Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Váldhíd - Waldhütten - ValchidRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

A Nagy-Küküllő mentén fekvő Erzsébetvárostól délre 10 km-re, a Kopisch-patak partja mentén fekszik Váldhid község.

A faluban álló, Szent András tiszteletére szentelt egyhajós, váldhídi templomot a 14. században emelték, torony nélkül. Először 1390-ben említik, amikor az épülőfélben lévő templom IX. Bonifáctól búcsúengedélyt kapott. Az építkezések a következő évszázadban is folytatódtak, ekkor készülhettek a templom késő gótikus részletei és a nyugati főkapu, melyre 1441-es évszámot véstek. A templom plébánosait többször is említik oklevelek a 14-15. század folyamán.

A sokszögzáródású szentély ma látható keresztboltozata 1507-re készült el. Gótikus ablakai napjainkig fennmaradtak. A hajónak egészen a 19. századig sík mennyezete volt, ekkor dongaboltozattal fedték be.

A 20. század közepén a templom északkeleti sarkánál tömegsírra bukkantak, ahonnan emberi koponyák, csontok kerültek elő igen nagy mennyiségben. Pusztító járvány vagy a háborús idők során kerülhettek ide (a falut többször is feldúlta a török, 1605-ben pedig Bocskai István hadai gyújtották fel a települést).

A templomerőd kiépítése a 15. században, illetve a 16. század elején történt. A templomot egy szabálytalan négyszög alakú várfal veszi körül. A templom keleti részén harangtorony található, amely egyben kaputorony és öregtorony is. Az eredeti csapórács hornyai még mindig napig láthatók. Egy fából készült gúlatetős gyilokjáró zárja le a tornyot. A várfal eredetileg tíz méter magas volt, ma már csak öt-hét méter magasságú. Öt előugró kőtorony erősíti a falat. A vár déli részén egy torony állt, amelynek legfölső szintjén öntőlyuk-koszorú volt. Ez a torony a 19. század végén részben összeomlott, ekkor lebontották. A vár délnyugati részén a gyalogosbejárat fölött egy kis torony látható. A dongaboltozatú bejárat fölé lépcsős oromfalon szuroköntőt építettek. A lőrésekkel ellátott nyugati torony ötszintes, az északi torony szintén ötemeletes. 1916-ben egy földrengésben a déli torony megsemmisült.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 828-829.

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 10.124 (46.168728)
K 24° 34.845 (24.580746)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció