Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

KaposszekcsőMagyarországTolna vármegyeBaranya történelmi vármegye - Leányvár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Kaposszekcső, Leányvár

A vár a falutól É-ÉK-re, Dombóvártól és a Kapos folyótól D-re, a szántóföldek között, a folyó árteréből szigetszerűen kiemelkedő kis dombon található. Tengerszint feletti magassága 119 méter, relatív magassága kb. 4 méter.

Kaposszekcső helység neve egy 1475. évi oklevélben mint mezőváros szerepel "Zekchew" alakban. A II. katonai felmérés Leányvár néven romot mutat. Az 1864. évi színes birtokvázrajz szerint ennek a területnek a neve Eger vagy Leányvár, ahol a térkép romot is ábrázol. A helyi hagyomány úgy tudja, hogy a vasút építésekor innen is hordtak el földet. Ekkor mozsarak, láncok kerültek elő.

Wosinsky Mór leírása szertint a (Dombóvár) Leányvár nevű dombra középkori erődítményt emeltek, melynek terméskő- és keskeny, kézzel csapolt téglákból álló, 80 cm széles alapfalai még fennállnak. E domb körül temérdek a korongolt edény töredék.

1988 júniusában Miklós Zsuzsa, Nováki Gyulával és Sándorfi Györggyel végezett terepbejárást. A sűrű bozótban a falmaradványok alig látszottak. A körülötte levő szántásban azonban sok téglatöredéket, Árpád-kori cserepet találtak.

1996 kora tavaszán Nováki Gyula és Miklós Zsuzsa készítették el a vár geodéziai felmérést. A téli időszakot követő felméréskor, a viszonylag áttekinthető terepen jól látszott, hogy a mocsaras, vizenyős rétből szigetszerűen kiemelkedő domb peremén fal fut körbe, melynek anyaga egyes helyeken kő, máshol tégla. A fal vastagsága kb. 120 cm. A falat kísérő omladékból csak helyenként bontakozott ki a külső, illetve belső falsík. A fal által határolt ovális terület hossza 37-40 méter, szélessége 16-24 méter.A védett terület (0,076 ha) erősen bolygatott.

Az övező fal a jelek szerint követi a domb peremét, alakja szabálytalan ovális. A K-i oldalon, középtájon kb. 17 méter hosszan hiányzik a fal, itt a domb is lankásabb. Talán itt lehetett a feljárat, de az is lehet, hogy innen teljesen elhordták a köveket, és esetleg itt szállították el a fal többi szakaszáról is a kőanyagot.

Belső épületnek csak az ÉNy-i sarok közelében van némi nyoma. Itt egymástól kb. 5 méterre mintha a körítőfalra merőleges, 2 -3 méter hosszú tégla falszakaszok mutatkoznának. A domb É-i lejtőjén pedig, a körítőfal külső síkjától 3,2 méterre, azzal párhuzamosan mintegy 2 méter hosszú fal mutatkozik. Ez azonban kizuhant faldarab is lehet. Máshol ugyanis nincs nyom a külső falgyűrűnek.

Miklós Zsuzsa egy 2004 márciusi terepbejárásnál figyelt fel arra, hogy a kis dombot mintha árok övezné. 2004 tavaszi légi fotózásnál beigazolódott, hogy a búza erősebb zöld színe utal a várat övező, immár betemetődött árokra. A várnak eszerint kettős védelmi vonala volt, egyrészt az övező fal, másrészt a vizesárok biztosította a védelmet. Ezen felül jelentős természetes védelmet is élvezett a környező vizenyős, mocsaras rét által.

A különböző terepbejárásokon 1988 óta gyűjtött valamennyi középkori lelet jellegzetes 13. századi fazéktöredék. Közülük egy hullám vonal köteges oldal a 10-11. századra, a többi a 13-14. századra keltezhető. A vár  keletkezését, pusztulásának körülményeit nem ismerjük, történelmünkben nem szerepel, valószínű, hogy Dombóvár sorsában osztozott.

Forrás:

Miklós Zsuzsa: Tolna megye várai. Varia Archaeologia Hungarica. XXII. Budapest, 2007. 243-247

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 20.981 (46.349682)
K 18° 8.661 (18.144350)

Információk: A Kaposszekcsőről Csikóstőttős felé haladó útról Dombóvár irányába letérve két vasútvonal közötti szántón találjuk a vár kis dombját. Az útról való letéréstől a várig számítva kb. 20 perc könnyű séta.

A vár halmán itt-ott falmaradványok és alapfalakat sejtető földdomborulatok vannak. A helyszín megközelítését száraz időszakban javasoljuk!

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció