Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Trencsén, vár

Trencsén vára Kristó Gyula véleménye szerint határvárnak épült 1026 és 1042 között. Fennállásától kezdve a megyésispánság központjának számított, történeti forrás először 1111-ben említi. Vencel király 1302-ben Csák Máténak adta, aki tartományurasága székhelyévé tette. Halála után, 1321-ben I. Károly király ostrommal foglalta el.

Ezt követően a 14. században királyi vár volt, az uralkodó által kinevezett trencséni ispánok irányítása alatt állt. 1429-től Borbála királyné kezére került, 1439-ben pedig Erzsébet királyné kapta meg, valójában azonban Cillei Ulrik birtokolta zálog gyanánt. 1444-ben a huszita Giskra János pártján lévő várak között említik.

Hunyadi János 1454-ben kiváltotta Cillei Ulriktól, és 1457-ben is a Hunyadiak birtokában lévő királyi erősségek között sorolták fel. 1469 után zálogként Hag Ferenc szerezte meg, és haláláig (1475) birtokolta. Mátyás király 1477-ben a Szapolyai családnak zálogosította el. Szapolyaitól 1528. június 30-án I. Ferdinánd király hadvezére, Johann von Katzianer foglalta el két és fél hónapnyi ostrom után. I. Ferdinánd 40 ezer forintért Thurzó Eleknek zálogosította el 1534-ben. Az ő halála után egy ideig Thurzó Ferenc nyitrai püspöké, özvegyétől a Kamara 1548-ban váltotta vissza.

A továbbiakban a várat királyi kapitányok igazgatták, majd 1564-ben Széchy Margit szerezte meg zálogként. Ő Trencsén zálogjogát 1576-ban leányai férjeinek, Lobkovici Poppel Péternek és Ernfried von Ortenburghnak hagyományozta. Forgách Imre 1583 és 1594 között vette zálogba, majd zálogjogát eladta Illésházy István főispánnak, aki 1600-ban örökjogon is megszerezte a várat.

II. (Habsburg) Rudolf császár 1603-ben Illésházyt hűtlenséggel vádolta és menekülésre kényszerítette, 1604 elején a várat császári katonaság szállta meg. Illésházy rövidesen Bocskai oldalára állt, akinek serege 1605. június 29-én megadásra bírta Trencsént. Illésházy így ismét a vár ura lett, majd a bécsi béke (1606. június 23.) megkötését követően visszahelyezték javaiba, illetve az uralkodótól új adománylevelet kapott Trencsénre.

Érsekújvár elestét (1663) követően, a török-tatár seregek dúlásainak idején, az Illésházyak kérésére I. Lipót császár német katonaságot küldött Trencsén védelmére, amely 1663 októberétől 1664. december végéig tartózkodott a falak között. 1666-ban Illésházy György és neje elzálogosították a vár és az uradalom felét I. Rákóczi Ferencnek.

A Rákóczi-szabadságharc folyamán, bár 1704 és 1708 között többször is ostromzár alatt tartották a kurucok, csak a várost sikerült elfoglalniuk (1704. február 13.) néhány hónapra, a várat nem.

1782-ig császári katonaság állomásozott a várban, kivonulásuk után az Illésházyak visszakapták. 1790. június 11-én a városban kitört tűzvész átterjedt a várra is. A pusztulást követően Illésházy János már csak az alsó vár néhány épületrészét fedette be. Illésházy Kristóf 1837-ben a várat és uradalmát báró Sina Simonnak adta el, aki tetőzetet készíttetett a lakótoronyra és az őrtoronyra.

Leszármazottai 1905-ben a városnak ajándékozták a várat. Feltárása és helyreállítása 1954-ben kezdődött és az 1990-es évek közepén ért véget.

A vár legkorábbi része a 11. században épült lakótorony. A 11. századi tornyot 1260-ban átépítették, eredeti falait téglafallal kívül-belül megvastagították, és az épületet megmagasították úgy, hogy az eredetileg kisebb torony 39 méter magas lett. Az átépítés után immár ötemeletes lakótorony – melyet ma Máté-toronynak neveznek – ekkor nagyjából elnyerte mai formáját.

A lakótoronytól keletre, a később épült Borbála-palota délkeleti traktusa alatt tárták fel a 11. századra keltezhető négykaréjos rotunda maradványait (ennek építését egyes szlovák kutatók a Morva Fejedelemség idejére teszik, illetve a 9–10. századra keltezik).

Csák Máté 1302 után a megújított lakótorony mellé, annak északkeleti oldala elé palotát építtetett, amelynek emeletéről felvonóhídon át lehetett eljutni a Máté-torony bejáratához. Ezt a palotát a 15. századi Borbála-palota építésekor javarészt lebontották, csak egykori északkeleti külső fala maradt meg, amelyet beépítettek a Borbála-palotába.

A lakótorony északi része elé a 13. századi várfalból északnyugati irányban kiugró épületrész I. (Nagy) Lajos király korában épült. Az eredetileg gótikus épületet, a Lajos-palotát, később reneszánsz stílusban átépítették, termeit felosztották, északnyugati oldalán zárt erkély készült.

1430-ra keltezik a reprezentatív Borbála-palota építését, amelynek során a Csák Máté által emeltetett korábbi palotát lebontották. Az épület északi oldalán a két lakószintet átfogó külső, zárt erkélyt építettek, amely alatt ma is látható a Luxemburg és a Cillei család címere. A palotában kapott helyet a nagyterem (lovagterem), amelynek ablakai ülőfülkékkel készültek. Borbála királyné a Máté-torony nyugati oldala mellé, a torony és a várfal közé újabb kápolnát építtetett, amelyet azonban a 16. században lebontottak.

Az 1430 körüli huszita támadások idején tovább erősítették a vár védelmét. Ezekben az években épültek a belső vártól északra ereszkedő lejtőn a nagy kiterjedésű külső vár korábbi palánkfalát felváltó falazott erődítései, amelyekbe beépítették a korábbi, 14. századi két védőtornyot és az udvar északnyugati végénél épült dongaboltozatos kis kápolnát.

Ekkor készült az északi külső vár keleti sarkában a 2,8 méter falvastagságú, kör alaprajzú torony is (ismert nevén Éheztető torony). 1430 körül épült a vár nyugati oldalán felvezető útra az a felvonóhidas kaputorony (ez ma az első kapu a felvezető úton), amelyet később, a 16. században átépítettek és kiegészítettek.

Az északi külső vár nyugati oldalán lévő második kaput egykor két torony védte, amelyekből már csak a többször átépített, 15. századi délnyugati torony áll, amelyet Mátyás-toronynak vagy Óratoronynak neveznek.

A belső vár 13. századi falai elé a délkeleti és a délnyugati oldalon is újabb védőfalak épültek a 14. században. Ennek délnyugati oldalán újabb kaput nyitottak, amelyhez felvonóhidas, fából készült feljárón lehetett eljutni. A belső vár sziklatömbjétől délre, a Brezina domb irányában elterülő lankásabb területet is várfalakkal vették körül, így kialakítva a déli külső várat.

A következő jelentős építkezések a Szapolyai család birtoklása idején, 1477 és 1528 között történtek. A déli várudvart kerítő íves falat a délnyugati oldalon egy U alaprajzú lőréses ágyútoronnyal (Jeremiás-torony) erősítették meg. A déli várudvartól dél–délkeleti irányban, a Brezina felől várható támadások kivédésére hatalmas, több részből álló külső erődítésrendszert építettek.

A Jeremiás-toronytól a Brezina irányába két, íves falakból álló, 18 méter magas védőrendszert hoztak létre, közöttük árkokkal, a középső falon kulcslyuk alakú lőrések és kiöntők sorával. A legkülső, délnyugati íves falat a közepénél egy 22 méter magas, de belsejében 14 méter magasságig feltöltött torony (Malom-torony) erősítette. Ezt a tornyot a külső oldalán árok vette körül, amely a nagy, íves falon belüli árokhoz kapcsolódott. A Malom-torony körüli árok külső oldalán egy kb. kétharmad kör alaprajzú, belső oldalán támpillérekkel megtámasztott falazat épült. A toronyba a vár irányából csak egy kőpillérekre épített fahídon át lehetett bejutni, és a Brezina felé is fahíd vezetett kifelé onnan.

A 15–16. század fordulóján további külső várfalak épültek az északi külső vár délkeleti külső fala elé, és a déli külső vár keleti oldalánál is. Valószínűleg ebben az időszakban fúrták a vár 72 méter mély kútját is az északi külső vár északi sarkában. A belső várban készült el a Szapolyaiak első épülete, a Nyári-torony, amelyet a 13. századi várfal déli falához építettek. A belső vár délnyugati, 13. századi védőfalának külső oldala és az előtte lévő 14. századi várfal közötti területen alakították ki a Szapolyaiak palotáját. Az építkezés során a 14. századi várfal külső oldalát két hatalmas támpillérrel erősítették meg.

A várkút közelében építtette meg Thurzó Elek 1540 után az északkeletre néző félkör alaprajzú, lőréses ágyútornyot. Ennek szomszédságában volt – az ágyútorony és a kis kápolna között – a puskapormalom helyisége.

Illésházy István 1600 után, a felerősödő török fenyegetés hatására, olasz építészek segítségével hozzáfogott a vár kijavításához és korszerűsítéséhez.

A Wesselényi-féle összeesküvés bukását követően, 1670 után császári katonaság költözött a várba, számukra az északi külső vár udvarának magasabb részén két laktanyaépületet emeltek.

A török veszedelem elleni védekezésül építették meg a 17. század második felében a vár utolsó jelentős erődítését: a várterület legdélebbi védelmi építménye, a Malom-torony elé, a Brezina dombok irányában egy sokszögletű külső védmű készült, az ún. „csillagpalánk”. A földből és fából épített külső erődítés napjainkra elpusztult, de terepalakulatai még jól látszanak.

Más váraktól eltérően Trencsénben még a 18. század folyamán is történtek javítási-karbantartási munkálatok a falakon, igaz, ezek nem számottevőek. A II. Frigyes elleni első sziléziai háború idején, 1742-ben építkezések zajlottak a várban (közel 20 000 arany költséggel), és ugyanez történt 1779–1780-ban, a bajor örökösödési háború kapcsán is. Egy 1781. évi tervjelentésben úgy ítélték meg, hogy a vár észak felől hatékonyan megakadályozhatja a poroszok behatolását, ezért a falakat több helyen kijavították, a tüzérséget megerősítették, és új közlekedési utakat építettek.

Forrás:

Karczag Ákos–Szabó Tibor: Felvidék és Kárpátalja erődített helyei. II. kötet. Bp. 2018. 1222–1226. o.