Utolsó frissítés: 2024.11.14.
Lippa vára
Mivel Lippa várának a földfelszínen nyoma sem maradt, régészeti kutatására pedig még nem került sor, csak a korabeli leírások és hadmérnöki alaprajzok segítségével ismerhetjük meg. Tudjuk, hogy a Maros folyó D-i partjához közel még Hunyadi János erdélyi vajda parancsára alapozták meg az első erődítményt. A szabálytalan téglaalap alakú kővárat a folyó vizével feltöltött vizes árok védelmezte.
A török hódoltság idején ez már nem számított jelentősebb akadálynak, ezért egy nagyobb területet magába foglaló, fa-föld alapú palánkvárral kerítették a régebbi belsővárat. A XVI. században egyre nagyobb számban használt ágyúkkal vívott hadviselésnek megfelelő, az itáliai hadmérnökök által tervezett ó-olaszbástyákból egyet-egyet alakítottak ki a négy sarkán.
Mind a Habsburg, mind a török hadvezetés nagy jelentőséggel kezelte a Maros folyó völgyének kulcsfontosságú posztját, így elfoglalása után igyekeztek jól védhető állapotba helyezni. Magát a népes települést is palánkfal kerítette, de ez csak kisebb lovasportyák ellen tudott védelmet nyújtani.
Napjainkra mindezek erődítéseknek nyoma sem maradt, a törökkor egyedüli emlékét a bazársor jelenti a régi belvárosban.
Története:
Lippa városának és egykori erődítményének keletkezése körül a régebbi irodalomban sok félreértés található, ami abból származik, hogy összekeverték a Maros folyó túlpartján, tőle nem messze emelkedő Solymos várával. Pedig míg ez utóbbi a tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülötte, addig a folyó völgyében elterülő településen csak a XV. században emelték az első várat.
Az Árpád-házi uralkodók idején a temesvári királyi ispánsághoz tartozott a kicsiny település, aminek fontosságát a közeli révátkelő adta. A kereskedelmi utak találkozásánál rövidesen virágzó városka nőtte ki magát. Bár a tatárjárás pusztításai visszavetették fejlődését, de a XIV. században ismét erőre kapott. Amikor a tartományurak által darabokra szaggatott ország egységéért évtizedes háborúkat vívó Anjou Károly király Temesvárra tette át székhelyét, már Lippa is nagy fontossággal bírt. Ennek bizonyítéka, hogy a koronás fő adományából díszes templomot emeltek itt.
Nagy Lajos idejéből okleveles forrás megemlékezett a Maros folyó menti só raktárakról, amikben az akkori idők élelmiszertartósításához nélkülözhetetlen sót helyezték biztonságba. 1440-ben a solymosi várbirtok Hunyadi János szörényi bán, majd erdélyi vajda tulajdonába került, amihez Lippa mezővárosa is tartozott. A főnemes, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a hódító törökök elleni küzdelemben, a lengyel származású I. Ulászló király zászlósuraként egyre hatalmasabb területek földesurának mondhatta magát.
A Maros folyó menti új szerzeményének védelmére adott utasítást egy vár építésére, ami a település belső részén létesült, közel a folyóhoz. A legelső, napjainkig fennmaradt oklevél 1456. februárjában említi meg Keszi Balázs várnagyot, aki Hunyadi familiárisa volt. A nándorfehérvári diadal után elhunyt nagyúrtól fia, a két esztendő múlva a magyar trónra lép Hunyadi Mátyás örökölte meg. Miután a fiatal király évekig tartó hadjáratot folytatott a Felvidéken magukat befészkelő harcedzett cseh husziták ellen, sikerült kiegyeznie azok vezérével, Jan Giskrával. Jelentős mennyiségű pénz mellett a cseh zsoldosvezér megkapta Lippa és Solymos várbirtokait.
De mivel 1470-ben fiú utód hátrahagyása nélkül hunyt el, ismét a királyi Kamara kezelésébe került vissza. Ezután a reneszánsz uralkodó egyetlen fiának, a törvénytelen származású Corvin János hercegnek adományozta oda. Ezzel az volt a célja, hogy, leszármazója, mint az ország leghatalmasabb földesura, biztosan megszerezze a magyar trónt. Ezt azonban 1490 után megakadályozták a központi államhatalom visszatérésétől rettegő főnemesek.
Miután a herceg meghalt, özvegye kezével együtt Brandenburgi György őrgróf kaparintotta meg. Korabeli források szerint az új tulajdonos a városkát is fallal vetette körbe. 1514-ben Dózsa György keresztesei mégis könnyűszerrel szállták meg, a közeli Solymos várával egyetemben. A parasztfelkelés leverése során Szapolyai János erdélyi vajda csapatai szállták meg. A főnemes igyekezett elősegíteni a város lakosainak fejlődését, azért, amikor a mohácsi csata utáni időszakban magyar királlyá koronázták, Lippát a szabad városok közé emelte.
A fenyegető török veszedelem azonban nem engedte kibontakozni a települést, a könnyűlovas portyázók gyakorta fenyegették. Budavár elfoglalása után II. Szulejmán török szultán a kisded János Zsigmond választott magyar királynak és édesanyjának, Izabella királynőnek Lippa városát jelölte ki tartózkodási helyül.
1551 októberében, a szultán parancsára Mehmed beglerbég serege vette ostrom alá, hogy megtorolja Erdély átadását a Habsburg-hatalomnak. A városlakók többségét alkotó szerb lakosság, az ostrom szenvedéseit elkerülendő, kaput nyitott előttük. Amint azonban elvonult az oszmán fősereg, Fráter György fegyveresei támadták meg a török helyőrséget. Több hetes viadal után, vezértársai ellenkezése dacára, György barát szabad elvonulást engedélyezett a kelepcébe esett Uléma pasának. Ezzel az erdélyi kormányzóra végleg a törökbérenc bélyege tapadt, aminek következményeként decemberben Habsburg Ferdinánd király parancsára meggyilkolták. A törökök megtorlása a következő esztendőben vált iszonyatossá.
1552-ben Magyarországra az oszmánok két hadjáratot vezettek. A Temesközben Ahmed budai pasa vette ostrom alá a katonai szempontból igen jelentős Temesvárt. Annak július 27-i elestének hírére, a közeli Lippa várából harc nélkül megfutott Aldana spanyol parancsnok embereivel együtt.
Évtizedekig félholdas zászlókat lengetett a szél felette, mígnem a Habsburg-házzal törökellenes szövetséget kötő Báthory Zsigmond fejedelem hadvezére, Borbély György seregével vissza nem foglalta. Mivel a Maros folyó völgyében futó országutat ellenőrizte, gyakran jelentek meg falai alatt ellenséges hadak.
1600-ban Vitéz Mihály, 1605-ben Bocskai István erdélyi fejedelem tartotta megszállva. Bethlen Gábor fejedelem azonban, elkerülendő egy szultáni támadást, saját embereinek ellenállása dacára ostromban bevette és átadta a töröknek. A hódítók kijavították az erődítmény rongált védőműveit.
A XVII. század második harmadában Evlija Cselebi török világutazó színes képet festett a keleties arculatot felvett városról. Írása szerint: „ötszög alakú, erős szép vár, aminek északi falát a Maros folyó annyira kimosta, hogy erős tömésfallal kellett kijavítani. A régi vár kéttornyú, kőépítkezésű, míg az új végis-végis, fából készült erős palánkvár”
1686 őszén Caraffa császári generális zsoldosai szállták meg, de a véres csatározásokat lezáró karlócai béke ismét a szultán hatalmába juttatta. Csak 1717-ben került a Habsburg hatalom birtokába. A korabeli források szerint ekkor Löffelholz aradi parancsnok végleg leromboltatta az addigra már védhetetlenül lepusztult végvárat.
Irodalom:
Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. {1996} 361. old.
Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok {1990} 29. -- 33. old.
Réva Nagy Lexikona 12. 1915} 767. old.
Kisari Balla György: Karlsruhei térképek a török háborúk korából {2000} 276. old.
Szalai Béla: Magyar várak, városok, falvak metszeteken {2006}
Összeállította: Szatmári Tamás
Forrás:
Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 289-290.
