Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Brassó - Kronstadt - BraşovRomániaErdély és PartiumBrassó történelmi vármegye - Szt. Bertalan templom ()

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Brassó, Szent Bertalan templom

Brassó (Kronstadt, Braşov) É-i részén található az erődített fallal övezett Szt. Bertalan (Bartholomeu) templom. Már az Árpád-korban település volt itt, amit a templom környékén előkerült 13. századi leletek tanúsítanak. A templom a 13. század második felében épült, Ny-i toronypáros, háromhajós, kereszthajóval ellátott bazilika, amelynek főszentélye a nyolcszög öt oldalával záródik. Párkányzata és ablakai román stílusúak, a szentélyablakok azonban csúcsívesek.

Építési stílusa szorosan kötődik a kerci ciszterci monostoréhoz, így, bár korabeli oklevél nem említi, azokhoz a barcasági egyházas falvakhoz kapcsolódik, amelyeket még a német lovagrend telepített, majd kiűzetésük után IV. Béla király a ciszterci rendnek adományozott. A templom tornya az idők folyamán súlyosan megrongálódott, így 1842-ben újjá kellett építeni.

A templomot övező, középkori eredetű, lőréses várfal É-i, Ny-i és DNy-i szakasza még eredeti állapotában fennáll. A K-i falat ill. az É-i fal egy szakaszát lebontották, helyette új kőfalat építettek. A Gespreng-berg felé nyíló kaput elfalazták, a talajszintet feltöltötték. A kerítőfalon belül a brassói szászok temetője látható.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 595.

GPS: É 45° 39.768 (45.662804)
K 25° 34.654 (25.577564)

Információk: A Szent Bertalan templom (napjainkban evangélikus temolom), Brassó városának keleti részében található. (Biserica Sfântul Bartolomeu)

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció