Utolsó frissítés: 2021.02.02.
Tótpróna, vár
Tótpróna falu északi szélén, annak utolsó házaitól 150 méterre található az 563 méter tszf. magasságú várdomb. A várat Habovštiak szerint a XI. vagy talán a XII. század folyamán építették egy korábbi szláv erődítmény helyén. Okleveles adata nem maradt fenn, a mellette lévő falut viszont többször is említik.
A XI. században a hegynyúlványt felhasználva, annak ovális, kb. 10x15 méteres platóján először egy fából készült toronyszerű épületet emeltek. Ezt a tornyot a 13. században 5x8 méter méretű kőtoronnyá építették át. Ennek az épületnek az alapfalai az 1950-es években még láthatók voltak.
A vár belső területét hajdan kőfal vette körbe, amely a hegytető északi és keleti szélén töredékesen ma is megfigyelhető. A várat kettős árok és sánc övezte. Az első sáncgyűrű átmérője 45–50 méter, míg a második, árokkal és sánccal határolt, közel kör alakú terület 60–70 méter átmérőjű.
A vár pusztulása 1432-ben feltételezhető, amikor a husziták Rajec felől erre vonultak Nyitra irányába. Azonban a XIII–XIV. századi történeti források hallgatnak a várról, így valószínűbbnek tűnik, hogy a várat már sokkal korábban felhagyhatták.
A vár területének DNy-i részét a XX. század közepén a domboldalba vájt kőbánya pusztította el.
Forrás:
Slovenské Pravno Castle
Slovenské Pravno lies in the southwest part of the geomorphological unit Turiec Basin (Turčianska kotlina) within the central Slovakia. During the Hungarian Kingdom period it fell under Turiec/Turóc County. The village was documentarily recorded for the first time in 1113 as Prauna, later as Prona (1275), Prouna (1293), Prona Sclavonicalis (1453), and Slowenske Prawno (1736). The Hungarian and German equivalents are Tótpróna and Windisch Proben respectively.
It belonged to the Zobor convent, from 1252 to the Turiec convent. In 1279 King Ladislaus IV the Cuman donated the village to the comitat principal Rechko and his sons, by the end of the 14th century it became centre of an eponymous estate. In 1655 it was granted right to organize markets and it began to develop itself as a yeoman small town. Over its history, Slovenské Pravno used to be owned by a string of noble families: Thuróczi, Újfalussy, Balogh, Török, Apponyi, Záblatský, Diviacky, Serafín, Dóczy, Amadeus, Prónay, Justh, and Velič.
Advantageous geographical situation of Slovenské Pravno on the route leading from the lower Nitra/Nyitra County up to Poland gave the village its craftsman-trade character. This could be one of the reasons to build a lesser castle near the village. The castle is located on a hillock named Šiance or Hradisko (563 m) in the village´s northern tip. It was probably built as early as in the 11th century, using an older fortification site. Cleverly utilized mountain spur got converted into a round acropolis (45 – 50 m in diameter) and two adjoining annular ramparts with fosses. These are most massive on the northern side in the neighbourhood of the saddle, and have no inner construction. The overall dimensions of the castle´s area show 60 – 70 m in diameter. According to the actual terrain features they fringed the apical platform with a masonry defensive wall that has been fragmentarily preserved until today on the northern and eastern side of the acropolis´ slope.
At first there used to stand a timber tower-like solitaire atop the acropolis, which was later substituted for a stonework one (5 × 8 m) in the 13th century. Foundations of this central building could be reportedly seen even in the 1950s, nowadays the apical platform suffers heavy damage due to limestone excavation done several decades ago. A few regular traces after the archaeological probes appear on the locality´s surface.
We´re allowed to theoretically date the doom of the castle back to 1432 when the Hussite troops marched beneath it on their way from Rajec down to Nitra/Nyitra County. On the other hand, numerous historical sources from the 13th and 14th centuries do not mention any castle in Slovenské Pravno, which could mean the castle ceased to exist much more earlier.
/Rastislav Tóth/
Literature
BEŇKO, Ján: Starý Turiec. First edition. Martin: Osveta 1996. 279 pp.
DVOŘÁK, Pavel: Odkryté dejiny. (Staré Slovensko). First edition. Bratislava: Pravda 1976. 368 pp.
Encyklopédia miest a obcí Slovenska. First edition. Lučenec: Ps-Line 2005. 960 pp.
HABOVŠTIAK, Alojz: Stredoveké hrádky na Slovensku. In: Vlastivedný časopis, 1972, no. 1, pp 2 – 8.
HABOVŠTIAK, Alojz: Stredoveká dedina na Slovensku. First edition. Bratislava: Obzor 1985. 385 pp.
KRIŽANOVÁ, Eva – PUŠKÁROVÁ, Blanka: Hrady, zámky a kaštiele na Slovensku. First edition. Bratislava: Šport 1990. 258 pp.
KRIŽKO, Pavol: Historické pamätnosti v Turci. In: Letopis Matice slovenskej 2, 1870, pp 40 – 42.
Malá encyklopédia Slovenska. First edition. Bratislava: Veda 1987. 664 pp.
| GPS: | É 48° 55.074 (48.917896) |
| K 18° 45.769 (18.762810) |
Információ: A Privigyétől (Prievidza) északra tartó 64 sz. útról Németprónánál (Nitrianské Pravno) kell keletre letérnünk arra az alsóbbrendű útra, amely Turócszentmárton (Martin) irányába vezet. Kb 15 km megtétele után érkezünk Tótprónába (Slovenské Pravno), ahol a falu északi szélén, a felhagyott kis kőbánya fölé emelkedő dombon találjuk a várat.
Autóval az utolsó házak előtt kellene parkolót keresni (nem egyszerű). A felfele tartó földúton 100-150 méter megtétele után, egy jobbra tartó ösvényre kell rámenni. Kb. 200 méter megtétele után célba is érünk. Jelzett út a várhoz nincs.
Utolsó frissítés: 2021.02.02.
Új feltöltések, frissítések
Támogatás
Az oldal használatának rövid bemutatása:
Tisztelt Látogató!
Szeretnénk egy rövid, de hasznos útmutatóval segíteni az oldal használatának elsajátításában. Az új oldal sok tekintetében változott a korábbi weboldal felépítéstől, működésétől..
Igyekeztünk jóval több információval áttekinthetővé tenni a helyszíneket. Külön menüket kaptak az ábrázolások, a légi fotók. Létrehoztunk egy archívum menüpontot, melyben időrendben elhelyezhetőek a korábbi képeink, de terveink szerint ide kerülnek majd feltöltésre azok a régi fotók is, amelyeket a fotózás kezdete óta készítettek és elérhetőek várainkról.
Újdonság szintén a videók és mellékletek menük, melyek célja mind vizuálisan, mind információk szintjén a legtöbbet megmutatni egy helyszín látnivalóiból, történetéből, jelenkori változásaiból.
Helyszínek "Látnivalók" menűsor: Belépve egy kiválasztott helyszínre, annak "Áttekintés" oldalára kerülünk. Az új "szürke" menüszerkezet megjelenítésének lényege, hogy csak azok a menük láthatóak, választhatóak, amelyekben tartalom is található. Megjelenő menüpontok használata értelemszerű, használata külön kiegészítést nem igényel.
Fontos viszont, hogy bizonyos nagyobb, vagy bonyolultabb helyszíneknél, több alaprajz választására van lehetőség az "Áttekintés" oldalon. Ezt az alaprajz képe alatt szám is mutatja, de az alaprajz jobb szélénél csúszka is utal rá. Mindkét módszerrel kiválasztható a kívánt alaprajz, melyeken a fotók ikonjára kattintva, az aktuális pozícióban készített képet látjuk a bal oldali nagykép ablakban. Az alaprajzon kiválasztott ikon ilyenkor sárga színre vált, továbbra is mutatva a választott pozíciót. A képek automatikus váltakozása ilyenkor megáll. A képre kattintva, külön ablakban megnyílva annak eredeti méretében való megjelenítését kapjuk. Az új feltöltéseknél és frissítéseknél, a korábbinál lényegesen nagyobb felbontású képeket használunk. Így jól áttekinthető, részlet gazdag bemutatását tudjuk nyújtani a látnivalóknak.
Az "Áttekintés" oldal alsó részén lévő gyors áttekintés képsora szintén csúszka segítségével görgethető, amennyiben a képek nem fértek el az oldalon.
Fontos és megszokást kíván az oldalon való görgetés módja. Mivel a belső tartalmak, például a szöveganyagok, képek, megkívánták egy kombinált görgetés rendszer kialakítását, ezért mindig ott működik a görgetés az egérrel, ahol az egér pozíciója van! Ezzel a módszerrel így nagyon könnyen lehet az egérrel léptetni a képeket, gördíteni a szöveges anyagokat, a kép alapú mellékleteket. Képek lapozásánál, mind a jobb és balszélen történő kattintás, mind az egérgörgő mozgatásával történő léptetés is használható. A háttéren vagy az Windows ablak csúszkát használva az egér görgetést az egész oldalt lehet mozgatni. A belső felületen használva az egér görgetés viszont a belső tartalmat mozgatja. Egy kis gyakorlást követően hamar rááll a kezünk, gyorsan és könnyen kezelhetővé válik a tartalmak görgetése.
A választó térkép használata: A korábbi váras oldal a helyszíneket mutatta a térképen. Az új oldal térkép pontjai viszont a településeket mutatják, ahova a helyszínek kapcsolódnak. A térképen lévő gyorskeresés, mind a helyszín, mind a település keresésére alkalmas, de mindig a település találatát és pontját fogja mutatni. Támogatott az ékezet vagy idegen karakter nélküli keresés. Ebben az esetben az alapkarakter kell használni. Szintén működik a szókezdeti, de törték szóra való keresés.
Rámutatva a település pontjára, kis buborékban ad információt, milyen látnivaló található a településen. Jelenleg a vár és templom elérhető, de a jövőben a látnivalók csoportja bővülni fog. A kis ikonok melletti szám mutatja a látnivalók számát. A pontra klikkelve automatikusan a keresés főmenü találati részére érkezünk, ahol kiválasztható, mely helyszín érdekes számunkra.
Keresés főmenü: A térkép főoldalról, ahogy azt előbb láttuk is ide kerülünk a választást követően. A keresés funkció, a főmenü sorból is elérhető. Itt a keresés sokkal pontosabban megadható, illetve több opcióban szűkíthető.
Források főmenü: Ebben a menüben a rendszerben található forrásmunkák kereshetőek, szerzőre, címre. A "Kiadványok" és "Szerzők" mezőben akár kiválasztásos módszerrel is. Jelenlegi állapotában még sima szöveges felületként működik, de a következő fejlesztési lépésben összekapcsolódik a mellékletként fizikailag is tárolt forrás tartalmakkal. Így amihez van anyagunk valamely formátumban, az azonnal megnyithatóvá válik majd. A többi forrásnál pedig ahol csak elérhető, közvetlen linkkel igyekszünk a tartalom eredeti forrásához irányítani az érdeklődőket.
Fontos volt számunkra, hogy a korábbi weboldal anyaga ne vesszen el. Számos helyszín kapcsán vannak olyan anyagok, amelyek pótolhatatlanok lennének. Az oldal fejlesztői sikeresen átemelték és adatbázisba szervezték a régi anyagokat. Azonban ez kompromisszumokkal együtt járó folyamat volt. A legfontosabb ezek közül, hogy a helyszínek jelentős számánál kell a pontatlanságokat javítanunk, mivel az program algoritmusok sok esetben nem tudták helyesen átemelni a tartalmakat.
Folyamatosan dolgozunk mind a hibajavításokon, mind az új anyagokkal való kiegészítéseken és természetesen a még hiányzó helyszínek felvitelén.
Emellett az oldal is folyamatos fejlesztés alatt áll, újabb lehetőségek és modulok beépítése van tervben, illetve további ésszerűsítések, melyek a kezelést kívánják segíteni.
A jövőre nézve egyik fő irány a mobil alkalmazás hátterének kialakítása, annak előkészítése.
Bízunk benne, hogy egy minden igényt kielégítő formában sikerül az új varak.hu oldalt elindítanunk.
Ebben a munkában számítunk minden várszerető ember hatékony közreműködésében, aki ezt a célt támogatni tudja.


