Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

BerzenceMagyarországSomogy vármegyeSomogy történelmi vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

A helység neve 1377-ben szerepel először, a Péch nemzetségből származó Lóránd birtoka volt. A család a helységtől nevezte magát Berenczeinek.

A várat először Zsigmond 1406. április 21-én kelt oklevele említi, amikor a király Berzenczei Lóránd fia Györgynek új adományul adja szolgálataiért az őseitől örökölt Berzencze várát és birtokát. Úgy látszik, hogy a vár időközben rommá lett, mert amikor a Berzencziektől 1468-ban szenterzsébeti Forster György megszerezte és azt újjáépítette, 1473-ban ,,castellum et fortelitium Berzencze" alakban fordul elő. A néhai Berzenczei László után maradt birtok 1478-ban szentgyörgyi Vincze Péter és Berzenczei László özvegyének zálogbirtoka lett, melyet azonban tőlük Forster György visszaváltott. Forster 1481-ben a tolnai Bornemissza Jánost fogadta osztályos testvérévé, és a tőle kapott 4000 forint fejében Berzencze, Szent-Erzsébet várak és tartozékaik felébe beengedte. Forster György halála után, 1490-ben örökösödési szerződés alapján ,,castrum in facie poss. Berzencze" özvegyének, Ilona asszonynak kezére került.

Szigetvára elestének hírére 1566-ban a berzenczei vár őrsége megszökött, mire a török azonnal megszállta és megerősítette. Az 1568-69. évi török zsoldlajstrom szerint őrsége 379 fő volt. Zrínyi György foglalta vissza 1594-ben, de rövidesen ismét a törökké lett. Az 1618. évi megerősítése idején 349 főnyi őrség tartózkodott falai között.

Az 1664. évi téli hadjárat során felszabadították: jelentőségét vesztve, pusztulásnak indult. Ma már csak egy kerek alakú, tégla falú torony maradványa és a hajdani vizesárok nyomai látszanak.

GPS: É 46° 12.549 (46.209148)
K 17° 8.966 (17.149433)

INFORMÁCIÓK: A várdombot autóval meg lehet közelíteni. A domb aljától néhány perces sétával lehet feljutni a platóra, ahol csak terepdomborulatokat lehet látni.A domb délnyugati oldalánál téglafal maradványok vannak, amelyeket az ott levõ családi ház kertjébõl jobban lehet látni.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció