Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szováta városától 20 km-re D-re, Firtosváralja (Firtuşu) É-i határában, a Firtos-fennsík északi tetőrészén 1042 m magasan állt valaha Firtos vára.

A várat Korondról vagy Firtosváraljáról célszerű megközelíteni. Mivel azonban turistatérkép nincs erről a területről, valamint turistajelzések sem segítik a várba igyekvő kirándulókat, célszerű alaposan kifaggatni az útvonalról a falubelieket, vagy pedig helyi vezetőt kell felfogadni. Korond szélső házaitól a várig kb. 1,5 órás gyaloglással lehet földutakon és gyalogösvényen felérni a várba. A Firtos erdeiben élő jelentősebb medveállomány miatt nem árt az óvatosság! A környék a bronzkor óta lakott, a várról sajnos nem maradtak fenn történeti adatok. Az Árpád-korban épülhetett a 11-12. század fordulója körül, az erdélyi határvédelmi rendszer tagja volt. A bucsini átjáró őrzését látta el. Pusztulása után, közel fél évezreddel később, 1737-ben minoriták (a régebbi szakirodalom szerint jezsuiták, később ferencesek) telepedtek le a vár területén, ahol fából épült rendházat emeltek. Nem lehet megállapítani, hogy a vár központjában álló romos kis templomot megújították-e, vagy csak azt a kápolnát használták, amit a váron kívül, a bejárat előtt 1725-ben Atyhai István építtetett Keresztelő Szent János tiszteletére. A hegyen uralkodó kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a szerzetesek 1783-ban Etédre, majd a Korond melletti Árcsóra, végül a marosvásárhelyi rendházba költöztek.

A várban 1950-ben Michail Macrea és munkacsoportja, 1959-ben Kurt Horedt, Székely Zoltán és Molnár István, 1976-ban és 1978-ban pedig a Székelyudvarhelyi Múzeum megbízásából Ferenczi István ásatott. E legutóbbi ásatás különösen jelentős eredményekkel zárult.

A 95 x 70 m-es, szabálytalan tojásdad alaprajzú vár bejárata a D-i oldalon volt. A hegy K-i és DK-i, lankás oldalát árok és sánc védte. A várat a D-i, Ny-i és a K-i oldalon mészhabarccsal kötött, helyben termelt, faragatlan, de részben válogatott, szilárd kőfal kerítette. A várfal szélessége a K-i oldalon valamivel meghaladja a 2 métert, a szakadékos Ny-i oldalon csak 1,3 m. Napjainkban jobbára csak a földdel fedett falvonulat figyelhető meg, mindössze a K-i oldalon található egy növényzettel benőtt, fél méter magas alapfalmaradvány. A vártető szinte megmászhatatlanul meredeken lejtő északi oldala fölötti peremen hiányzik a fal. Mind a K-i, mind a Ny-i várfal, iránya változása nélkül, egyenesen végződik az enyhén K-re lejtő tető ÉK-i, ill. ÉNy-i sarkában, a hirtelen leszakadó É-i meredély szélénél. A sziklatetőt borító, sovány termőtalaj általában nagyon vékony, sehol sem haladja meg a fél métert.

A K-i falhoz csatlakozó 4,5 x 3,5 m belméretű építményt – melyet korábban Orbán B. „bástya”-ként, mások „torony”-ként említenek – Ferenczi István tárta fel. Mint kiderült, nem csatlakozik szervesen a várfalhoz, utólag toldották hozzá. Falazata, alapozása eltér a várfalétól. A feltáráskor a 18. sz. 2. felébe és a 19. század elejére keltezhető mázas agyagedények, kályhacsempék töredékei, valamint elenyészően kisszámú fémtárgy került elő. Mindezek a megfigyelések arra mutatnak, hogy a toronynak vélt épület a 18. században létesült kolostor akkor még magasabban álló várfalához toldott, egyelőre ismeretlen rendeltetésű helyisége lehetett.

A vár belsejében patkóíves szentélyű kápolna terepalakulatai láthatók. Már 1959-ben megkutatták, melynek során az ásatás vezetője lehetségesnek tartotta a 13. századból származását, de nem vetette el teljesen a kolostorhoz fűzött 18. századi építtetését sem. Ferenczi István az 1978-as feltárás során nagy figyelmet szentelt e vitatott korú építménynek. Sajnos a kincskereső gödrökkel régészeti vonatkozásban javarészt tönkretették e terület legnagyobb részét. A kicsiny templom 9,45 x 5 m belméretű hajóból és nyújtott félköríves szentélyből állt. A hajó falának vastagsága 95 cm, a szentélyé 60 cm, utóbbi a D-i végződésen 50 cm-re keskenyedik. A hajó meg a szentély csatlakozásánál a mészhabarcs kötésű fal szélessége eléri az 1,4 m-t. A templom valószínűleg deszkamennyezetes volt. Faragatlan andezit-kőtömbbökből épült, melyet kemény mészkőhabarcs tartott össze. Támpillér nyomaira, faragott kövekre, diadalív maradványaira, kormeghatározó leletre nem bukkantak. Sekrestyéje sem volt. Az ásató véleménye szerint az épület a 12. század második felében, legkésőbb a 13. század elején keletkezhetett.

Az 1978-as feltárás során több kisebb, díszítetlen edénytöredékre bukkantak. Ezek a 11. század végére, ill. a 12. századra keltezhetők és egyben a vár építésének és használatának idejét is meghatározzák.

Az ötvenes években lebonyolított régészeti ásatásokkor a mindössze néhány évtizedig itt állott kolostor utóbb Árcsóra költözött szerzeteseinek termelő tevékenységéhez kapcsolható, 18. századi, jórészt mázas agyagedény- és kályhacsempe töredékek is előkerültek. A kolostori korszakhoz köthető, félköríves szentélyzáródású, 1725-ben épített Szent Jánosról elnevezett kápolna, mely a vár déli bejáratához közel, az Énlaka felől kikapaszkodó szekérúttól mindjárt délre állt, mára alapjáig lepusztult.

Ferenczi Géza 1982 nyarán a Firtosváralja határában levő Firtos-kútja közelében kora Árpád-kori (eltűnt) település maradványaira bukkant. Feltehetően e településnek a firtosvári helyőrség biztosítása lehetett a fő feladata.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 200-201.