Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Srijedska - Szerdahely - SrijedskaHorvátországHorvát-SzlavónországBelovár-Körös történelmi vármegye - Sredna - Szreda, vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Mellékletek
  • Térkép
  • Szállás

Sredna (Srijedska - Sredska, Szerdahely)

Elhelyezkedése:

Sredska falu közepén, egy kör alakú földhalom található, mely körül egy alig látható árok maradványai figyelhetők meg. A földhalom mai átmérője, kb. 50 m, ám a korábbi időkben valamivel nagyobbnak kellett lennie. A dombon gyakran figyelhetők meg középkori kerámiadarabok, melyek a felszínen tűnnek elő, valószínűleg a pravoszláv templom felépítésének okaként. A várhelytől nyugatra folyik el a Sredska patak, melyet a középkorban Dubnicának neveztek. A Gat nevű határban, egy római út maradványai figyelhetők meg, amit a helyiek „öreg útnak” neveznek.

A várhely neve és múltja:

A Szredszka (Sredska) név igen ősi. Bulgáriában pld. már 800 körül megtalálható volt egy Szredec nevű erődítmény (a római Serdica alapján, ma Szófia). Ezt az erődöt 1005. körül is megemlítették, mégpedig a Balkán és a Rodope hegység között, a Marica folyóvölgyének szájában. Az 1014-ben Belolaszicénél megtartott ütközet idején, már több vár is létezett a térségben (Pernik/Bullgária, Melni/?, Lipljan/Rigómező, stb.).

Szredszka, mint Szreda, nemesi birtokként, már 1257-ben feltűnik a horvát történelemben. Az 1309-es és az 1334-es esztendőben, a településen már létezett a Szent Pál apostol temploma, majd Zredahel, vagy Zrednamelleky név alatt, mint „villa libera” jegyezték fel, 1339-ben a csázmai megyében.

Az 1365. esztendőben, ez a település Descena de Gresenchi fia, Geleth birtokában található, aki ebben az időben panaszt tett a csázmai káptalannál, mivel háborgatták a „Zrednapotok” melletti birtokában. ezt az erőszakoskodást, az Angyalnak nevezett Iván fiai hajtották végre.

Az 1413-as esztendőben Szerdahely tulajdonosai között említették meg István fia Györgyöt, majd 1437-ben Gelethfia Vitéz János Szerdahely településén, Zsigmond királytól „discretus notarius nostre Maiestatis” címet kapott. Ez a Vitéz János 1451-ben esztergomi érsek és Mátyás király tanácsosa lett. Vitéz ebben a minőségében, Pozsonyban egy egyetemet alapított, Budán tudományos akadémiát és könyvtárat. Még ugyanebben az évben, mint váradi püspök, kibékítette a Branikovicsokat a Hunyadiakkal Szendrő várában.

Az 1471-es esztendőben, saját unokaöccsével, Csezmicai Janus Pannoniussal, összeesküvést szőtt Mátyás király ellen. Az összeesküvést hamar letörték, majd Vitéz János 1472-ben kibékült a királlyal, de Csezmicai János Remetébe szökött, ahol még ez évben meg is halt.

A török háborúk idején, Szerdahelyet elpusztították, ám már 1650. körül, a faluba szerbek települtek be, akik létüket és falujukat úgy biztosították be, hogy 1679-ben „szerződést” kötöttek a törökkel, mely alapján a törökök hagyják őket békében élni, de ezt azzal kell viszonozniuk, hogy rögtön jelentik, ha valamiféle keresztény sereg a törökök ellen indul. Ezt az információt, Ibrišimović Lukács fráter levélben megadta Szusa Lajos (Ludvig Suša) tábornoknak is, továbbá az is kiderül a levélből, hogy Szerdahelyet (Sredska) Srička-nak, vagy Sritska-nak (ikavicás nyelvjárásban) nevezte. Úgy különben itt élt nemes Nakić is, akinek saját oklevelei is volt. Az 1829-es esztendőben „Szredzka” faluban 56 porta volt, 267 lakossal.

Forrás:

LOVRENCEVIC, Zvonko
Középkori várhelyek Bilogoréban (MEDIEVAL HILLFORTS IN BILOGORA)
Lovrencevic, Z. (1989), Srednjovjekovne gradine u Bilogori, u: Arheološka istraživanja u Podravini i kalnicko-bilogorskoj regiji, "Posebna izdanja Hrvatskog arheološkog društva", 14: 139-166, Zagreb.

Fordította és összeállította: Szatanek József


GPS: É 45° 45.622 (45.760361)
K 16° 51.031 (16.850515)

Információk: Srijedska (Szerdahely) falu közepén, egy kör alakú földhalom található, mely körül egy alig látható árok maradványai figyelhetők meg. A földhalom mai átmérője, kb. 50 m, a dombon napkainkban szerb ortodox templom áll.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció