Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Budai vár

A modern kori Budapest meghatározó látványa, a Gellért-hegy és a budai Várhegy. A megtelepedésre kiváló adottságokat nyújtó természeti környezet, mindkettő esetében már az őskortól kezdődően kitűnő lehetőséget biztosított. A Várhegyen, a mai budai várnegyed területén a korai bronzkorban létesült az első erődített település. Később az eraviszkuszok (illír-kelta eredetű nép), akik többek között a mai Buda környékének lakosságát is alkották ebben az időben, hozták létre erődített településüket (Gellért-hegyi oppidum) a hegy tetején és annak környezetében.

A budai vár építésére a 13. század közepén, a mongolok kivonulása után adott paroancsot, a Trau várából hazaérkező IV. Béla király. Az újabb mongol támadásra felkészűlve, az invázió tapasztalatait felhasználva kezdett hozzá az ország újjáépítéséhez, melyben kiemelt szerepet szánt az új és erős kőváraknak. 1242 és 1250 között 16 erős kővár épül fel, melyek mellett több tucatnyi kisebb vár építésére adott ki engedélyt és kötelezettséget a magánbirtokos réteg számára. IV. Béla sok településnek is városi kiváltságokat adott, egyben városfalak építésére kötelezte a polgárokat.

IV. Béla támogatta Buda városát is. Az új vár építésére az elpusztult és csak évtizedek múlva újraépülő Pesttel szemben fekvő Várhegyen került sor. A Castrum Novi Montis Pestiensis – a pesti Újhegy vára – 1243 és 1255 között épült meg. Első lépésként a hegyet körülölelő városfalak épültek fel, a szabályos távolságokra elhelyezett tornyokkal. Az így elkerített Várhegyen felépítették a Nagyboldogasszony plébániatemplomot (a mai Mátyás-templom) és egy kápolnát (mai Mária Magdolna-templom), a ferences és dominikánus kolostorokat, valamint a középületeket. A szabad királyi várossá, majd később királyi székhellyé váló új város neve Buda lett, míg a Duna partján északabbra fekvő, a tatárjárás során lerombolt, majd újraépülő település neve Óbudára változott. IV. Béla volt az első uralkodó, aki itt rendezte be a székhelyét, amely feltehetően a mai Bécsi kapu közelében álló királyi épületegyüttesben (Kammerhof) lehetett.

A Mongol Birodalom a 13. század közepén a gazdag Kína felé terjeszkedett, amely jelentősen lekötötte az erejüket. Ennek köszönhetően az ország újjáépítése jórészt zavartalanul történhetett. IV. Béla politikájának az eredményességét jól mutatja, hogy amikor az 1280-as években újra támadtak a tatárok, akkor már Kelet-Magyarország területén sikerült feltartóztatni és legyőzni őket.

Az Árpád-ház kihalását követő trón utódlásáért folyó harcokban, Buda erődített városa fontos katonai szerepet játszott. Buda kezdetben szembeszegült a nápolyi Anjou-házból származó Károllyal (1308-1342), a későbbi királlyal – aki 1302-ben sikertelenül ostromolta meg a várat. 1307-ben Károly hívei végül elfoglalták Buda várát és a várost, ahol aztán a király 1311-ig többnyire tartózkodott. A kiskirályok hatalmának letörésére indított harcok során a Felvidék urának, Csák Máténak hadai 1311-ben megostromolták Budát, de sikerült őket visszaverni. A király azonban nem érezte biztonságban magát a trencséni oligarcha közelsége miatt, ezért áthelyezte a székhelyét Temesvárra, ahonnan csak 1323-ban költözött vissza az ország központjába és alakította ki az udvarát a szintén a Duna partján fekvő Visegrádon.

A mai budavári palota helyén az első ismert épületeket I. Károly legkisebb fia – Nagy Lajos király (1342-1382) öccse – Anjou István herceg építtette. A Várhegy déli platóján magasodó, öregtoronyból (István-torony), dongás pincékből és két palotaszárnyból álló épületet a kortársak ezért „István-várnak” nevezték.

Nagy Lajos király 1360-ig csak rövid időszakban tartózkodott Budán, de ezt követően nagyszabású palotaépítkezésekbe kezdett a budai várban, ekkor kezdődött meg az István-várnak uralkodói székhellyé történő kiépítése, amelyet később Luxemburgi Zsigmond király (1387-1437) még nagyobb léptékben kibővített. Az Anjou-kori palotarészt erőteljesen átépítette és kibővítette. A keleti és nyugati szárnya mellé felépíttetett egy délkeleti és egy délnyugati palotaszárnyat. Ezek az épületrészek az István-toronnyal együtt vették körül a zárt Kisudvart, vagy más néven Anjou-udvart. A Kisudvartól északra, a trapéz alakú Díszudvar volt a palota mindennapi életének központja. 1408-ban Visegrádról Budára költöztette a királyi udvartartást, amely kisebb megszakításokkal az 1541-es török megszállásig a városban maradt.

A Díszudvart észak felé várfal, illetve egy sziklába vágott szárazárok választotta el a következő udvartól, melyet Zsigmond uralkodása alatt alakítottak ki, ennek köszönhetően kapta a Zsigmond udvara nevet. Az északi részét egy újabb szárazárok és várfal határolta. Ennek mentén helyezkedett el keleti-nyugati irányban Zsigmond gótikus palotája, az úgynevezett Friss-palota. Ebben alakították ki a késő középkori palota nagytermét – az úgynevezett római lovagtermet –, ami leírások szerint 100 lépés hosszú és 25 lépés széles terem volt. Ez a korabeli Európa egyik legnagyobb nem egyházi célú belső terét nyújtotta, ahol a fogadások, ünnepségek zajlottak.

A Díszudvar nyugati palotaszárnyához csatlakozott, azonban már a Zsigmond udvara területén állt az úgynevezett Csonka-torony, melynek építését Zsigmond kezdte meg, de a négy méter vastag falú hatalmas torony végül befejezetlen maradt. Zsigmond udvarát egy kaputornyon keresztül északi irányból, a királyi palota Külső udvara felöl lehetett megközelíteni. Ennek területe eredetileg Buda városához tartozott, de az ott álló polgárházakat már Zsigmond korában elkezdték lebontani és a területet később várfal választotta el a várostól. Ezen a falon nyílt a királyi palota főbejárata, melyet kaputorony védett. A jelentős építkezésekre azért is szükség volt, mivel Zsigmond 1411-ben német, majd 1419-ben cseh király is lett, majd 1433-ban megszerezte a német-római császári trónt, így Buda fontos diplomáciai központtá vált.

A 15. század első felében az Árpád-kori erődrendszert is növelték a lejtős, meredek hegyoldalra alapozott oldalépítményekkel. Az új, vastag várfalak a régi falakon kívül húzódtak, így egy tört vonalú falrendszer jött létre a királyi palota körül, a falakon belül pedig különböző belső udvarok és falszorosok alakultak ki. Ekkor épült a Dunára néző Keleti falszoros, melyet északról és délről a folyóig húzódó, a víz felhordását biztosító és a kereskedelmi utakat, illetve a kikötőt ellenőrző Északi és Déli kortinafal határolt, míg a folyó felől a támpilléres Dunai zárófal zárta le. A dunai zárófal őrtornyainak és védőfolyosóinak biztonságában horgonyzott a királyi flotta. A vár nyugati oldalán a Nyugati falszoros húzódott, délnyugati sarkán pedig a Buzogánytorony épült fel.

Buda középkori várának virágkora Mátyás király (1458-1490) uralkodása alatt következett el. A palota épületkomplexumát nem bővítették jelentősen, inkább a reneszánsz stílusú átépítések folytak, ekkor készült el a déli Nagy Rondella is (más források szerint Szapolyai János idején épült). Mátyás király több új ciszternát létesített, emellett szökőkutakat, halastavat és a nyugati lejtőkön kialakított királyi függőkerteket is ekkor alakították ki. A szükséges vizet a Duna biztosította, amit egy vízemelő gépezet hajtott fel a palotába.

Mátyás király hirtelen halálát követően, az 1490-ban trónra lépő II. Ulászló király (1490-1516), a megkoronázását követően a székhelyét Prágából Budára tette át. Az ország azonban a gyengekezű király uralkodása alatt jelentősen meggyengült, a főurak marakodása során a kincstár kiürült. A királyt 1504-ben szélütés érte, így még kevésbé volt képes beleszólni az ország kormányozásába. Helyette Szapolyai János, Bakócz Tamás esztergomi érsek, Perényi Imre nádor és Szathmári György kancellár kormányzott. A fokozódó problémákat – melyeknek oka a politikai, társadalmi és gazdasági rendszer működési zavara volt – jelezte az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés is, melyet Szapolyai János erdélyi vajda vert le. II. Ulászló király a fiát, az ekkor tízéves Lajos herceget még 1508-ban magyar (II Lajos király), 1509-ben cseh királlyá koronáztatta, hogy biztosítsa számára mindkét ország koronáját.

1526-ban a törökök ellen induló II Lajos király (1516-1526), a vár őrizetét Bornemissza János várnagyra bízza. Az 1526 szeptember 12-én, az augusztus 30-án lezajlott "országvesztő" mohácsi csatát követően, I Szulejmán szultán és serege harc nélkül bevonul Budára. 11 nappal később, miután a várat és a várost is felgyújtatta és kirabolta, Szulejmán a hadaival elvonult. 1526 október 31-én a várat Szapolyai János erdélyi vajda szállja meg. 1527 júliusában a vár I Ferdinánd király kezére kerül, melyet  I (Szapolyai) János király foglal vissza tőle 1529 szeptemberében. 1530-ban Roggendorf gróf császári tábornok sikertelenül ostromolja a várat, melynek sérült falait az ostromot követően János király, Domenico da Bologna olasz mérnökkel javíttatja ki. De emellett új védműveket, bástyákat építtetett. Ekkor épült a vár északkeleti részén – a Szombat kapu közelében, amely a mai Bécsi kapu környékén állt – egy olaszbástya, az Erdélyi bástya, a nyugati és északi várfalon több – később átépített – bástya. Valamint egyes források szerint a déli Nagy Rondella is ekkor és nem Mátyás király idejében készült el.

Szapolyai és Ferdinánd között 1538-ban létrejött váradi béke – melyben a két uralkodó kölcsönösen elismerte egymás területeit – kikötötte, hogy az akkor még gyermektelen Szapolyai halála után a kezén lévő országrészt, Budával együtt Ferdinándnak kell átadni. Azonban Szapolyainak 1540. július 7-én a lengyel Jagelló Izabellától fiú gyermeke született Budán, Szapolyai János Zsigmond, aki később a történelem egyetlen unitárius vallású uralkodója lett. 1540 júliusában pár hétre fia születése után Szapolyai János király meghalt Szászsebesen. A váradi béke értelmében a területeit Ferdinándnak kellett volna megkapnia, azonban a Szapolyai-párti főurak, különösen Fráter György nyomására – akit János király a halálos ágyán esketett meg – a csecsemő János Zsigmondot II. János néven királlyá választották, ezzel megszegték a békeszerződésben foglaltakat.

Emiatt még az ősz folyamán megindult Ferdinánd serege – Fels Lénárd vezetésével – Buda elfoglalására. Az eredménytelen ostromot 1541 tavaszán újabb támadás követte. Ekkor indult meg Szulejmán szultán újabb seregével a magyar területekre, azzal az indokkal, hogy az ostromzár alatt lévő Budát felszabadítsa és János Zsigmondot, valamint Izabella királynét megsegítse. A két tűz közé került császári ostromló sereget a várvédők megfutamították, azonban augusztus 29-én – pontosan a mohácsi csata 15 éves évfordulóján – beteljesedett Buda sorsa is. Buda várának csellel történő elfoglalására 1541. augusztus 29 került sor. Amíg a magyar főurak a gyermek János Zsigmonddal tisztelgő látogatást tettek a Buda falai alatt táborozó Szulejmán szultán táborában, a városba beszivárgó török csapatok – élükön a janicsárokkal – csellel elfoglalták a vár kulcspontjait, ezzel kész tények elé állítva a védőket. A törökök megengedték, hogy a magyar állam kincstárát, okleveleit, és az uralkodói jelvényeket az 1541. szeptember 5-én Erdélybe – előbb Lippára, majd Gyulafehérvárra – távozó, özvegyen maradt Izabella királyné és fia II. János magyar király, illetve a teljes királyi udvar társzekereken szabadon elvihesse. Ezzem megkezdődött Buda 145 éves török uralma.

A hódoltság kori Buda a törökök fontos végvára, a budai vilajet – oszmán közigazgatási egység – központja lett, ahol a pasa székelt. A város felépítése, utcahálózata, térrendszere fő vonalaiban alig változott, azonban a templomok berendezéseit, díszeit eltávolították és dzsámikat alakítottak ki belőlük. A királyi palota épületeit laktanyaként, fegyvertárként, illetve börtönként használták, az épületek állaga folyamatosan romlott. A vár legdélebbi részén álló Nagy Rondellánál csak a szükséges javítási munkálatokat kellett elvégezni, míg a Buzogánytornyot megvastagították és a köpenyezése történt meg ebben az időszakban, valamint ekkor épülhetett a palota védműveinek északnyugati sarkán emelkedő Karakas pasa tornya.

A Vízi rondella a vár Dunára néző keleti oldalán állhatott – a mai Vízi kapu környékén –, és valószínűleg a török korban épült, azonban mára teljesen eltűnt. A nyugati és északi várfal kerek bástyái – Fehérvári-bástya (Kászim pasa-bástya), Savanyúleves-bástya, Veli bég bástya, Esztergomi-bástya (Föld-bástya), Sziavus aga-bástya és kis rondella (Murád pasa-bástya) – a hódoltság korában nyerték el máig meglévő alapformájukat.

A keleti vagy dunai városfalon még Szapolyai idejében épített olaszbástyától, az Erdély-bástyától délre, még két bástya volt: a mai Halászbástya ősei. A kettő közül az északabbi erősebben előrenyúlt, s a végében kerekded torony állt. A kettős bástyától déli irányban lévő városfal szakaszon a bástyák szerepét a fal többszörösen tört, helyenként előreugró vonalvezetése helyettesítette egészen a keleti városkapuig a Vízi-kapuig.

1542 és 1603 között a Habsburg uralkodók többször – 1542-ben, 1598-ban, 1602-ben és 1603-ban – is megpróbálták ostrommal elfoglalni a várat és a várost, de ez csak 1686-ban sikerült nekik. Ekkor a keresztény szövetséges hadak, 65-75 ezer fős sereggel tértek vissza Buda várfalai alá, mely seregnek egyötödét magyar katonák, kurucok és hajdúk alkották. A vár védelmét a 70 éves Abdurrahman Abdi Arnaut budai pasa irányította 10-15 ezer fős török védősereg élén. Az ostrom 1686. június 18-án kezdődött és 1686. szeptember 2-án a szövetséges hadak győzelmével ért véget a törökök 145 éves uralma.

Az 1686-os ostrom után a vár romokban hevert, a Nagyboldogasszony-templom és néhány erősebb raktáron kívül alig maradt ép épület a falakon belül, ami a hónapokig tartó ágyúzást átvészelte. Emellett a végső rohama alatt kitört, három napig tomboló tűzvész is komoly pusztítást okozott. A még fenyegető török közelség miatt a várfalak és bástyák helyreállítása sürgős feladat volt. A harcok után elnéptelenedő Várnegyed megújítására az évszázad fordulóját követően került sor. A Mátyás király által kibővített és átépített, egykor tündöklő királyi palotának a lőporrobbanást követően csupaszon meredező falait csak az 1700-as évek elején bontották le.

A Rákóczi-szabadságharc idején a német lakosságnak köszönhetően, Buda nem állt az 1703-ban kitört Rákóczi-szabadságharc felkelői mellé, végig megmaradt a császár pártján. Az új palotakomplexum első épülete közel fél évszázaddal a török kiűzése után, 1735-re épült fel. 1749-ben Mária Terézia rendelte el az építés folytatását és egy új palotaépület kiépítését. Oracsek Ignác barokk tervei alapján kiépültek a királyi palota északi (mai ”C” épület) és középső szárnyai (mai ”D” épület), majd felépítették a vártemplomot, a Szent Zsigmond-kápolnát is az északi szárnyban. 1771-ben az államalapító Szent István király épen maradt kezét, a Szent Jobbot helyezték el nagy ünnepség keretében a várpalota Szent Zsigmond-kápolnájában. Az elpusztult középkori, Szent János tiszteletére szentelt ferences, vagy más néven minorita templom és kolostor helyén, 1736-ra a karmeliták kolostora és temploma épült fel, melynek felszentelésére 1763-ban került sor.

A budavári királyi palotát az 1777-ben egy rövid időre a Pázmány Péter által alapított magyar egyetem kapta meg. II. József (1780-1790) Habsburg uralkodó 1782-ben több, tanítással, gyógyítással vagy tudománnyal nem foglalkozó szerzetesrendet is feloszlatott, ami a budai vár történetére is kihatott. A karmelita rend sem működhetett sokáig a várban, 1786-ban az uralkodó már arról rendelkezett, hogy az üresen álló, raktárnak használt szerzetesrendi épületben színházat alakítsanak ki, ezt követően bontották le a karmelita templom tornyát. II. József rendelkezett a Helytartótanács és az azzal egyesített Királyi Kamara Pozsonyból Budára történő átköltöztetéséről, valamint a Hétszemélyes Tábla is Budán kapott helyet. A budai várban három alkalommal – 1790-ben, 1792-ben és 1807-ben – tanácskozott a rendi képviselet a Helytartótanács épületegyüttesében kialakított Országházban.

A királyi palotában a Habsburg-ház uralkodói csak ritkán tartózkodtak hosszabban. Egyedül csak I. Ferenc (1792-1835), aki 1809-ben töltött Budán pár hónapot, mikor Napóleon elől Bécsből elmenekült. A palota déli szárnyában (Budapesti Történeti Múzeum), a nádori család lakosztályait alakították ki. 1790 után három nádor lakott a királyi palotában. Sándor Lipót főherceg, József főherceg és István főherceg. Közülük leghosszabb ideig József nádor (1796-1847) élt Budán, s leginkább ő hagyott nyomot a főváros képén. Amikor József nádor 1847-ben elhunyt, az egész ország őszintén gyászolta a "magyar főherceget", a ”legmagyarabb Habsburgot”. Holttestét az általa kialakított nádori kriptában, a Szent Zsigmond-kápolna alatt temették el.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének napján március 15-én a pesti tömeg a várban található Helytartótanács épületéhez vonult, hogy rábírják két követelés teljesítésére: a sajtócenzúra eltörlésére és a politikai foglyok szabadon bocsátására. A várból távozó tömeg magával vitte a József kaszárnya (Táncsics Mihály utca) egyetlen politikai foglyát, a lázító könyveiért bebörtönzött Táncsics Mihályt.

A forradalom győzelme után a várban működött Kossuth Lajos pénzügy-, Deák Ferenc igazságügy- és Eötvös József vallás- és közoktatásügyi minisztériuma. 1849 elején a magyar kormány és parlament kénytelen volt elhagyni a fővárost, amit a császári csapatok szálltak meg. A tavaszi hadjárat során a Görgey Artúr vezette magyar honvédsereg megostromolta Buda várát, amelyet Heinrich Hentzi tábornok 4700 katonája védett. A katonai szempontból nem jelentős erőd visszafoglalását inkább politikai indokok motiválták.

Az ostrom, amely május 4-én kezdődött, de az ostromágyúk csak május 8-án érkeztek meg Komáromból és 14-ére készültek el az ütegállások. Hentzi tábornok az ostrom alatt az ágyúival bosszúból több alkalommal lövette a szemközti Pestet, rommá lőve a Duna-parti klasszicista palotákat, köztük az országgyűlésnek 1848-ban helyet adó Vigadó épületét, valamint a tüzérségével a Víziváros épületeit is elpusztíttatta. A május 17-ről 18-ra virradó hajnalon indított magyar támadást a védők még visszaverték.

1849. május 21-én az ágyúk által a Fehérvári kapunál ütött résen át Nagysándor József I. hadtestének honvédjei betörtek a várba, miközben Aulich Lajos II. és Knezich Károly III. hadteste északi és déli irányból támadta a kapukat. A Hentzi által a támadók visszaszorítására indított szuronyroham gyorsan összeomlott és maga a tábornok is elesett, rövidesen pedig magyar zászló lengett a budai vár minden bástyáján.

Buda magyar kézre kerülésének napján érkezett meg Ferenc József császár Varsóba, hogy I. Miklós orosz cárral tárgyaljon a magyar szabadságharc eltiprásáról. A forradalom és szabadságharc leverése után megkezdődött az ostrom során megsérült királyi palota helyreállítása 1851-1857 között, amely egyben korszerűsítést is jelentett.

Ekkor épült meg a keleti, dunai homlokzat kupolája, – továbbá a 19. század közepén épült fel a hatalmas és hosszan elnyúló királyi lovarda-istálló épülete a Szent György tér nyugati oldalán. 1875-1883 között a Várhegy délkeleti részén épült ki Ybl Miklós tervei nyomán a Várkert Bazár neoreneszánsz kert- és építészeti formákat ötvöző együttese. Megépült a Clark Ádám téren ma is látható címeres támfal és ekkor bontották le a Vízi-rondellát és a hozzá csatlakozó falak Duna-parti szakaszát.

Mivel a Mária Terézia-féle trónterem – mely a királyi palota legnagyobb terme volt – szűknek bizonyult Ferenc József 1867-es budai koronázása során, felvetődött a királyi palota kibővítésének gondolata. A munkálatok 1890-ben kezdődtek meg, ekkor épült fel a palota nyugati, hétszintes Főhercegi-szárnya (Országos Széchenyi Könyvtár) előbb Ybl Miklós, majd Ybl halála után Hauszman Alajos vezetésével.

A palota további bővítésére csak észak felé volt mód, Hauszmann Alajos ehhez először elbontatta a barokk fegyvertár és ágyútelep, a Zeughaus épületét – csupán bejáratát őrizve meg, felhasználva egy kerti kút, a Herkules-szobor díszítésére –, majd a korábbi barokk együtteshez két új szárnyat épített. A Zeughaus egykori épületének díszes kapuja ma a Duna felé húzódó corinta falba beépítve látható. Ekkor bontották le a Szent Jobb-kápolnát, mely a mai ”C” épület akkor még létező belső udvarába ékelődött.

A bővítés a barokk palota hossztengelyének északi meghosszabbítása mentén történt, és ezúttal is a szimmetria elvére épült. A barokk palota három szárnya helyett így a keleti oldalon most már öt épületszárny állt: északról délre a ma "A-B-C-D-E" betűkkel jelölt épületek, így egy összesen 304 méter hosszú épületlánc jött létre. A palota környezetét is átalakították, a Szent György tér nyugati oldalán húzódó királyi istálló lovarda funkciót egy – a Nyugati falszorosban, a királyi palota nyugati, új szárnya (”F” épület) mellett felépített – új épületbe helyezték át, míg a régi istállótól délre, közvetlenül az Oroszlános kapu előterében új, a századforduló divatjának megfelelő őrségépületet emeltek, mely a palotaőrség elit katonáinak központja lett.

A 19. századi restaurálások a Nagyboldogasszony-templomot és környékét is érintették, a leromlott állagú templomot 1874-1896 között Schulek Frigyes a korabeli műemléki elvek szerint, neogótikus stílusban építette át, majd a Mátyás templom környezetét – főként a Halászbástyát – is erőteljesen átformálták. A dualizmus idejében, különösen sokat elvettek a polgárváros kisvárosias hangulatából a középítkezések.

A két világháború közötti időszakban a vár továbbra is kormányzati központként működött. 1944-ben német csapatok szállták még a fővárost és a várat, benne a fontos kormányhivatalokkal. Az 1945-ös szovjet ostrom során – amikor is a várnegyedet tartották a legtovább a német és magyar katonák, a pusztítás a vár épületeit sújtotta Budapesten a leginkább.

A legnagyobb veszteséget a várpalota szenvedte el, mely a szovjet ostrom során többek között a német parancsnokságnak, a magyar csendőrségnek és a katonai kórháznak is otthont adott. A palota egész épülete teljesen kiégett, kupolája beomlott, födémei, lépcsőházai leszakadtak, sőt a déli szárnyon a falak jó része is leomlott.

A második világháborút követő újjáépítés során az építészek rengeteg, 1686 után beépített középkori épületrészt hoztak felszínre és tettek láthatóvá, így több barokk és klasszicista épület nyerte vissza részben vagy egészben középkori homlokzatát. A királyi palota – melyet Budavári Palotának neveztek át – területén 1949-ben ásatások kezdődtek a középkori királyi palota feltárása céljából. A palotát végül külső kontúrjainak lényeges jellemzőit megtartva, homlokzatát némileg leegyszerűsítve, belső tereit teljesen átalakítva építették újjá. Felhasználásnak iránya is kulturális célú lett. Fali között műlödik többek között a Budapest Történeti Múzeum Vármúzeuma, a Magyar Nemzeti Galéria, az Országos Széchényi Könyvtár.

Az elmúlt évtizedben ismét fontos építkezések zajlanak a budai vár területén, és ahhoz kapcsolódva. 2014-re teljesen rekonstruálták az Ybl Miklós tervei alapján épített neoreneszánsz Várkert Bazárt. A vár délnyugati oldalán egykor álló Lovarda, Főőrségi épület és Stöckl-lépcső jelenleg is zajló visszaépítése mellett felújították a Honvédelmi Főparancsnokság megmaradt torzóját a Szent György tér és a Dísz tér határán. Sor került a karmelita kolostor teljes renoválása és átépítése, továbbá néhány éven belül további épületekel fejeződik be a Várnegyed megújítása. 2026 nyarán a Várnegyed területén, inkább csak az építkezési környezet a meghatározó, de remélhetőleg hamarosan átadásra és rendezésre kerülnek a kialakítás alatt álló részek. Ezzel egy pedig Budapest egy igen vonzó, nemzeti együttese jön létre a budai várban.

Kiemelt köszönettel tartozunk Egri Gábornak!

Meghatározóan az általa összeállított négyrészes cikksorozatnak a felhasználásával állítottuk össze, Buda várának rövid történetét a keletkezésétől napjainkig!

Forrás: Kirándulás a történelembe blog:

Buda várának története 1526-ig /A vár építése a tatárjárást követően, majd fénykora a XV. században/
Buda várának története 1526-tól 1686-ig /Buda török megszállása és visszafoglalása/
Buda várának története 1686-tól 1849-ig /A vár újjáépítése, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc/
Buda várának története 1849-től napjainkig /Építkezések a dualizmus idején, a II. világháború/

web: studhist.blog.hu