Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Kékkő vára

Nagykürtöstől mintegy 10 km-re északra, a Kürtös-patak mellett, a hegyek tövében fekszik Kékkő (Modrý Kameň) városa. Híres vára a község északi szélén a település fölé északról emelkedő Kálvária-hegy, dél felé ereszkedő,  tszf. 315 méter magas kiugró platóján áll.

A történelmi Nógrád vármegyében fekvő település neve, egy 1290-es oklevélben „Keykkw” formában tűnik fel elsőként egy oklevélben. Az erősséget valószínűleg Zólyomi „Forró” Péter, a Balassák őse építtette 1278 előtt. A Balassák egykoron ebből az ősi fészkükből, a kékkői birtokukról irányították a Turóc, Liptó és Árva területét is magába foglaló zólyomi erdőispánságot. A neves nemzetség tagjai közel hatszáz évig birtokolták a kéklő, sziklás hegycsúcsról elnevezett erődítményt.

A Kékkő várában 2013 és 2016 között Ján Beljak vezetésével végzett régészeti feltárás és építészettörténeti vizsgálat új ismereteket szolgáltatott a vár megjelenéséről és fejlődéséről, amelyeket a levéltári kutatások eredményei is kiegészítenek.

A vár 1278-as első írásos említése alapján eredete a 13. század első felére datálható, ami egybeesik a régészeti feltárás során talált legrégebbi középkori kerámiatöredékekkel is. A belső vár szabálytalan ovális, 46 x 32 méter alapterületű magját, egy erős külső fal vette körül. A fal északi oldalába egy hengeres torony épült, amely valószínűleg egy lakótorony lehetett. A bejárati kaput külső fal délkeleti ívébe építették be. Ezt a feltételezést a régészeti feltárás során talált legrégebbi középkori kerámiatöredékek is alátámasztják.

1575-ben a várat az oszmánok foglalták el, akik csak 1593-ban hagyták el. Egy 1578-as adat arról tesz említést, hogy az elfoglalt várat az új védők egy palánkkal bővítik ki, hogy a nagyszámú helyőrség elférhessen benne. A régészetileg is igazolt palánk a vár északi előterében helyezkedhetett el, a későbbi reneszánsz erődítés területén. 1588-ban a királyi csapatok kísérletet tettek a vár visszafoglalására sikertelenül, bár az ostrom következtében az elővár és a torony kivételével a belső vár is leégett. 1593-ban a Pálffy Miklós által vezetett keresztény erők, viszonylag kis erőfeszítések révén szerezték vissza a még akkor is romos erősséget.

Balassa Zsigmond 1609 és 1612 között alapjaiban felújíttatta és korszerűsíttette a várat. Miután Kékkő vára dél felől bevehetetlenül meredek sziklán áll, csak az északi, a vár fölé magasodó Kálvária hegy felől volt igazán támadható. Ezért épült át ekkor jelentős mértékben a belső vár északi része, mely során a kerek „lakótornyot” visszabontották, s belefoglalták az új épületbe, a külső falszoros területén pedig ágyúállásokat alakítottak ki. Ugyanekkor épült fel a délkeleti négyzetes „bástya” és átalakították az északi elővárat is. A 2013-2016 között végzett ásatások során feltárt régészeti leletek nagy része is ebből az időszakból származik.

A vár pusztulása a 17. század második felétől kezdődött meg. A törökök már 1659-ben újra megostromolták, de valószínűleg megjelentek itt 1663-ban is, amikor az egész Dél-Nógrádot megint hódoltatták. A legsúlyosabb sérüléseket az 1683. évi, Thököly Imre féle ostrom során szenvedte el az erősség. Kékkő ezután majdnem a 18. század közepéig romosan állt.

A belső vár valószínűleg a 17. század végétől fokozatosan elvesztette lakófunkcióját. Ezt alátámasztja, hogy a feltárás során csak jóval kisebb mennyiségű 18. századi kerámiát fedeztek fel. Ez azt is megerősíti, hogy az északnyugati és keleti teraszokat csak az 1870-es években alakították ki, amikor a belső vár területét parkká alakították át.

A 18. század első felében Balassa Gábor építtette fel az északi külső részen, a barokk stílusú kastély tömbjét, mely a középkori felső vár omladozó köveinek felhasználásával lett kialakítva, az alsóvár bástyáinak alapjain. A munkálatok 1759-ben zárultak a várkápolna felszentelésével. A fényes rezidencia ezután a főúri család lakóhelyének szerepét töltötte be. A kastély, valamint a belső várrész 1862-es, illetve 1866-os parkká alakítása előtti alaprajzát Karl Bergh munkájából ismerjük. A kékkői vár alaprajzi elrendezését már Könyöki József dokumentálta, miután a parkot 1889-ben kialakították.

A kékkői uradalom 1899-ben a Károlyi család kezelésébe került. Gróf Károlyi Tibor kijavíttatta az épületet, amit 1945 után az újjáalakuló Csehszlovák állam foglalt le.

A kékkői vár északi kastélyszárnyának a megújulása 2014-2021 között, míg a legutóbbi, a keleti szárnyat érintő munkálatok 2023 tavaszára készültek el az uniós EGT program keretében. A 2024-2025-ben a belső vár területén folyó munkálatok, a barokk kertek program keretein beül zajlanak, amely lehetőséget adott a mélyebben fekvő várrészletek megismerésére is. Sajnos nem tisztázott, hogy ezek eredmények a felsővár bemutatásában is megjelennek, mivel ez a program nem ezt célozza. Várhatóan a feltárt részek visszatemetésre kerülnek.

A vár részletes története:

A hatalmas zólyomi királyi erdőispánságot felügyelő „Zólyomi (a későbbi Balassa család ősei) nemzetséghez tartozó Mikó fia, „Forró” Péter ispán építtette Kékkő erőségét az 1270-es években. Péter úr leányát a Hontpázmány nembeli Kázmér fia Lampert vette feleségül, aki apósa 1285-ös halála után teljesen kisajátította magának a várbirtokot. Sőt még a közeli Gyarmat lakótornyát is elfoglalta. Az ezen felháborodott rokonság 1290-ben, a nagyhatalmú Demeter pozsonyi és zólyomi ispán vezetésével és seregének hathatós támogatásával megostromolta és elfoglalta a jogtalanul bitorolt várakat.

Ezen esemény kapcsán maradt fenn Kékkő várának első okleveles említése. Az egyik örökös, Byter, hálája jeléül az esztergomi káptalan előtt, Kékkő várának egyharmadát valamint Gyarmat várát és helységét unokatestvérének Demeter ispánnak adta át. A XIV. század elején ezt a vidéket is uralma alá igázta Csák Máté tartományúr, katonasága állt falai között őrséget egészen 1321-ig, amikor halálával összeomlott a kiskirálysága.

Kékkő váruradalmát visszakapta a Zólyomi nemzetség, akik közül birtokcserék után egyedül „Kékkői” Péter nemes úr mondhatta a magáénak. A továbbiakban a tőle származó Gyarmati Balassa család birtokolta. A Felvidék középső és K-i területeit 1440 és 1462 között megszállva tartó cseh huszitáknak nem sikerült bevenniük Kékkő, azt szilárdan birtokolták a Balassák. Ez a nagyúri família mindig is hírhedt volt erőszakos jellemű férfijairól, például az 1444-es esztendőben Balassa Balázs a sági premontrei kolostort szállta meg, majd ami értéket talált azt Kékkőre hurcoltatta.

A törökkel vívott 1526-os vesztes mohácsi csata után az ország nemesei két táborra szakadtak. Míg a köznemesség Szapolyai János erdélyi vajdát kiáltotta ki magyar királynak, addig a főurak kisebb tábora Habsburg Ferdinánd osztrák főherceget hívta meg a trónra. A Balassa főnemesi família ingadozott a két tábor között, igyekeztek mindig az erősebb mellé állni, hűségüket újabb birtokokért, várakért megvásároltatni az éppen urukként elismert királytól. Ez a helyzet {„köpönyegforgatás”} amúgy általános volt az anarchikus állapotú, török dúlta országban.

Buda 1541-es török megszállása után a nemesség jó része megértette, hogy birtokaik védelmét csak a nyugati kapcsolatokkal rendelkező Habsburg uralkodótól remélhetik. Így a Balassa család is hűséget esküdött Ferdinánd királynak. Korabeli forrás szerint 1547-ben török portyázók felégették a Gyarmat, Szécsény és Kékkő közötti jobbágy falvakat. A száguldó könnyűlovasok számtalan embert rabul ejtettek. A hatékonyabb védekezést gátolta, hogy a Balassák inkább egymás ellen vezettek rabló hadjáratokat. Kékkő helyőrsége mégis 1554-ben csak 50 lovas katonát számlált.

Az 1569-es pozsonyi országgyűlés utolsó napján Habsburg Miksa császár és király parancsára lefogatták Balassa Jánost és sógorát ruszkai Dobó Istvánt. A két főurat azzal gyanúsította meg a Bécsi Udvar, hogy titokban tárgyalásokat folytatnak János Zsigmond erdélyi híveivel. A következő esztendő tavaszán Balassa János megszökött a pozsonyi vár palotaszárnyában kijelölt őrzési helyéről majd rövid ideig tartó zólyomi tartózkodás után a lengyel földön található dunajeci birtokára menekült el. Bár a felségsértéssel vádolt föúrtól elkobozták Zólyom és Liptóújvár váruradalmait, de Kékkő és Divény a Balassa család kezelésében maradhatott.

Miután 1571-ben meghalt János Zsigmond választott magyar király és az erdélyi részek ura, megváltozott a politikai helyzet. A Balassa János ellen felhozott vádak elavultak, elvesztették kiváltó okaikat. Mivel Habsburg Miksa király ki akart békülni a magyar föurakkal, megkegyelmezett Balassának és a még mindig raboskodó Dobó Istvánnak. 1572 aug. 11.-én Bécs városában Habsburg Miksa császár és király előtt Balassa János térdre ereszkedve elnyerte az uralkodói kegyelmet. Visszakapta a lefoglalt birtokait is. A trónörökös őszi koronázásán már, mint föajtónállómester, Bálint fia pedig pohárnokmesterként vehetett részt.

Kékkő várára a veszedelem 1575. tavaszán zúdult le, amikor Musztafa budai pasa hadjáratot indított a felvidéki bányavárosok ellen. A nagy létszámú támadó seregből Ali bég csapata támadt Kékkő vára ellen, amit a keresztény védők harc nélkül feladtak, a másik Balassa várba, Divénybe menekülve. Mindhiába, mivel a pogány sereg ezután Divény ellen fordult, amit igen véres ostromban elfoglalt. Ez a két Balassa tulajdont képező erősség volt a hódító törökök legészakibb foglalása. Bár a hőn óhajtott, ezüsttel-arannyal gazdag bányavárosok soha nem jutottak a hódítók kezére, de a török és tatár portyázó lovasok a két újonnan elfoglalt várból kiindulva sűrűn támadták Selmecbánya és Zólyom térségét.

Egy fennmaradt török feljegyzés szerint a hódítók új kaputornyot emeltettek a megszállt Kékkő várában. 1588. októberében a korponai királyi végvár katonasága megtámadta és feldúlta Kékkő mezővárosát, de a magas hegyen épült várat nem tudták bevenni. A keresztény támadás megtorlására kétezer fös török sereg érkezett a gyarmati táborba a nógrádi bég vezetésével. Hogy a pogányok végül merre vonultak tovább, arról nem maradt fenn adat. 1593 novemberében Teuffenbach generális és Pálffy Miklós vezette királyi seregek a téli hadjáratukban, sorra foglalták vissza a nógrádi várakat. Az egykorú források szerint a Divény elleni rohamot személyesen Balassa János {+1577} fia Bálint vezette.

A bátor főnemes – a XVI. századi magyar költészet kimagasló alakja – nem sokáig örülhetett visszahódított birtokainak Divénynek és Kékkőnek, mivel már a következő évi, esztergomi ostromban elesett. Kékkő erődítményét a kivonuló törökök több helyen is felrobbantották, ezért helyreállítása országos fontosságú feladattá vált. Néhány évig királyi őrség állomásozott a romos falak között, majd 1603-tól ismét Balassa Zsigmond főnemes uralhatta. A földesúr az országgyűlés által megszavazott segélyből {vagyis jobbágyok robotmunkájával} újjáépítette a romokat, egyben korszerűbb, ó-olasz rendszerű bástyákkal vetette körbe a középkori erősséget.

Rövidesen már ki is próbálhatta az újjáépített várának védelmét, mert 1616 januárjában Teuffenbach Rudolf királyi generális ostrom alá vette, mivel a Bécsi Udvar a törökkel való tárgyalásai miatt hűtlenséggel vádolta meg. A királyi sereg rövid viadal után megszállta az erösséget, ahol fogságba ejtették a pártoskodó nagyurat. Kékkő vára azonban a következő évtizedekben is a Balassa család tulajdonában maradt, katonasága gyakran részt vett a nógrádi települések elleni török rablóportyák megakadályozására indított támadásokban.

Az 1664-es esztendő vészterhes közelségbe hozta a török megszállást. Elesett a hadászati fontosságú Érsekújvár, mire a keresztény katonaság szinte harc nélkül feladta Nyitrát, Nógrádot, Szécsényt és a többi nógrádi végvárat. Kékkőbe menekült többek között a balassagyarmati lakosság is. A török könnyűlovas portyázók kerülgették, dúlták-fosztogatták a környékét, de a várat nem támadták meg.

Az 1680-as évek elején ez a vidék is Thököly Imre felső-magyarországi „kuruc király” hatalma alá került, aminek csak 1683-as Bécs városa alatt elszenvedett nagyarányú török vereség vetett véget. Kékkő várának pusztulásáról nem maradt fenn részletesebb adat. Az bizonyos, hogy azon esztendő novemberében Szécsényt megszállták a Habsburg császári házzal szövetséges lengyel csapatok, de hogy Kékkőt is elfoglalták volna, azt nem tudni. Esetleges elpusztítására utal, hogy az 1696-os összeírásban a völgybeli mezőváros területén mindösszesen nyolc zsellérházat találtak, pedig régebben jelentős helységnek számított.

A II. Rákóczi Ferenc vezette 1703 – 1711 között zajló szabadságharc idején nincs katonai jelentősége Kékkőnek. Továbbra is a Balassa főúri família tulajdona, akik közül Gábor úr 1750-ben a középkori felsővár omladozó köveiből építette meg az alsóvár bástyáinak alapjaira a barokk stílusú kastély tömbjét. A nagyúri család a további évszázadokban ezt lakta fényes rezidenciaként. Korabeli forrás szerint a kápolnát 1759-ben szentelték fel. A kékkői uradalom 1899-ben a Károlyi család kezelésébe került. Gróf Károlyi Tibor kijavíttatta az épületet, amit 1945 után az újjáalakuló Csehszlovák állam foglalt le.

A részletes történeti összeállítás Szatmári Tamás munkája

Források:

Beljak - Maliniak - Šimkovic: Stavebné a funkčné premeny hradu Modrý Kameň v 16. a 17. storočí, Archaeologia historica 42, 2, 2017
Mordovin Maxim: Kékkő vára - Castrum Bene 18.szám
Szatmári Tamás: Kékkő vára - A honlap korábbi szócikkének az anyaga
Barokk kertek program, Kékkő
Keserű László - Kékkő - Terepbejárási feljegyzések - 2025 www.varak.hu

A történeti összeállítás forrásai:

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301 – 1457, 1996
Csorba Csaba: Legendás váraink, 1999
Fügedi Erik: Vár és társadalom a XIII. – XIV. századi Mo.on, 1977
Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond… 1977
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon, 1994
Révai Nagy Lexikona XI.
Ludovit Janota: Slovenské hrady I. 1935
Burgen und Schlösser Slowakei, 1990
Csorba - Marosi - Firon: Vártúrák kalauza III. 1983
Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások, 1980
Studia Agriensia 5 {1985}– Magyar és török végvárak 1663 – 84
Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra II. 1996
Csáky Károly: Nógrádi tájakon 1992