Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Oberhausen - Sachsengang

1021-ben Sachsengang szigetét II. Henrik király Weihenstephani apátságnak adott adományának helyeként említik. A források meglehetősen korlátozott elérhetősége csak évtizedekkel később teszi lehetővé az azonosításukat, de a Sachsengang család egészen a 10. és 11. századig visszavezethetők a Freising "familiáig", a Hartnid és Gerold jellegzetes neveken keresztül. A Sachsengang urai, először 1120 körül jegyeztek fel várat és saját földjükön birtokolták. A család nyomai egészen 1412/32 körülig nyomon követhetők, jelentős miniszteri rangjukat (nem szabad lovagok) elsősorban a 13. század második felében dokumentálták. I. Lipót uralkodása alatt, akiket 1261-től 1298 előttig dokumentáltak, családi kapcsolatok állapíthatók meg a Himberg-Ebersdorf és a Himberg-Pillichsdorf urak két ágával. I. Lipótnak és feleségének, Margitnak volt egy azonos nevű fia, akit 1292 és 1307 között dokumentáltak, egy másik azonos nevű leszármazottat pedig 1300 körül jegyeztek fel. 1299-ben és 1306-ban Hernit és Rudolf testvérek Margit fiaiként szerepelnek a feljegyzésekben. A család kihalása után a Sachsengang birtok az uralkodó hűbéri birtoka lett, amelyet 1423 előtt a Scheuerbecken család, majd körülbelül 1423 és 1510 között a Stickelberger család birtokolt. 1550-re a kastély teljes egészében a Habsburgok tulajdonába került, akik vadászkastélyként használták. Később részben Berchtold császári kamarás birtokosa volt, 1590 és 1652 között pedig a családja teljes egészében birtokolta. 1655-ben az ingatlan az alkirályi hivataltól Johann Konrad von Richthausenre, 1659-ben pedig Dr. Jakob von Thavonatra szállt, akinek családja egészen a közelmúltig a tulajdonos maradt. A vár történetének utolsó jelentős eseménye a franciák elleni sikeres védekezés volt 1809-ben. Clam-Martinic szerint a jelenlegi tulajdonosok az Ettmayer, Nägerl, Niemann, Erb, Hennerberg, Karner és Gabardi-Nägerl családok.

A vár Oberhausen déli szélén, Groß-Enzersdorftól körülbelül 4 km-re délkeletre található. Eredetileg az alacsonyan fekvő területen épült komplexum a Duna észak felé nyúló holtágában helyezkedett el. Ma a vár egy kis ártéri erdőben fekszik; építésekor ez a terület egy kiterjedt ártér és mocsaras vidék volt, amelyet a Duna kanyargó mellékfolyói szabdaltak. A középkortól a kora újkorig tartó várkomplexum szilárd szerkezetei a végéig a középkori telek földmunkáit használták fel, amelyek a komplexum fejlődését egészen a modern korig meghatározták. A két részből álló, világosan tagolt komplexum egy csonka kúp alakú központi építményből és egy délen fekvő csonka gúla alakú külső árokból áll. Mindkét részt egy nagyon széles, korábban vízzel teli árok veszi körül és választja el egymástól, amely ma is lenyűgözően megőrződött. A központi építmény magassága 6-7 m, platójának átmérője pedig körülbelül 40 m. Az alsó külső árok, amelynek felső felülete trapéz alakú, oldalai 55 és 80 m közötti hosszúságúak. Az árok szélessége helyenként 18 m, de csak 2-3 m mély. A magszerkezet így létrejövő felülete egyértelműen szükségessé tette a tömör épületek megfelelő alaprajzának megválasztását, amelyek külső függönyfala átlagosan 26 méter átmérőjű területet zár körül. A külső terep szerény helyet biztosított egykori, koncentrikusan körülölelő külső várnak, amelynek csak egyes részei, köztük az egykori kapuház is, maradtak fenn a déli bejáraton, bár erősen felújított formában. A jelenlegi háromszintes épület egy átfogó rekonstrukció és új építés eredményeként jött létre 1654 és 1672 között. Vischer 1672-es metszete lényegében a meglévő szerkezetet ábrázolja. Az ábrán látható második, láthatóan nagyobb torony már nem található. A felső emeletek szerkezetét valószínűleg nagyrészt a 17. századi bővítések és a régebbi részek átalakítása határozta meg. A külső várat délről és nyugatról kőhidakon lehet megközelíteni.

Forrás: http://noeburgen.imareal.sbg.ac.at/