Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Kisprázsmár - Tertlau - ToraclaRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Archívum
  • Térkép

Az Oltmelléki hegysorhoz tartozó Hortobágy-hegység területén, az északról jövő Mártonhegyi-patak mellett fekszik Kisprázsmár község.

A román stílusú, Szent Katalin tiszteletére szentelt, háromhajós kisprázsmári templom feltehetően a 13.

század eleje táján épülhetett. Templomának plébánosát, Miklóst 1332-ben a pápai tizedjegyzék említi.

A templom főapszisának záródása félköríves, ez szentélynégyszöggel csatlakozik a hajóhoz. A szentély valaha keresztboltozatos volt. Négyzet alakú, 16. századi nyugati tornyának nyugati felén román kori kapu látható. Szépen faragott bimbós oszlopfői mára a felismerhetetlenségig lekoptak. E kapuzat a feleki templommal mutat rokonságot. A toronyból árkádos nyílások vezetnek a hajókba.

A templomot 1550-ben erődítették. Ekkor egy négyszögletes, terméskőből rakott védőfallal vették körbe. Ennek maradványai ma is láthatók. A nyugati bejárattal szemben állt a várkapu. A templomtól keletre az egykori kerek bástya alapfalaira épült rá az iskola.

Forrás:

Karczag Ákos - Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 678 - 679.

 

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció