Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

TrnavacHorvátországHorvát-SzlavónországLika-Korbava történelmi vármegye - Kulina

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

„Lika északkeleti részén, még jó néhány kisebb várhely van… Trojan gradtól délebbre egy 1029 m magas hegyen egy ismeretlen várrom található.”

9.18 Ternavác – Trnavac, Kulina

Délnyugatra Homoljáctól, Trnavac falu temploma fölött volt egy vár, mely a Turjanski-ból Korbavába vezető utat ellenőrizte. A középkori okiratokban a vár nem szerepel, de miután a környék egészét a Gusics nemzetség birtokolta, így feltételezhető, hogy ők emeltették és tarthatták fent.

A vár romjai jelenleg Kulina név alatt ismertek (1029 m tszfm), ám a 2000 évi bejárás során a falu egyes részein még aknamezők voltak, így biztonsági okokból maga a vár nem került bejárásar.

A ternaváci várat, a törökök rögtön Korbava meghódítása után megszállták, s benne helyőrséget helyeztek el, melynek feladata, a határ őrzése volt az otocsáci végvidékkel szemben. A várról egyedül egy 1701-es, végvidéki szemlebizottság feljegyzése tesz említést.

A vár mai állapota:

A Trnavac falu fölötti Kulina nevű (1029 tszfm) vár, illetve, ahogy a neve is (kulina=kb. tornyi) toronymaradvány 2012. április 21-én, Keserű László és Szabó Tibor társaságában kerestük fel. Noha a tornyot az irodalom Trnavac faluhoz köti, ám megközelíteni még is inkább a Vrhovine-Turjanski útról lehet.

A torony egy átlag 1000 m magas fennsík délkeleti szélén egy, a környező terephez képest alig 12 m magas sziklataréjon helyezkedik el. A kb. 6 m külső átmérőjű toronynak, csak az alapfalai láthatók. A torony körül egyéb épületnek, falnak nyoma sincs, ha volt is, a sziklákról már rég lekophatott.

A véleményem szerint azonban e rom esetében, csupáncsak egy hengeres toronyról lehet szó. A 18. századi, határőrvidéki térképek tanulmányozása alapján úgy vélem, hogy a tornyot 1699. után (1701-ben megemlítik) építhették, amikor e vidék még a karlócai béke utáni, határvidék részét képezte. Ha ez igaz, akkor a tornyot 1791 után hagyhatták fel, miután a határ keletnek, Bihács irányába, a mai határnak megfelelően mozdult el.

A kérdést, hogy Trnavac/Kulina esetében egy középkori vár maradványairól van e szó, vagy egy határőrvidéki toronyéról, csak egy régészeti ásatás tisztázhatni, amelynek egyelőre semmi esélye sincs.

Szatanek József.

Forrás:

Đuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, 1920. Zágráb. (204. o.)

Krešimir Matijević: Naseljenje Like-Tekst

GPS: É 44° 45.869 (44.764481)
K 15° 33.244 (15.554064)

Trnavac falut ma egyetlen lakos lakja, így a romot ne innen próbáljuk megközelíteni. Egyrészt nincs kitől érdeklődni, másrészt teljesen elvadult a vidék, harmadrészt pedig aknaveszélyt is jeleznek a vonatkozó térképek.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció