Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Börvely - BerveniRomániaErdély és PartiumSzatmár történelmi vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Az Alföld ÉK-i, az egykori Ecsedi-láp D-i részén, sík vidéken, a DK-ről jövő és a falu után rövidesen É-ra forduló Kraszna (Új-Kraszna) jobb partján fekszik Börvely (Berveni) falu. A helységet már 1216-ban villa Berui, majd 1281-ben poss. Bervey, Toth-Bervey, 1320-ben Beruey néven említik.

A községtől É-i, K-i és DK-i irányban terült el valaha az Ecsedi-láp. Az ebből kiemelkedő dombon, - melynek neve ma Vársziget – állt valaha egy középkori vár. A felszínen gyűjtött 13. századi cserepek meghatározzák keletkezését. Az erősségről először egy XV. századi oklevél tett említést („Ziget-vár” néven). Mivel az egész környék egykor a Gutkeled nemzetség birtoka volt, majd évszázadokon keresztül e nemzetség leszármazottai, főleg a Buttkaiak uralták, feltételezhető, hogy ők építették ill. lakták az erődítményt, mely talán még a török idők kezdetén is használatban volt. A várhely környékén, a lecsapolt, elpusztult Ecsedi-láp helyén ma szántott terület található. E sík vidékből a folyamatos szántás ellenére is enyhén kiemelkedik még a vár dombja. E 25 x 30 m-es, négyszögletes területet árok védte, mely jelenlegi, elszántott állapotában 10-14 m széles, és 0,5-1 m mély. A vár belső platója K-ről Ny felé lejt. Az egykor itt emelkedő épületre már csak némi téglatörmelék emlékeztet.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 128-129.


GPS: É 47° 45.566 (47.759430)
K 22° 30.015 (22.500242)

A várdombot és az azt övező várárok maradványait a falutól kelet-északkeleti irányban találjuk, megművelt földterületen. Börvelyből kelet felé induljunk el a lenföldek között vezető földúton. A Vársziget kb 2 m relatív magasságú dombja a bezárt lenfeldolgozó üzemtől északra, kb 500 m-re található.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció