot. A 16-17. század során a várfal északnyugati részéhez egy épületszárnyat csatoltak, és kisebb bástyákkal is megerősítették a várat. Ez utóbbi építmények maradványai a helyszínen szintén jól megfigyelhetők.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 306.

GPS: É 45° 28.689 (45.478157)
K 22° 52.449 (22.874144)

A várhegy lábánál levő kis templomig el lehet menni autóval. A paplak előtti kis parkolóban hagyjuk az autót, majd gyalogösvényen kapaszkodhatunk föl a várba.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció