Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Veresmart - Rotberg - RoşiaRomániaErdély és PartiumSzeben történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Veresmart (Rothberg, Roşia) falu az Oltmelléki hegysor területén fekszik.

1327-ben említik először oklevélben de Ruffo Monte néven. 1337-ben Weryzmorth, 1413-ban Veresmort, 1435-ben Veresmarth, 1468-ban Rodenberg, 1526-ban Rottenberg formában fordul elő.

1327-ben plébániatemploma van, plébánosa Ludvik. Ez a Lajos plébános a pápai tizedjegyzék szerint 1332–1335 között 36 régi banálist fizet. 1414-ben János a plébános. Maga a templom régibb, mert Veresmart az első Szeben vidéki települések közé tartozik. A templom építésének idejét 1225-re teszik, amit alátámasztanak román kori stílusjegyei is: a román stílusú, torony nélküli bazilikális templomok között az egyik legépebben fennmaradt templom.

Széles, rövid hajója a vurpodi és a kisdisznódi templommal hozza rokonságba. Épen megmaradt eredeti félköríves szentélye és főapszisa. Az oldalhajók kis apszisai módosultak. A hajó ablakait is szélesítették. Sima mennyezetét 1889-ben barokk boltozattal cserélték fel.

A nyugati homlokzat elé a XVI. században előcsarnokot építettek.

Egykor védőfal vette körül XVI. századi bástyatornyokkal. Ezekből most csak egy áll, a délnyugati zömök harangtorony. Oltára 1782-ből való.

Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt.

A XVIII. században lutheránus anyaegyház, és e század elején is az.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 832.

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 45° 48.922 (45.815369)
K 24° 18.892 (24.314871)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció