Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Nagyszebentől Ny-ra, 15 km-re fekszik Orlát (Orlat, Winsberg) község. Valaha itt, a korai szebeni ispánság nyugati peremét alkotó erdős vidéken, hol a Szeben (Cibin) patak folyik le a havasokból, s ahol a régi sószállító és hadiút kilép a Maros vízgyűjtő medencéjébe, emelték az Árpád-korban a Várhegy (Cetatea) lapos platóján azt az erősséget, melynek nyomai ma is jól láthatók a falu ÉNy-i szélén.

Az erdélyi ispánságok szervezésének idején, 1100 körül épült fel a vár, melyet eredetileg Szebenvárnak hívtak, innen a korai német Cibinsberg és a latin Mons Cibinii elnevezés.

A 12. században ezen a vidéken gyér szláv lakosság élhetett, s ezektől származik a Cibin, illetve Szeben neve, mely sólymot jelent. A déli havasok határvédelmét ekkortájt a Sebes-vidéki székelyek látták el. A II. Géza király alatt betelepült szászok 1150 körül szállták meg a Szebeni-medencét és a Hortobágy (Harbach) dombvidékét.

A szebeni prépostság és az erdélyi püspökséghez tartozó sebesi dékánátus határán fekvő sáncvár felhagyását az 1967-69 között ásató román régész a 12. század közepére, az erdélyi szászok megtelepedésének idejére datálta. Az előkerült edénytöredékek és fémleletek a 11-12. századra keltezhetők, ezért nem kizárt, hogy a németek idejövetele után néhány évtizedig még fennállt ez a fontos dél-erdélyi határvár a szebeni ispánok fennhatósága alatt. A tatárjárás (1241/42) idején feltehetően már nem használták.

A Várhegy alatt keletkezett falut a szászok Vinsbergnek nevezték, mely nyilván a Civinsbergből keletkezett. A magyar oklevelek „Váralja” néven tartották számon (1322-ben „Warolyafalw” néven említik, és magyar oklevelekben a 16. században is „Váralja”- ként említik). A 14. század folyamán, legvalószínűbben az 1350-es évek pestisjárványában a helység szász lakossága kihalt vagy elvándorolt, s ezzel megszűnt az itteni katolikus plébánia is. Azóta a falut románok lakják és a szebeni számadáskönyvek feljegyzése szerint már 1507-ben Orlátnak hívták, mely elnevezés a magyar „Váralatt” formából átvéve alakult ki. Végül a 17. századtól a Vinsberg és Váralja névforma már végleg kiszorult és maradt a ma is használatos Orlát.

A Szeben folyó feletti magaslaton épült vár, mely a beköltöző szászok számára új hazájuk névadója lett (Cibinburg), a régészeti kutatások szerint már a csiszolt kőkorban, a bronzkorban, valamint a dákok idején is lakott volt. Az egyik sánc ásatási metszete alapján megállapítható, hogy az őskori maradványokra épült várnak kövekkel megerősített rács-szerkezetű gerendavázas fala volt. Az ÉNy-i oldalán, a hegygerinc felől háromszoros sáncrendszer övezte, mely az É-i oldalon kétszeres sáncként folytatódik. A sáncok a fennsík K-i szélén eltűnnek, ott, ahol a platót meredek domboldal határolja. A plató DNy-i, Ny-i részét az itt működő korábbi kőfejtés során erősen megrongálták. A vár D-i lejtőjét szintén erősen szétdúlták a már említett kőbányászattal, valamint II. világháborús géppuskafészkekkel és egyéb beásásokkal. Ezért az egykori sánc ezen az oldalon nem tanulmányozható. A vár belső területe füves tisztás, legmagasabb pontja (537 m) a K-i oldalon található, ahol zsindellyel fedett, faragott oszlop áll. Ezen emlékműtől D-re beásások – valószínűleg egykori géppuskafészkek – láthatók.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 361-362.