Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

KocsérMagyarországPest vármegyePest-Pilis-Solt-Kiskun történelmi vármegye - Templomrom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2024.11.14.

https://balays.blog.hu/2021/02/28/kocseri_templomrom?layout=5

Kocsér templomrom

A Kocsér név eredetét és jelentését nem sikerült megfejteni. Első előfordulása a budai káptalan 1488. május 22-i okiratában található. Birtokper ügyben határjárást tartottak Laka (a mai Lakitelek) és Felalpár területén Kéchke (Kécske) és Szentkirály felől. Kocsér képviseletében Józsa György kunkapitány volt jelen.

A török adóösszírásokban Kochy néven szerepel, mely azonos a mai Kőcser községgel, s hasonlóan írják a korabeli magyar nyilvántartások is.

Jelentése nincs összefüggésben a járművet jelentő kocsi szóval. Legnagyobb valószínűség szerint eredetileg kun szó lehetett, minthogy az első község minden kétséget kizáróan kun szállás, illetve település volt. A szó eredeti formája és jelentése homályba veszett. Kiejtése és helyesírása nyelvünk fejlődése szerint alakult. Egy ideig Kotsér, de már az 1833-ban készült mérnöki térképen a mai kiejtés, illetve helyesírás szerint írták.

...

A török hódoltság előtti időkben Törtei, Kara, Kocsér virágzó kiskunsági kun eredetű település volt, ama 93 közül való, amely a Jászkun Kerületet benépesítette. Kocsér minden bizonnyal templomos hely már a XV. században is.

...

Az egykori település ma is meglevő tanúságtevője a jelenlegi temetőben levő gótikus templomrom. Kimagasló dombon áll. A hajó keleti oldala és két támpillére maradt meg. Anyaga a környéken a felszín alatt 80-120 cm-re található terméskő (daráskő).

Falában két sorban gerendalyukak. Közel 400 éve dacol a természet s a történelem viharaival. A korábban mellette végzett kutatóásás, továbbá a sírok elkészítése közben emberi csontok maradványai kerültek elő. Nyilván az ellenség elől a templomba menekült lakosság ott lelte halálát, de a templom körül volt a temető is.

Forrás: Kocsér község távoli múltjáról 1817-ig

 

GPS: É 47° 0.004 (47.000072)
K 19° 55.571 (19.926178)

Információk: a templomrom a település keleti részében, a temetőben kereshető fel.

Utolsó frissítés: 2024.11.14.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025