Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Õrimagyarósd, Kastélypart

Őrimagyarósd község, Körmendtől 16 kilométerre dél-délnyugatra, az Őrség szélén fekszik, melyet az Árpádkorban a besenyő határvédő őrök alapítottak. Első írásos említése 1270-ben történik "Monorosd" alakban, amikor V. István király örök kiváltságlevelet adományozott a településnek és az őreinek. Az ekkor keletezett okirat megerősíttette az őrimagyarósdi besenyők és leszármazotaik IV. Bélától szerzett kiváltságait, kötelezettségeit. Meghatározta és elrendelte, hogy a regedei végeken a nemes faluk Zala vármegye határától egész az úgynevezett Lug nevű helyig őröket állítani kötelesek. A kiváltságok között szerepelt, hogy ezek a szabad őrök az adózástól és a magán-földesúri bíráskodástól mentesek voltak. A falu 1272-ben Munorousd, 1295-ben terra Munurousd, 1430-ban Monyarosd, 1471-ben Monyorosd, majd később már mint Magyarósd formában szerepel a forrásokban. Az Õrimagyarósd nevet 1907-óta viseli a település.

Magyarósd ősi birtokosa Nádasdi Darabos család volt. A török időkben a család magyarósdi udvarházát-kastélyát védelmi célokból alakították át 1590 körül. A Kanizsa elvesztése utáni végvári láncban fontos szerepet játszott a török portyázók féken tartásában.

A késő középkori kastélyhely, a falu nyugati oldalán lévő dombtetőn, a Petőfi utca házai mögött található. Keleti oldalán mély patakvölgy húzódik, három oldalról pedig ma is mély árok határolja, nyugat felé néző egykori bejárata előtt kettős árokkal. A nádasdi Darabos család középkori kastélyának maradványa még feltáratlan, de múltjáról gazdag forrásanyag áll rendelkezésünkre.

A kastélyt övező védőárok a terepen napjainkban is jól megfigyelhető. A nyugati oldalon erős kaput állakítottak ki, míg az északi fal mentén bástyát emeltek. Az első időkben az erősség fegyverzetét mindössze két tarack alkotta, amely inkább csak figyelmeztető lövések leadására, valamint Körmend és Csákány várőrségének riasztására volt elegendő.

A kis végvár hadi jelentősége, Kanizsa 1660-ban történt eleste után nőtt meg. Királyi zsoldon 20 hajdú szolgált benne a mindenkori Darabos családfő vezénylete alatt. A családon belüli birtokmegosztásokból arra lehet következtetni, hogy az udvar körül több emeletes szárny állt, amelyeknek sarkain ugyancsak emeletes bástyák helyezkedtek el. Az árkon belül az egész kastélyt négy sarkán bástyákkal megépített palánk vette körül.

1664 nyarán a szentgotthárdi csata előtti napokban, a magyarósdi várban szolgáló hajdúkat Csákányba vezényelték. A katonák álltal felhagyott erődítés könnyű préde volt, melyet a török előőrsök felégettek. Nem sokkal később ugyan újjáépítették, sőt 1681-ig őrséggel is ellátták, akkor azonban őrségét a Kanizsához közelebbi Kányavárba vezényelték, azzal az indoklással, hogy a mogyorósdi tönkrement "végházat" nem érdemes ismételten újjáépíteni.

A földvárként emlegetett hajdani várhely, napjainkban rendezett környezetben látogatható emlékpark. Egyben a Magyarósdi patak és A Vadása-tó környékének élővilágát bemutató „Malomgát tanösvény” kiinduló pontja.

Összeállította: Keserű László, 2026

Források:

Dénes József: Vasi várak - Szombathely, 2008
Koppány Tibor: Kastélyok a végvárak mögött, 2014
Benczik Gyula: Az őrimogyorósdi és a tótfalusi kastély a török elleni védelemben (1609-1681) Vasi H. K. 1992/2.
Zsoldos Attila: A vasi várispánság felbomlása, 2000
Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, Pest 1851