Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

ZalaháshágyMagyarországZala vármegyeZala történelmi vármegye - várhely és templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

A Hásságyiak vára

A templom mellett szemlélődve próbáljuk elképzelni, merre húzódhatott a falu vára, ami Zala megye egyik tekintélyes családjáé, a Hásságyiaké volt. A múlt században, a templomtól keletre, a házak udvarán a háshágyi vár árkai még felismerhetők voltak, s Nováki Gyula – akit a magyar „földvár” kutatás atyjának tartanak – 1956-ban fel is mérte az egykori létesítményt. A zalai várakat kutató dr. Vándor László szerint 1980 táján a területet szinte a felismerhetetlenségig feltöltötték, elegyengették. A szakember most azt mondja: „Megerődített udvarháza volt ez a Hásságyi családnak. Valószínűleg akkor pusztult el, amikor Nádasdy Ferenc 1539-ben elpusztította Hásságyott, amiért Hásságyi Gábor kirabolta Egervárt. A falu a Hásságyiak tulajdonában maradt, ők azonban elköltöztek a veszélyes szomszédságból.”

Templom

Zalaháshágy a megye szélén, az őrség és Zalalövő szomszédságában, Zalacséb és Vaspör között található, az észak-nyugati szomszédja Szőce pedig már Vas megyei település. Történelmi falu, nevét először I. Károly uralkodása idején, 1328-ban említették, ekkor Villaháshágy néven került be az iratokba. Más adatokból tudják, hogy az Árpád-korban,1248-ban már központi hely volt, legrégibb nevezetességük a 12. századi, Szentháromság titulusú templomuk, illetve abban, egy honfoglalás utáni időkből származó, sárkányos-állatfigurás félköríves timpanon kő, mely egykor a déli kaput díszíthette.

Rómer Flóris a magyar épített örökség kutatója, az 1860-as évek elején járt a zalai tájakon. A Vasárnapi Újság 1863. évfolyamában „Archeológiai levél Zala megyéből” címmel készített úti beszámolót, amelyben ismertette a háshágyi plébániatemplomot is, és leírta az épület falában elhelyezett domborművet. 1975 nyarán, a templom részleges tatarozásakor ellátogatott Zalaháshágyra Entz Géza művészettörténész-professzor is, megszemlélte a becses faragványt. Elhatározták, hogy kiemelik a falból, s áthelyezik egy jobban látható helyre, ám a műemléképület helyreállítására végül nem jutott elég pénz. Horváth Gyula megemlíti, bár voltak rá törekvések, ez azóta sem sikerült. A sárkányos-állatfigurás félköríves ábrázolásból nagyon kevés, talán ha kettő van Európában, de Eurázsia keleti tájain sokfelé megtalálhatók, Mongóliáig, Kínáig és Japánig, sőt ismert a két sárkány figurája a viking művészetben is.

https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2020/06/zalahashagy-tortenelmi-hagyatekaival-s-uj-kezdemenyezesekkel-nyit-a-vilagra

GPS: É 46° 53.171 (46.886189)
K 16° 37.855 (16.630924)

Információk: Körmendtől délre a 86 sz. úton megközelíthető Zalaháshágy település. A várhely a templomtól dél-keletre, a főút túloldalán, levő telken található.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció