Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Csíkszentimre - SântimbruRomániaErdély és PartiumCsík történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Légifotók
  • Mellékletek
  • Térkép
  • Szállás

Csíkszentimre, templom

Csíkszentimre (Sântimbru) falu az 1567. évi regestrumban szerepel először 30 kapuval Zent Emreh néven. Ugyanekkor külön faluként jegyzik 26 kapuval Bedecs tízesét a mai Szentimrének. 1583-ban Szentimreh, 1602-ben Szent Imre formában fordul elő. A falu Szent Imre tiszteletére szentelt templomától kapta nevét és ez bizonyossá teszi, hogy első temploma egykorú volt a többi szomszédos – szentekről elnevezett – templomokkal, vagyis a XIII–XIV. században már román stílusú templom állott itt.

A mai templom a XV. századi, de nagyon kivetkőztetve gótikus kori formáiból. Ugyanis 1767-ben újjáépítik. A hajót teljesen új formába öltöztetik. A régi templomból megmarad a torony és a szentély, de azok is átalakítva. Az egykori hálóboltozatnak és gótikus záróköveinek csak nyomai állapíthatók meg. Falfestmény-maradványok is előkerültek.

1591-ből Antal plébános neve ismeretes.

A XV. századi templomnak értékes maradványa egy szárnyasoltár. E század elején Kovács Balázs plébános a templom padlásán fedezte fel, míg 1929-ben Léstyán József a toronyban talált még két töredéket. Két hatalmas méretű szárnyon a karácsonyi és húsvéti ünnepkör képei láthatók. Egy nagyobb, XV. század végi szárnyasoltár részei voltak.

Két nagyobb méretű táblakép egy másik szárnyasoltár része lehetett, mert méretei nem találnak a fenti szárnyakhoz. Régebbiek és kivitelben is mások. Az egyik a töviskoronázást, a másik a golgotai jelenetet örökíti meg.

A templomot középkori eredetű, részben visszabontott védőfal övezi, melynek lőréseit immár egy évszázada befalazták.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 608.

Karczag Ákos: Csíkszentimre műemlékei. Várak, kastélyok, templomok 15/5. (2019) 9-11.

 

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 16.897 (46.281609)
K 25° 51.859 (25.864313)

Információk: A templom kulcsát a szomszédos paplakban kérhetjük el.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció