Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Gór várai és kastélya

Gór várai és kastélya

Nyugat-Dunántúlon, a Répce jobbpartján, a történelmi Vas és Sopron megyék határán helyezkedik el Gór község. Egy régi, lassan közel 25 éve befejezett nagyszabású régészeti feltárást elevenítünk fel az alábbiakban. Válogatás a "Várjáró Magazin" anyagaiból.

Egy elfeledett, sorsára hagyott vár Palócföldön.

Egy elfeledett, sorsára hagyott vár Palócföldön.

Bujáki vár - 2017 novemberében Palócföldön töltöttünk el három napot és hollókői szállásunkról kiindulva több környékbeli történelmi épületet – hollókői vár, cserteri vár, Tari Lőrinc udvarháza, szécsényi kastély és vár, Salgó és Somoskő várai, Fülek erőssége – is felkerestünk. Kirándulásunk utolsó napján előbb a Sámsonháza mellett található Fejérkő várának csekély romjait tekintettük meg, majd Bujákra indultunk, hogy utolsó állomásként megnézzük a település közelében, egy 310 méter magas hegyen álló bujáki vár maradványait. / A "Kirándulás a történelembe" blog cikke /

A székesfehérvári Bory-vár

A székesfehérvári Bory-vár

A 20. század középső harmadában épült művár sajátos hangulatú építmény. Aki eljut ide, s végignézi, az aligha tud szabadulni a hatása alól. E sorok írója is így érzi, hiszen csaknem fél évszázadon keresztül ellenállt a „kísértésnek” – s nem látogatta meg. S ezzel sokat vesztett. Mesevilág? Álomvilág? Talán inkább különleges művészi és emberi teljesítmény, s két ember egymás iránti szerelmének megható relikviája. Fotó - Jászai Balázs - 2019

IV. Béla és Trau erődített városa forrás

IV. Béla és Trau erődített városa  forrás

Dalmáciai kalandozásaim egyik nem titkolt célja az volt, hogy a Magyar Királyságban zajlott események a térséggel kapcsolatos helyszíneit felkeressem. Az egyik ilyen esemény IV. Béla tatárok elöli menekülése, amelyben Trau (Trogir) főszerepet kapott. Az 1997-ben UNESCO világörökségi helyszínné választott, megkapó kis szigetre épült városon a közel 400 éves velencei uralom csodálatos építészeti remekművek formájában hagyta ott emlékét.

Várak.hu támogatás kérés 2025