Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szalatnya kastélyrom

A települést egy 1271-es oklevélben említik, de Győrffy szerint ez a bejegyzés a Losonc melletti Szalatnyához tartozik. Egyébként a relatív környéken több hasonló nevű település is volt ami megnehezíti az okmányokban való azonosítást. A helyi település első írásos említése egy 1265-es oklevél, ahol a Zalathna birtokot eladták az Esztergomi Érsekségnek. Egy 1283-es oklevélben, több fél közötti többszöri csere után, a helyi birtokok a Balassa családból származó Mikó fia, Bitter kezébe kerültek. Győrffy egy 1323-ből származó ismert okiratot is említ, amely Dancs mester és Bitter fiai között birtokok cseréjéről szól, amelyben Zalathna is szerepel.

1341-1343 között Mikó unokái, Demeter és János Szalatnya uraiként szerepelnek. Ettől az időtől Mohácsig valószínűbb, hogy csak egy 1475-ös okiratot tudunk figyelembe venni, amely Esztergály és Szalatnya alattvalóit említi, akik szekereket raboltak és lovakat loptak a Cheregh birtokon, de elfogták és kényszermunkára ítélték őket.

1582-ból vannak adataink, amikor a Kys Zalatnia birtokot Balassa Zsigmond birtokolta, de a törökök is tulajdonosok voltak. Fennmaradt egy 1660-es összeírás, amely 6 családot sorol fel olyan nevűekkel, mint Povazanecz, Oravecz, Gyalog vagy Masko, de Vargha Márton is fizetett adót. 1671-ben még Balassa Bálint és a török ​​tulajdonában volt. A Balassa birtokok elkobzása után 1686-ban a helyi birtok egy részét Zichy István, 1689-ben a kékkői részét Kohary János kapta. Kohary István 1691-től adományozás útján egy másik, eredetileg divényi birtokrészt is szerzett.

A helyi talaj gyenge termékenysége miatt a 18. század elején szinte az összes lakos Albertirsa községbe költözött, és a birtok romossá vált. 1773 és 1808 között a Zichy és a Balassa családok voltak a tulajdonosok között. 1874 és 1875 között La Motte Szalatnya puszta néven szerepel, a birtokló gróf családneve után. 1881 óta Szalatnya puszta (Pusztaszalatnya) néven szerepel Nógrádszentpéter község részeként.

A monarchia összeomlása után az egykori birtok földjeinek, kúriájának, malmának és gazdasági épületeinek egyik tulajdonosa Pavel Maliarik, egykori evangélikus lelkész és járásfőnök volt Kékkőben. A második világháború után számos ipari üzem épült és a mai napig Nógrádszentpéter község ipari övezete.

Kastélya építéséről nincs adatunk, de a Madách családdal való kapcsolata és mivel hamarosan végleg eltűnik emlékét megőrizzük.

... széles völgybe ereszkedünk le s Szt. Péter kis tót községben áthaladva, csörgedező patakocska mentén, csakhamar elérjük a csinos parktól környezeti szalatnyai, egyszerű kis úri lakot. Mellette néhány gazdasági épület. A háziasszonyi tisztet a Haynau áldozatai között vértanúi halált szenvedett Csernyus Menyhért özvegye, de la Motte Izabella grófnő látja el. Anyja az öreg grófnő már nem folyik be a háztartás vitelének gondjaiba s csendes elvonultságban él szobájában. Csernyusné gyermekei közül Emma és Ida leányai vannak otthon, a szülői háznál. Emma, az idősebb, komolyabb természetű, nyugodt kedélyű s végtelen szívjóság tükröződik barna szemeinek megnyerő tekintetéből. Ida temperamentumos, élces, vidám, duzzadó életvidor ajkakkal, mosolygó szürke szemekkel, nővéremmel egymást megértő jó barátnék. A Csernyus-család megtelepedésének idején még nem történt meg az osztály a Madách-testvérek között. Akkor Madách Károly vezette a sztregovai gazdaságot, anyja nevében. Göndör, szőke hajával, aranyfényű bajuszával, derűs kék szemeivel, ritka szép férfiszámba ment. Madách Imre Csesztvén élte még akkor házaséletének boldog éveit. Forrás: Praznovszky Mihály - Kerényi Ferenc: Az utolsó nógrádi nagyasszony