Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Várhegy

Az Egertől északkeletre fekvő Felsőtárkány település délkeleti határában, a Várkúti menedékház fölött található a 659 méter tszf. magasságú Várhegy. A hegy nehezen megközelíthető felszíne egyenetlen, napjainkban is legnagyobb részét erdő borítja. Az északkelet-délnyugati irányú hegytető két végén, egymással közel azonos kiterjedésű és magasságú csúcs emelkedik. Felületüket több kisebb szikla szakítja meg, a délnyugati részen egy régi ásatás gödrei látszanak. A két csúcsot egy rendkívül keskeny, alig 6–7 m széles nyereg köti össze.

A vár területét átlagosan alig 0,5–1 m körüli magasságú sánc és egy rajta elhelyezkedő kőfal veszi majdnem teljesen körbe. A hegy keleti-délkeleti oldala különösen meredek, itt a sánc és a kőfal két helyen, 40, illetve 70 m hosszan hiányzik. A sáncok által körülvett területek nagysága az északkeleti részen 50 × 180 méter, a délnyugati részen 80 × 160 méter, a szélesebb délnyugati fele kevésbé lejtős.

A sáncot és a kőfalat kísérő külső árok sok helyen ma már csak terasz alakjában követhető, a keleti-délkeleti oldalra csak a vár két végén kanyarodik be röviden, különben ezen az oldalon hiányzik. A Várhegyre a két végén, északkelet és délnyugat felől lehet viszonylag könnyebben feljutni, ezért jóval magasabb itt a sánc és rajta a kőfal, 2–2,5 m körüli. Az északkeleti végén a külső árok is jelentősebb.

Az őskori és középkori vár teljes a terjedelmében azonos területen fekszik. Az erődítés hossza 468 méter, a legnagyobb szélessége 80, illetve 56 méter. A vár teljes területe 12 ha.

A Várhegyre már Rómer Flóris idejében felfigyeltek, később Bartalos Gyula írta le a sáncot és a mésszel kötött kőfalat. Galván Károly 1954-ben végzett megfigyeléseket a helyszínen. 1959-ben Chikán Zoltán a délnyugati sarokban egy kutatóárokkal átvágta a középkori falat.

Párducz Mihály 1962-ben és 1964-ben végzett itt ásatásokat, melynek eredményeit, a kutatás történetét csak rövid összefoglalásokban közölte. Sajnálatos korai halála után, az ásatási dokumentációk alapján D. Matuz Edit tett közzé részletes feldolgozásokat.

Az 1962. és 1964. évi feltárások alapvetően a vár délnyugati részére korlátozódtak. Az északkeleti részen korábban két kutatóárokkal végzett ásatás szerint azt a területet egyik korszakban sem lakták. A délnyugati részen viszont általában megfigyelhető volt a hármas rétegződés: legalul a neolitikum, e felett a késő bronzkor, majd legfelül a középkor volt képviselve a leletek, illetve a telepjelenségek révén.

A neolitikum rétege jelenti az első megtelepedést, főként sok cseréptöredék került elő, de telepjelenségként csak néhány gödör. A korábbi véleményekkel ellentétben – amint ezt D. Matuz Edit megállapította – e leletek nem a bükki, hanem az azzal egy időben elterjedt szilmegi csoport hagyatékát jelentik. Ennek a népességnek máshol is ismerjük a magaslati telepeit, de valamennyit, így a Várhegyet is, mesterséges erődítés nélkül lakták.

A következő népcsoport, amelyik a hegyet megszállta, a késő bronzkori Kyjatice-kultúrába tartozott.  Az első periódusban. még erődítés nélküli telep volt jelen a Várhegyen, majd a második periódusban megépült a sánc is. A sáncot három helyen vizsgálták meg kutatóárkokkal, de szerkezetére, felépítésére semmi adatot nem szolgáltatott az ásatás. A késő bronzkorból három házat teljesen, hármat részben tártak fel, ezeken kívül még gödrök és tűzhelyek kerültek elő.Mindez arra vall, hogy a hegy állandóan lakott volt ebben a korszakban is.

A középkorban az őskori sáncra körben habarccsal kötött kőfalat építettek. A fal szélessége átlag 2 m és az ásatás idején néhol még 160–180 cm magasan is állt. A kőfalat azonban nem a sánc tetejébe alapozták, hanem a külső,  kifelé lejtősödő részébe. Párducz megemlíti ezzel kapcsolatban, hogy ez is a sánc őskori eredetét igazolja. A sáncon és kőfalon kívül árok húzódik majdnem teljesen körbe, melyet két kutatóárokkal is átvágtak.

Az árok az őskori sánccal egy időben készült. A középkorban még nyitott volt, de akkor már lassan feltöltődött. Ma a kőfal omladéka borítja el nagy részét. Párducz a kőfal korát annak habarcsában talált kerámiatöredékek alapján a 13. sz.-ra tette. Az előkerült ezüst dénár (1244-ből), valamint a talált vastárgyak (kulcsok stb.) is ugyanerre az időre utaltak, és előkerült egy Árpád-kori épület „meszes alapozása” is.

Az 1964. évi ásatás óta újabb kutatás nem volt a Várhegyen. 2000-ben Nováki Gyula és Baráz Csaba foglalta össze a várra vonatkozó adatokat, amikor D. Matuz Edit eredetileg 1992-ben közölt és Nováki Gyula által 1999-ben kiegészített felmérését is közzétették.

Legutóbb Tóth Sándor foglalkozott a várral egy önálló kötetében. Szerinte a Várhegyről származó leletek arra utalnak, hogy a bronzkor után a kelták is felhasználták a sáncvárat, ugyanakkor a középkori falazott erődítményt – csupán logikai alapon – az egri vár korai elődjének tartja, amely a tatárjárásig állt volna fenn.

Az erődített földvárat a késő bronzkor idején emelték és ebbe építették bele az Árpád-kor idején a habarcskötésű kőfalat. A középkori várra és annak történetére okleveles adatot nem ismerünk, eredetére semmilyen adatunk sincs. A Várhegy területe a középkor folyamán végig az egri püspök birtoka volt.