Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Nagygérce - Gherţa MareRomániaErdély és PartiumUgocsa történelmi vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Az Avas-hegység nyugati lábánál elterülő Nagygérce (Gher�a Mare) falu határában állt hajdan Gérce vára. Ez a vidék az Árpádok korában Terebeshez tartozott, amelyet 1250-től Ákos nb. Ernye birtokolt. A várat valamelyik utóda építhette. Ákos nb. István fiaitól 1315-ben I. Károly kobozta el az erősséget és Jánki Tamás ugocsai ispánnak adta. A várat először 1341-ben említik romként, amikor I. Károly cserével megszerezte Tamás fiától, Miklóstól, tervbe vette helyreállítását és Bátori János szatmári ispán kezére bízta. Nagy Lajos az uradalmat még 1360 előtt visszajuttatta a Jánki családnak, melynek vára 1393-ban már rom.

Ha a Nagygérce falu keleti szélén lévő mezőre állunk, tőlünk északra két jellegzetes hegycsúcs emelkedik: balra a 415 méter magas Ki-Várhegy, tőle keletre az ettől némileg magasabb Nagy-Várhegy. Gérce várát a Kis-Várhegy tetején találjuk, ahová az említett mezőről 1 órás kapaszkodással jutunk fel, jelzetlen ösvényeken. A Kis-Várhegy sziklás hegycsúcsán lévő magassági pont körül helyezkedett el a vár, melynek helyén, a felszínen falmaradványokat már nem látni, az egykori erősségnek csak csekély nyomai fedezhetők fel. A várat a rendkívül meredek északi oldal kivételével mesterséges árok vette körbe. A nyugati oldalon az árok külső szélén jól látható az a mesterséges sánc, amely ebből az irányból védte az erősséget.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 336-337.

 

Ha a Nagygérce falu keleti szélén lévő mezőre állunk, tőlünk északra két jellegzetes hegycsúcs emelkedik: balra a 415 méter magas Ki-Várhegy, tőle keletre az ettől némileg magasabb Nagy-Várhegy. Gérce várát a Kis-Várhegy tetején találjuk.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció