Utolsó frissítés: 2026.08.21.
Nógrád, vár és településerődítés
Rövid történeti összefoglaló:
Hazánk legrégibb kővárai közé tartozik a szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos és belső várból álló nógrádi vár. A vár keletkezésének pontos idejét nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy a kezdetleges formában épült földvár már a népvándorlás korában fennállott. A későbbiek során az itt élt szláv és bolgár törzsek ezt felújították, megerősítették, és talán ez időben vetették meg a kővár alapjait is, melyet Novigrádnak, Újvárnak neveztek. A honfoglalás idején, mint ezt Anonymus mondja: "Árpád vezér tanácsot tartván, sok katonát hadba küldött, hogy Gömör és Nógrád várának (Castrum Nougrad) népét meghódítsák neki." A vár védői ellenállás nélkül adták meg magukat és a várat a magyar csapatoknak.
Okleveles adataink 1108-tól vannak az akkori királyi várról, melynek ebben az időben bizonyos Slauiz a várnagya és ispánja. 1138-ban, 1266-ban sőt még 1274-ben is, mint "castrum regium" szerepel. A budai káptalan 1299-i iktatólevelében "Castrum Novigrad" néven említik. IV. László király I. Tamás váci püspöknek adományozta Nógrádot. Az adományozás valószínű, az 1274-1284-es évek között történt. Tévesnek látszik az a feltevés, mely szerint a várat I. Géza 1075-ben Áron váci püspöknek, vagy hogy II. Endre 1199-ben Boleszlo váci püspöknek adományozta volna hálából, amiért őt Imrével szemben támogatta, miután a fentiek szerint is még 1274-ben királyi várként szerepelt.
A tatárjárástól a XV. századig kevés adatunk van a várról. A Zsigmond király halála utáni évtizedekben a huszita támadások ellen Szilassy Vince váci püspök erősítette meg falait, melynek nagyszabású kiépítése Báthori Miklós püspök nevéhez fűződik, aki 1475-1506 között, az olasz származású Traguinus Jakab építész tervei alapján hatalmas költséggel új épületekkel bővített, 30 láb mély és ugyanilyen széles, sziklába vágott árokkal kerítette, kutat fúratott és új tornyot, a belső vár öregtornyát építette meg, melynek falára a püspök 1483-as évszámmal ellátott sárkányrendes, három farkasfog-címerdíszes, vörös márványból készült., reneszánsz emléktábláját helyezték el. Ezt az emléktáblát a feltáráskor megtalálták a torony előtt húzódott sziklaárokban, a törmelék között.
Szapolyai János birtoka 1526-ban, kitől 1527-ben Ferdinánd serege foglalta el, és tartotta kezében 1544-ig, amikor Buda eleste után, a török közeledtének hírére Miskey István várkapitány az őrséggel együtt gyáván megfutamodott, a mint azt az egyik írásban olvashatjuk: " oktalan félelem miatt a védelem megkísérlése nélkül hagyták el a mieink a várat". Az elhagyott várat Mohamed budai pasa és Husszein esztergomi bég katonái harc nélkül szállták meg.
Mátyás főherceg, Pálffy Miklós és Tiefenbach Kristóf fővezérek egyesített serege 50 évi megszállás után 1594 február 27-én szabadították fel Nógrádot. Az ismét végvárrá lett erősség védelmét Révay András kapitány parancsnoksága alatt 300 magyar és 300 német katonából álló őrség látta el. Miután a várat nem erősítették meg, bár erre nagy szükség lett volna, 1598-ban a török újabb támadást intézett ellene. Ennek ellenére a védők sikeresen verték vissza az ostromot.
Bocskai István erdélyi fejedelem 1605-ben török segítséggel foglalta el a várat, de az 1606.évi bécsi béke alapján a király kezébe került. 1619-ben Bethlen Gábor foglalta el, majd 1622-ben a nikolsburgi béke ismét a királynak juttatja vissza. Eszterházy Pál kapitány 1626-ban, Murtteza budai pasa vezette török csapatok támadásakor sikeresen védte meg a várat. Az ostrom során sérült nógrádi vár megerősítését 1655-ben az Ország Rendjei rendelték el és annak őrizetére 150 lovas és 200 gyalogos katonát küldtek. Az Apaffy Mihály erdélyi fejedelemmel szövetkezett török csapatoknak 1663-ban Nadányi Miklós várkapitány a várat ellenállás nélkül átadta. Rövid 22 évi megszállás után 1685-ben a villámcsapástól felrobbant lőporraktár hatalmas rombolást végzett a védőfalakban, ezért a török a még épen maradt részeket is felgyújtotta, és a várat elhagyta. A vár török parancsnoka, Csonka bég később kereszténnyé lett, és I. Lipót király nagyobb uradalommal jutalmazta meg.
II.Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a fejedelem többször sürgette Bottyán generálist a vár kijavítására és felépítésére. A vár kapitánya Földváry László 1709 májusában azt jelentette Bercsényinek, hogy az Károlyi János megtekintette és jónak találta. A vár megerősítése azonban nem volt alkalmas arra, hogy komolyabb ostromot kiálljon, ezért a császári csapatok közeledtének hírére 1709 októberében a kurucok szétrombolták. A császáriak rövidesen el is foglalták, és a még álló falakat lerombolták.
Nógrád várának részletes leírása, kutatástörténete - Magyarország várainak topográfiája 4. kötet:
Az erősség leírása:
Nógrád vára a Börzsöny keleti lábánál, az azonos nevű település délnyugati részén, a környezete fölé 50-60 m-rel emelkedő, 285,6 m tszf. magasságú vulkanikus eredetű, biotitdácit(trachit) kúp tetején épült. Mintegy 350 x 250 m-es kiterjedésű, nagyrészt lapos platóját északkelet kivételével körben meredek, sziklás hegyoldalak övezik. A terephez igazodó, szabálytalan ovális formát mutató, ma is impozáns megjelenésű erősség magját a fennsík magasabb északi, 30 x 50 m-es részét elfoglaló belső vár alkotja.
Téglalap alaprajzú, kb. 9 x 14 m-es északnyugati nagy (lakó)tornyának délnyugati, kváderekkel armírozott – újabban támpillérrel megtámasztott sarka ma is három emelet magasan áll, benne a kandalló(k) téglával falazott füstelvezető csatornájával, két (csúcsíves?) ablak káváinak részleteivel valamint alsó szintjén egy ismeretlen funkciójú nyugati külső aknával. A vármag további építményeiből már csupán omladék borította alacsony falcsonkok maradtak ránk, magasabbra csak északkeleten emelkedik egy ugyancsak armírozott falszakasz. A délen és keleten látható gödrök a vár pusztulását követő kőbányászatra utalnak. A vármagot egykor övező árok már szinte teljesen feltöltődött, csupán ívében követhető.
A belső vár kapuja a toronytól délre induló íves falban sejthető, innen egy középpillérre támaszkodó híd vezetett az erősen lepusztult, még részben feltáratlan romjaiban ránk maradt, barbakánnak nevezett védőműhöz. Ez utóbbi alaprajza nyújtott D-formát mutat, s egyenes oldalával a belső vár irányába fordul. Csupán egyetlen, lőrésnek vélhető nyílása ismert, de megfigyelhető, hogy később épült hozzá a külső vár kétrétegű nyugati falvonulata. Maga a külső falöv a fennsík peremén húzódik. Északi és nyugati szakaszainak mai megjelenését alapvetően meghatározzák az 1990-es évek végétől végzett különböző színvonalú, elsősorban a falkoronákat érintő kiépítések, s különösen az északkeleti torony 2001-ben készült új lefedése és belső feljárója.
Az utóbbi, háromnegyed kör alaprajzú, belül nyitott védőmű – újabban felfalazott északnyugati párjával – az erősség északi védelmi vonalának része volt, s két szint magasságban maradt ránk. Falát lőrés(ek) töri(k) át, nyugati oldalán téglából falazott reneszánsz tagozatú vakablak vagy fülke látható. Nyugaton ma is magasan állnak a vár bejáratának falai, melyek egy déli, toronyként értelmezhető építmény maradványaira és egy ahhoz kívülről csatlakozó, északkelet felé néző kettős kapura tagolódnak. Az utóbbi félköríves záródású kocsibejárójának kerete négyzetes tükörrel és késő reneszánsz rusztikázott díszítéssel rendelkezik. Belső síkjában csapórács hornyai figyelhetők meg, ugyanakkor nem találhatók itt felvonóhídra utaló láncnyílások. A déli gyalogkapu műrészletei már elpusztultak.
Az északnyugati saroktoronytól ide futó falvonulat az utóbbit részben takarja, s itt egy már nem értelmezhető tér mélyül a nyugati várfalba. A vár ránk maradt legjelentősebb építménye a hegyesszöget alkotó homlokvonalakkal megépített nyugati olaszbástya, melyet magasabban ránk maradt fal köt össze a kapuépítménnyel. Falkoronájának eredeti lezárása nem ismert, szilárdságát belső támpillérekkel biztosították. Nyugati külső falsíkján egy kváderen egy egyértelműen nem értelmezhető, de feltehetően 1622-ből származó, címerpajzsban elhelyezett, töredékes építési felirat található. Falaiban – hasonlóan a várkaput az északnyugati köríves toronnyal összekötő falszakaszhoz – másodlagosan felhasznált kőfaragványok láthatók.
Ma is romos állapotban állnak még a déli oldal közepén emelt bástya maradványai, de itt már csak a szárnyak indításai és a belső erősítő pillérek figyelhetők meg. A további két, délkeleti, illetve keleti védőműnek már nincsenek felszíni maradványai, itt csupán az azokat egykor összekötő kötőgátak alsó része ismert. A vár délkeleti részén ma nem találhatók épületmaradványok.
Történelmi összefoglaló:
Nógrád az írott források szerint az Árpád-korban ispáni székhely volt. A róla nevezett vármegye ispánját először 1108-ban, a települést s így a várat 1138-ban („in civitate Naugrad”) említik, a várnépei 1217-től, a várjobbágyai pedig 1222-től szerepelnek a forrásokban. Bizonyára szláv eredetű nevére (Nógrád = újvár) vezethető vissza Anonymus álláspontja, kinek gestája szerint már akkor állt volna, amikor Árpád magyarjai megszállták a vidéket. Györff y György ugyanakkor úgy vélte, hogy az erősség a honti ispánsági várhoz képest lett volna későbbi, s véleménye szerint kezdetben kifejezett védelmi szerepet tölthetett be. Mivel a tatárjárás eseményeihez kapcsolódóan a vár neve nem bukkan fel, az utóbbi történész azt is feltételezte, hogy az erősség ekkor elpusztulhatott.
1272-ben az addigi királyi vár Fülöp váci püspök, királynéi kancellár kezén volt, aki egyben nógrádi ispánként is tevékenykedett. 1284-ben azonban Fülöp utóda, Tamás püspök már egyházi birtokként rendelkezett felette. Az ekkor kiadott kiváltságlevélben olvashatjuk, hogy a várba felköltöztetett vendégek (hospites de villa Neugrad ad montem loci eiusdem se transulerunt) különböző szabadságjogokhoz jutnak, hogy a várat erősítsék (castrum ibidem et alias muni ti ones […] contruentes). Arra vonatkozó közvetlen adatot azonban nem ismerünk, hogy a király kifejezetten Tamás püspöknek adományozta volna a várat. A késő középkori erősséget folyamatosan a váci püspökök birtokában látjuk. Így 1396 és 1400 között Péter püspök, 1456-ban és 1457-ben pedig Vince püspök várnagyaival találkozunk.
Az a várral foglalkozó eddigi irodalomban szereplő adat, miszerint az utóbbi évben a huszita támadások miatt a várban erődítésekre került volna sor, valószínűleg csak az említett 1627. évi feliratos tábla szövegében megőrzött hagyományra vezethető vissza. Istvánffy Miklós 1622-ben kiadott krónikája szerint Bátori Miklós váci püspök (1475–1506) idején jelentős építkezésekre került sor a várban, egy mély sziklaárok és kút kialakítása mellett egy bizonyos Jacobus Tragurinus olasz szobrász tervei alapján „nagy díszes épületeket emeltek benne”, köztük egy, a püspök címerével díszített tornyot.
A várat 1527-től felváltva birtokolták Szapolyai János és I. Ferdinánd hívei. Helyőrsége 1544-ben nem várta be a Mehmed Jahjapasaoglu budai pasa és Hasszán esztergomi bég vezette oszmán csapatokat és ellenállás nélkül elmenekült. A törökök már az év márciusában kijelölték a vár helyőrségét, mely részben Pestről, részben pedig Esztergomból került Nógrádra. A zsoldjukat szeptembertől folyósították, ekkor 174 jelen lévő katonáról értesülünk, de néhány hónap alatt ez a létszám 214 főre emelkedett.46 Nógrád a budai vilájeten belül egy külön szandzsák központja lett. 1549-ben az őrség létszáma már 370 fő, amit az Ipoly-menti várak 1552. évi eleste után csökkentettek, így 1554-ben már csak 292, az évtized végére pedig 155 katona szolgált az erősségben. A század második felében nagyjából meg maradt a 200 körüli létszám (1558/1559, 1569, 1577–1581). Egy 1560. évi összeírás egy régi és egy új párkányról tudósít, utóbbiban egy fürdő is állt.
Az első hódoltság 1594. március 10-én ért véget, háromnapos ostrom után Pálffy Miklós és Mátyás főherceg csapatai foglalták vissza az erősséget. A 600 fős őrség új kapitányai, Révai András és Riedemann András jelentést készítettek a vár állapotáról. Eszerint Nógrádnak három kapuja volt, a szokolyai, tornai és jenői oldalakon, melyek közül az utóbbit a törökök eltorlaszolták. A falak állapotát és az erősség felszereltségét nem tartották megfelelőnek. Az ostrom korabeli leírásai utalnak először közvetlenül a település erődítéseire, melyeket a keresztény sereg érkezésekor a várba visszavonuló törökök felgyújtottak. Istvánffy említett krónikája szerint maga a vár is kettős palánk alkotta külső erődítéssel rendelkezett. A megrongálódott s ugyanakkor hadászati szempontból elavult erősség felújítására és modernizálására csak azt követően került sor, hogy az oszmán csapatok többször is (így 1598-ban) ostrommal kísérleteztek. Ehhez 1602-ben Zólyom, 1608-ban Zólyom és Árva, 1608-ban Pozsony, Trencsén, Bars és Nagyhont vármegyék ingyen munkáját kellett igénybe venni.
1612-ből tudomásunk van az erődítési munkák nádori megbízásból végzett ellenőrzéséről. Bocskai István és Bethlen Gábor csapatai is elfoglalták (1605–1606, illetve 1619–1622 között), de a békeszerződések értelmében mindkét alkalommal visszakerült a Magyar Királysághoz. A 17. század közepén az országgyűlés négy alkalommal rendelt Pest megyei közmunkát Nógrád várához 1635-ben, 1647-ben, 1655-ben és 1659-ben.55 A viszonylag jó forrásadottságnak köszönhetően, jól ismerjük a vár 17. századi várkapitányait. Közülük Esterházy Pál nevéhez fűződik az erősség 1626. évi sikeres védelme a Murteza budai pasa által vezetett ostrom során.
Miután 1663-ban elesett a környék „fővárának” számító Érsekújvár, Köprülü Ahmed nagyvezér és Kaplan Musztafa pasa csapataival Apafi Mihály serege is Nógrád alá vonult. Az erdélyi fejedelem rábeszélésre 27 napos ellenállás után a védők feladták az erősséget. Az ostromról fontos forrás Evlija Cselebi beszámolója, ugyanis abban a szerző személyesen is részt vett. Ezt követően csak arról van tudomásunk, hogy 1669–1670-ben 47 portai janicsár is állomásozott itt más csapatok mellett. A vár visszafoglalására 1683–1684-ben több kísérlet is történt, de egyik sem járt sikerrel. Végül 1685-ben, Érsekújvár visszaszerzése után – az erősség lőportornyának szándékos felrobbantását, esetleg villámcsapásból adódó felrobbanását követően – a török őrség kiürítette.
A vár azonban ekkor nem vált használhatatlanná, kezdetben jelentős létszámú keresztény őrséget is helyeztek el benne. A Rákóczi-szabadságharc idején kuruc kézre került erősség sorsáról ellentmondásos adatokkal rendelkezünk. Már 1705 körül zajlottak itt kisebb-nagyobb építkezések, s 1709-ben is dolgoztak az erődítésén. Teljes helyreállítására végül azonban nem vállalkoztak, sőt ugyanebben az évben döntés született lerombolásáról is. 1710 januárjában ugyanakkor még ideiglenes élelmiszerraktárként kívánták hasznosítani, de azután néhány hónap múlva már császári kézre került. Ezt követően katonai jelentősége teljesen megszűnt.
Kutatástörténet:
A vár kutatástörténetének kezdetei Bél Mátyáshoz köthetők, aki a 18. század közepén számos történeti adat mellett még négy, közel épségben álló külső védőműről emlékezett meg. Desericzky Józsefnek a váci egyházmegye történetét tárgyaló, 1770-ben kiadott munkájában olvasható annak a feliratos táblának szövege, amelyet 1627-ban Esterházy Pál helyeztetett el a vár egyik, már ismeretlen (keleti?) bástyáján az előző évi török ostrom sikeres visszaverése után végzett felújítás emlékére.
Mocsáry Antal 1826-ban megjelent munkája szerint – melyben a megye első monográfusa összefoglalta az általa ismert, főként újkori írott források adatait is – az utóbbi táblát a romos várból Esterházy Károly váci püspök a családja rezidenciájába, Pápára szállíttatta. Az ezt követő időszak irodalmából kiemelendő a romok leírása 1882-ből, majd a Borovszky-féle megyei monográfi a több tanulmánya és az egyházmegye történeti névtára. Részletesen foglalkozott kéziratban maradt munkájában Soós Elemér is a várral. Az első modern összefoglalást az erősség történetéről 1937-ben Vácz Elemér tette közzé. Egy évvel korábbra tehetők a várrom műemlékvédelmének kezdetei. Hetényi Rezső főszolgabíró kezdeményezésére ekkor a falak egy részét megerősítették, kitakarították a várudvart és országzászlót emeltek a nyugati bástyában. 1943-ban Lux Géza rövid cikkben ismertette a vár építészeti értékeit.
A vár területén már korán gyűjtöttek régészeti leleteket. A váci múzeum kiállításán 1912-ben az erősségből származó patkó, kulcs és puska volt látható.13 Az első régészeti kutatásra 1949-ben került sor. Héjj Miklós ekkor a nagy torony előtti sziklaárokban feltárta a belső várba vezető híd mederpillérét és egy kapukeret szemöldökkövének töredéke mellett rábukkant Bátori Miklós 1483. évi címeres-feliratos kőlapjára. Az 1954-ben napvilágot látott megyei műemlékvédelmi topográfiában a romok rövid leírása mellett megtaláljuk a legfontosabb történeti adatokat és az ismert történeti ábrázolások katalógusát. Az utóbbi bővített változatát 1961-ben Rózsa György önálló tanulmányban tette közzé.Gerő László várkönyveiben alapvetően a topográfi a megállapításai alapján írta le az erősséget.
Az utóbbi fél évszázad történeti összefoglalásai közül a vár vonatkozásában kiemelendő Belitzky János megyetörténete 1972-ből, továbbá Pálmány Béla 1986. évi munkája a török hódoltság kora utolsó szakaszának eseményeiről. Alapvető Györff y György Árpád-kori történeti földrajzának IV. kötete vonatkozó része. Kifejezetten a vár vonatkozásában megemlítendő Hernády Károly az 1970-80-as években négy kiadást is megért népszerűsítő jellegű megyei várkiadványának Nógrádot tárgyaló fejezete.
1994-ben Feld István a Tájak-Korok-Múzeumok kiskönyvtár Nógrád műemlékeit bemutató füzetében ismertette az erősséget. Legutóbbi és egyben legrészletesebb összefoglalás a vár történetéről Hausel Sándor tollából született 2000-ben. Az ezredforduló körül végzett állagmegóvási-helyreállítási munkák kapcsán számos alkalommal került sor kisebb régészeti kutatásokra az erősség területén. 1991-ben Bodnár Katalin végzett leletmentést a várba felvezető út mentén, ahol kora újkori objektumokat, kőépület-maradványokat, illetve útfelületet talált, de a történeti ábrázolások alapján itt feltételezett erődítés nem került elő. 1993-ban Simon Zoltán és Majcher Tamás a külső vár kapujánál végeztek leletmentést. A lepusztult falsíkok meghatározása mellett szondákat nyitottak a várkapu belső terében is, ahol egy korábbi (kapu)torony alapfalai és feltehetően egy farkasverem nyomai mutatkoztak. Ekkor vizsgálták meg a nyugati oldalon jelentkező kettős árnyékszék maradványait is.
Ezt követően 1999-ben Simon Zoltán és K. Németh András folytattak régészeti megfigyeléseket az északkeleti saroktorony területén. A következő évtől azután Tomka Gábor irányításával zajlottak a várban a leletmentés-jellegű kutatások, melyek közül azonban egyik esetben sem volt mód az altalajig terjedő ásatásra vagy nagyobb felületek megnyitására. Az északkeleti toronynál egy földfeltöltést tudtak dokumentálni s a vár külső falának belső felületén utólagosan bevésett gerendafészkeket találtak, melyek a fal mellett állt épületekre utaltak.
2001-ben további kisebb régészeti megfigyelésekre került sor az utóbb említett toronynál és a külső kaput a nyugati bástyával összekötő fal környezetében. A következő évben kerültek felszínre az elbontott északnyugati köríves torony maradványai és sor került északkeleti várfal vizsgálatára is. Kisebb szondákat nyitottak a belső vár déli részén is, itt azonban falmaradványokra már nem bukkantak. A feltárások következő szakasza 2005 és 2008 között folyt, ekkor a barbakán területét kutatták, illetve feltárták az északnyugati fal belső oldalát. Az eddigi régészeti kutatásokról átfogó igényű, részletes értékelés még nem látott napvilágot. Az utolsó tömör összefoglalást Tomka Gábor 2005-ben tette közzé.
Források, korai ábrázolások, régészeti megfigyelések:
A megye várai közül az ismert ábrázolások számát tekintve kiemelkedik Nógrád. Az ezeket feldolgozó – de azokat építészeti szempontból nem elemző – Rózsa György 1961-ben 57 összesen hat alapforrásra visszavezethető ábrázolást határozott meg, melyek közül véleménye szerint 42 tekinthető hitelesnek. Ezek szinte mindegyike könyvből vagy újságból, röplapról származó metszet. Az 1594. évi visszafoglalás kapcsán született az első hiteles metszet, Wilhelm Peter Zimmermann rézkarca. Ezen látható a hegyen épült kővár, sarkain kerek, középen pedig egy jelentősen kimagasló négyzetes toronnyal, a vár előtt egy palánk, a várhegy alatt pedig a sarkain kerek tornyokkal megerősített település. Wilhelm Dillich munkájaként 1606-ben jelent meg a következő, szintén hitelesnek tekinthető, de más nézőpontból készült ábrázolás. Itt a településnek már szögletes sarokvédművei vannak, míg középen egy mecset (?) emelkedik ki.
A legfontosabban azonban Johann le Dentu rendkívüli részletességű tusrajzai 1639/40-ből. Ő két nézetből is ábrázolta a várat, észak és kelet felől. Ezeken nagyon jól kivehető a belső vár, tornyával, palotaszárnyával és belső körítő falaival, illetve a külső erődítési öv. Szintén fontos elem egy palánkvonulat – sajátos „latorkert” – ábrázolása a délnyugati bástyától egészen a kaputoronyig. Ezzel szemben a város erődítéseiből semmi sem látható a képeken.
Az erősségről két 17. századi alaprajz ismert. Az első Gerhardt Graaß munkája 1656-ból. A belsővár sziklaárkán belül állt épületek közül csak a nagy tornyot ábrázolja. A külső vár esetében nem csupán az akkor álló, de a tervezett bástyákat is feltünteti – a ma ismert védőművek közül a jelkulcs szerint a nyugati az Új-bástya (die Neue Bastei), még a déli oldal közepén emelkedő a Császárné-bástya (Die Kaiserin) nevet viselte. A már a töröktől való második visszafoglalás után, 1688 körül készített másik felmérés ugyanakkor már sokkal részletesebb, s feltünteti a vártól nyugatra elterülő, kerek védőművekkel ellátott települést, sőt meg található rajta a vár északi nézete is.
A 19. századi metszetek közül kiemelendő Mocsáry Antal 1826. évi monográfiájából Lányi Sámuel és Lehnhard Sámuel 1819 körül készült nézetrajza – ugyancsak észak felől. Az első tudományos céllal készült, bár igen vázlatos alaprajz Könyöki József nevéhez fűződik, aki 1890 előtt szintén megörökítette a vár északi nézetét. Ezek a ma álló részekhez képest érdemi adatokat nem tartalmaznak, hasonlóan a rendszeresen még fel nem dolgozott, többek között a különböző megyei összefoglalásokban közzétett 20. századi, részben képeslapokról ismert fényképfelvételekhez.
A nógrádi vár alapvető építéstörténeti kérdései ma még nem tekinthetők tisztázottnak, ahhoz további régészeti és levéltári kutatások szükségesek. Ma csak az állítható, hogy a település szláv neve és Anonymus megfogalmazása ugyan utalhat korábbi előzményekre, de ezek semmiféle régészeti nyoma nem ismert. Györffy György – miközben nem zárta ki, hogy helyén már a honfoglalást megelőzően vár állott – Szent István király korára valószínűsítette egy itteni erősség építését. Kristó Gyula hasonlóképp vélekedett. Meg kell azonban állapítanunk, hogy egyelőre még az Árpád-kori ispánsági vár egyetlen építészeti részlete – s így tulajdonképpen pontos helye – sem ismert. Ugyanakkor egy alternatív helyszín nem merült még fel az eddigi kutatásban.
A jelenlegi várépület vonatkozásában így alapvető az építéstörténetét legutóbb összefoglaló Tomka Gábor megállapítása, miszerint a várhegy platóján eddig még sehol sem került elő a 15. századinál korábbi lelet. A vár ma ismert legkorábbi részének így a belső vár tekinthető. Ez az eddigi megfigyelések, a kevés régészeti adat, s főleg a 17. századi ábrázolások alapján szabálytalan, enyhén ovális alaprajzzal rendelkezett, s épületei egy belső udvart vehettek körül. Nyugaton nyílt a kapu, melyhez az itt előkerült, az 1483-as évszámmal és Bátori Miklós címerével ellátott reneszánsz tábla köthető. Ez Istvánffy említett adataival együtt – függetlenül attól, hogy a más forrásból nem ismert Jacobus Tragurinus valós vagy – mint Balogh Jolán vélte – fiktív személy volt-e – nagy valószínűséggel megadja az itt állt épületek emelésének idejét. Az közvetlenül ugyanakkor nem bizonyítható, hogy a vár ekkor Miklós püspök „nyári rezidenciájaként” szolgált volna. Az ismert épületrészek jellege azonban nem utal arra, hogy azokat Szilassy Vince püspök feltételezett korábbi, huszitaellenes erődítési munkáival kellene kapcsolatba hoznunk. A belső vár kapuja előtt állt, azzal híddal összekötött barbakán kronológiai helyzete egyelőre nem állapítható meg, de az biztos, hogy a külső várnál korábbi. Építési ideje Tomka Gábor szerint a 16. század elejére tehető.
A török foglalás után feltehetően a vár egész platóját kettős palánkkal vették körül. Ennek maradványai azonban eddig csak az erősség 1594. évi visszafoglalása után kiépült külső vár északi fala mentén kerültek elő, így csupán logikus feltevés, hogy az új kőfalak annak nyomvonalát követték. A külső vár legkorábbi falvonulata 185 cm vastag volt, maradványai a délnyugati szakasz kivételével a hegy teljes platóján megfigyelhetők. Nyugaton hozzáépült a barbakánhoz, itt alakították ki a legkorábbi, feltehetően toronyként megjelenő kapuépítményt is. Ez az új védővonal északon két, többszintes, gerendafödémes, ágyúlőrésekkel ellátott, befelé nyitott félkör vagy patkóíves – (Tomka Gábor terminológiája szerint ágyú) toronnyal rendelkezett, melyek nem emelkedtek a falkorona fölé. A várfal belső oldalán itt gerendakonzolos gyilokjáró futott, alatta kezdetben a falhoz támaszkodó épületek álltak. Az északkeleti torony felső szintjének eltérő falazata ugyanakkor egy későbbi átépítésre utal.
További jelentősebb átalakításnak tekinthető a torony torkának elfalazása, ezután a belsejét feltöltötték, fala mellé pedig rámpát építettek. Hasonló rámpát alakítottak ki az északi fal mögött is. Ezen erődítés az eddig ismert adatok alapján a 16–17. század fordulójára tehető, s kétségkívül nem felelt meg a legkorszerűbb hadászati elveknek. Valószínű azonban, hogy – talán csak részleges – kiépítése után hamarosan hozzáláttak egy olaszbástyás védelmi rendszer kialakításához is. Ennek legjobban ismert része a nyugati, Új-bástya. Vele egykorú a déli Császárné-bástyája és a kettőt összekötő falszakasz.
Az északnyugati oldalon ugyanebben a periódusban bővítették ki a kapuépítményt, s ettől északra a korábbi várfal egy köpenyezést kapott. A keleti részek védőműveiről nincsenek biztos ismereteink. A bástyás rendszer keltezését az Új-bástya vitatott évszámos faragványa tenné lehetővé, de csupán abban az esetben, ha az 1622-es olvasatot fogadjuk el, s természetesen feltételezzük a fallal való egykorúságát. A várból ismert másik, 1627. évi felirat alapján az is lehetséges, hogy csak az 1626. évi ostrom után került sor az építkezések egy részére, az azonban biztos, hogy Johann le Dentu rajzain az említett bástyák már megtalálhatók s így az 1630-as években az új védőöv részben már készen állt. Ugyanakkor még a 17. század közepén is tudunk erődítési munkákról a várban, de a tervezett további kiépítések feltehetően csak részlegesen valósultak meg.
A településerődítés:
Nógrád településerődítéséről nem rendelkezünk biztos adatokkal, ma még az alapvető topográfiai kérdések is vitatottak. Györffy György rajzi rekonstrukcióban is megfogalmazott elképzelése a 14. század eleji „város” félköríves védőművekkel ellátott, szabályos formájú elrendezéséről forrásokkal nem támasztható alá. Csupán a várhegytől északra-északkeletre elhelyezkedő mai település magjának szabályos – s így tervszerű telepítésből eredeztetett – formája utalna esetleg erre, amely már megfigyelhető egy 1773. évi kéziratos térképen is. Sokkal valószínűbb, hogy a középkori és kora újkori váralja-település nyugatabbra helyezkedett el, s a Várhegy nyugati-északnyugati oldalához csatlakozott. Erre nem csak az említett, hitelesnek tartható ábrázolások – köztük elsősorban az 1688 körüli karlsruhei alaprajz – utalnak, de régészeti megfigyelések is.
A várhegy lábánál fekvő mai temetők területén és tágabb környezetükben a különböző földmunkák (elsősorban sírásás) során kerültek elő leletek. 1950-ben Héjj Miklós a rk. temető dél keleti részén nyitott két kutatószelvényben középkori temetkezéseket és településnyomokat talált. 1974-ben Héjj Csaba a föld munkák kapcsán kb. 100 m-es hosszúságban középkori(?) vízvezetéket tárt fel, a várhegy tövében, a mai temetőnél. Emellett a temető és lakóházak találkozásánál megfigyelt néhány kőfalszakaszról feltételezik, hogy az egykori városfal maradványai lehetnek. Kutatására, felmérésére még nem került sor, pontos nyomvonala sem ismert.
Legutóbb 2016 tavaszán Mordovin Maxim, Balga Richárd és Fülöp Zsolt végeztek itt terepbejárást, de az erődítések felszíni maradványait nem sikerült kimutatniuk. Véleményük szerint a település kiterjedése és keleti határa a sűrű modern beépítés miatt egyelőre nem határozható meg. Ezzel szemben Dénes József – elfogadva Györffy említett álláspontját – úgy véli, hogy az 1688 körüli alaprajzon feltüntetett váraljai palánkerődítés – melynek vonalát az északra futó Morgó-patak és a tovább nyugatra húzódó mai vasútvonal közötti, északon nagyrészt beépítetlen területen a Google Earth műholdképen is meghatározhatónak tartja – nem magát a települést védte, hanem az egy, a 16–17. században újonnan kialakított huszárvárral azonosítható. Az általa számításba vett terület több mint harmadát elfoglaló temető területén előkerült leletekről azonban nem volt tudomása.
Az eddig ismert írott adatok arra utalnak, hogy a vár alatti terület bármely részének erődítésével biztosan csak a 16. század második felétől számolhatunk, s a palánkot csak a 17. században építhették át kőbe. A nyitott topográfi ai és azonosítási kérdések csak további terep- és levéltári kutatásokkal oldhatók meg.
Források:
Nováki Gyula – Feld István – Guba Szilvia – Mordovin Maxim – Sárközi Sebestyén:
Nógrád Megye Várai az őskortól a kuruc korig Magyarország várainak topográfiája 4. kötet
Dénes József: DJnaploja blog - wordpress.com/2013/07/10/nograd-huszarvara
A www.varak.hu honlap korábbi szócikkének, rövid történeti áttekintés része
