Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

PécselyMagyarországVeszprém vármegyeZala történelmi vármegye - Zádorvár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Története:

A községtől északra, a mai Zádor-hegy régen Szabad-hegy 363 m magas kúpján állnak a szabályos téglalap alaprajzú öregtornya a kaputoronnyal együtt a nyugati várfalnak a délivel való találkozásánál épült. A kb. 55x65 m belterületű, négyzetes várudvart részben magasan álló, 0,80-1,20 m vastag fal veszi körül. A várudvar déli oldalán a falhoz épült kb. 8 m belső méretű helyiségsor van, melynek keleti végén a belül félkör alaprajzú, kívül egyenes záródású része feltehetően a kápolna maradványa. A várfalak az északkeleti saroknál hiányoznak.

A helység első okleveles említést 1082-ben történik ,,Penchel" alakban, amikor I. László király a veszprémi káptalan birtokait összeíratta, és őket benne megerősítette. Ugyanekkor tűnt fel ,,villa Burlog" is, amely inkább csak földterület lehetett, mintsem falu. Temploma 1284-ben már szerepel, amikor Erzsébet királyné Barnag földet, melyen a királyné szakácsai laktak, a Vázsony nembeli Mencseli Búza fia Móricnak adományozta.

Mária 1384. december 6-án kelt oklevelével Veseni Domonkos fia László étekfogómesternek szolgálataiért megengedi, hogy a királyné Barnag nevű birtokának területén levő, ,,Zabad" (Szabad)-hegyen várat vagy erődítményt építsen, és az ő és örökösei szabadon birtokolják. A vár kér év múlva már készen állt. Bizonyítja azt a fehérvári káptalan 1386. évi jelentése, amely szerint megállapították, hogy a veszprémi káptalan Pécsel nevű birtokán levő Pécselhegyet Veseni Miklós fia László erőszakkal elfoglalta, a határjeleket lerombolta, és várat is épített rajta.

Zádogvár megfelelő védelmet és kényelmet biztosíthatott birtokosának, de távol esett a forgalmas utaktól, ezért a Veseni család rövid idő múlva a várat elhagyta, és birtokuk központjában, Vázsonyban építeték fel új várukat.

Zádorvár a XV. század első évtizedétől lakatlanná vált, így pusztulásnak indult, és nemsokára már Pusztavár néven emlegették. A török hódoltság idején nem szerepel. A romos várat 1652-ben Zichy István kapta meg III. Ferdinándtól.

GPS: É 46° 58.366 (46.972767)
K 17° 46.314 (17.771900)

INFORMÁCIÓK: A vár mind Pécselyből az észak felé induló jelzett turistaúton, mind a Barnagból jelzett túrista úton jól megközelíthető. Ez utóbbi lényegesen szintemelkedés nélkül jut el a várba. Száraz időben egy része autóval is járható. Lásd a csatolt túratérképet.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció