Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Sebesrom, Sebestorony

A Szörényi-havasokhoz tartozó Szárkő-Godján-hegység északnyugati részében, Karánsebestől keletre fekszik Sebestorony (Sebesrom, most Turnu Ruieni) község. A falutól 1 km-re északkeletre található a 420 m magas Stîrminiţa-hegy, melynek ormán többemeletes toronyrom dacol az idők múlásával. A messzire ellátszó falcsonk a faluból több jelzetlen ösvényen is megközelíthető a hegyoldal gyümölcsösein keresztül. A hegycsúcsról jól belátni a Sebes-folyó völgyét, a Déli-Kárpátok havasait, valamint a Karánsebesen túl elterülő termékeny síkságot.

A tornyot a 19. században többnyire római eredetűnek tartották, és Ovidius-, vagy Óvid-tornyának nevezték, tovább erősítve azt a helybéliek által is terjesztett legendát, hogy a híres költő itt pihent meg, útban száműzetési helye felé. A „római torony" hipotézisét csak Pesty Frigyes cáfolta meg 1878-ban.

Elsőként szól a tornyot (turris lapidea) megemlítő 1467-es oklevélről, és valószínűnek tartja, hogy az építmény megújítása Petrovics Péter (1485 k.-1557) tiszántúli főnemes személyéhez köthető. N. Săcară tanulmánya a torony első szakszerű régészeti leírásának tekinthető. Săcară helyesen ismerte fel, hogy a sebestoronyi rom tipológiailag a 14. század eleji hátszegi tornyokra emlékeztet. Megemlíti a már Pesty által is ismertetett 1467-es oklevelet, amely leírja, hogy a tornyot abban az évben a környékről származó, román eredetű kenézfamília, a Mitnic család birtokolta. Egy határjárási okiratból arra következtetett, hogy a torony a 16. században már romokban hevert.

A négyszög alaprajzú, 11,4 x 10,8 m oldalhosszúságú torony északnyugati és északkeleti falai napjainkban közel 12 m magasak, eredeti magasságuk kb. 13-13,5 m lehetett. Délnyugati és délkeleti oldalai csak részben maradtak meg, déli sarokrésze teljesen elpusztult. A sarkokat a falakkal egykorú, hatalmas támpillérek erősítik. A falak stabilitását vízszintesen és függőlegesen elhelyezett vaskapcsok alkalmazásával igyekeztek növelni. Ezek helye a délnyugati és délkeleti falak repedéseiben ma is észlelhető.

A többemeletes torony 3 m falvastagságú legalsó, földbe mélyített szintjében raktározás céljára szolgáló pincét alakítottak ki. Ez a helyiség valaha legalább 2 m magas lehetett, az omladék azonban részben feltöltötte, így mostani belmagassága kb. 1,2 m. A pinceszint fölé épült három emeletben a síkmennyezetű lakóhelyiségek kaptak helyet.

A tornyon napjainkban csupán két nyílás található: Az egyiket az északkeleti falon, a második szint közepén láthatjuk, a másik az északnyugati falon, a torony északi sarkához közelítő 2,2 m magasnyílás, melynek felső része félkör alakú. Mivel mérete egy egyszerű ablaknál jóval nagyobb, és a 2. emeletet a 3. szinttől elválasztó magasságból indul, arra következtethetünk, hogy ez volt a torony bejárata.

A tornyot kb. 20-25 m távolságban egy közelítőleg kör alaprajzú árok veszi körül. Ennek külső részén az árokból kidobott földből emelt sánc is jól megfigyelhető. A várdomb északkeleti oldalát egy keskeny nyereg köti össze a mellette emelkedő heggyel. Feltehetően erről vezetett a bejárat egy ma már nyomtalanul elpusztult fahídon keresztül a torony lábához.

Forrás:

Karczag Ákos - Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 390 - 391.

Köszönjük Orosz Dánielnek a friss, 2024-ben készült földi és légi felvételeket!