Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

SzikszóMagyarországBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyeAbaúj-Torna történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Mellékletek
  • Térkép
  • Szállás

Szikszó, templom

Korábbi templomok maradványainak felhasználásával a templom a XIV-XV-század fordulóján épült gótikus stílusban. A sokszög záródású szentély boltozata 1500 körül készült. A templom északi oldalán emlékkő hirdeti Rákóczi Zsigmond török felett aratott, 1588-as szikszói győzelmét.

A XV. századtól egy 170 cm vastag körítőfal vette körül a templomot. A község lakosai 1577-ben, a füleki törökök rajtaütése ellen e kerítés mögé húzódtak, ahonnan sikeresen megvédték magukat, sőt a templomtoronyból több törököt le is lőttek. Más források szerint azonban a körítőfallal övezett térséget a törökök bevették, s csak a templom épületét tudták tartani a községbeliek.

1588-ban, az un. szikszói csata idején a polgárok ugyane kerítés mögül védték magukat. A templom műemléki kutatása során megállapították, hogy az egyház szentélyének, déli mellékkápolnájának, a teljes déli oldalának, az előcsarnokának keleti és nyugati falában levő ablakokat valószínüleg a XVI. században 1 méterrel felfalazták és ezekben az új falakban lőréseket alakítottak ki.

A XVI. század legvégén a települést egy sánccal is körülvették. Ez az ötszögű, ötbástyás sáncrendszer része lett a török elleni végvárvonalnak.

1734-ben az akkor már romba dőlt régi körítőfalat lebontották és felépítették a mai, 70 cm vastag (az előzőhöz hasonlóan lőréses) falakat. A két későbarokk kapu 1826-ban készült el. 1842-ben a templom körül fekvő posványos árkot említik, amely egy 1854- es említés szerint a templom kőkerítésétől számítva kb. 14 méter széles volt.

Az 1992–1995 között történt templom-helyreállítást megelőzően a templomban és környezetében teljes körű régészeti feltárásra, illetve műemlékvédelmi kutatásra került sor. A jelenleg is fennálló templom Szikszó ugyanazon a helyen álló feltehetően harmadik temploma, amelynek építésére egy 1387-ből származó írott adat is utal, de az építkezés több szakaszban a 15. század legvégéig elhúzódott.

A régészeti kutatás a templomot körülvevő korábbi körítőfalat a gótikus templom építéséhez kapcsolva 15. századinak határozta meg, annak alapozása alatt megfigyelt leletek és rétegjelenségek alapján, egyben a korábbi templom(ok) körüli temetőt övező egykori árok maradványait is azonosította. A 15. századi körítőfal 170 cm vastag volt, alapozási mélysége a fal mai külső oldalán közel 2 méter mélységben mutatkozott.

Napjainkban a templomot, attól váltakozó távolságra jelenleg egy 0,7–0,9 m vastagságú kőfal veszi teljesen körbe szabálytalan ovális alakban. É-i és D-i oldalán egyegy kosáríves kapu található, míg DK-i részén legújabban egy – a teherfuvarozást szolgáló – széles faláttörést képeztek ki. Az ovális fal egyedül az É-i kapunál törik meg, ahonnan enyhén befelé ívelve kb. 30 m hosszú egyenes szakaszt képez. Ugyancsak enyhe befelé ívelést figyelhetünk meg a fal DNy-i részén is.

A terepszinttől a mai fal magassága kb. 2–2,2 m, melyen közel egy vonalban, kb. 1,7 m magasságban egy lőréssor fut körbe. A lőrések kifelé szűkülő kiképzésűek, külső kisebb keresztmetszetük 0,3 × 0,3 m átlagos méretű. A falon körben jelenleg 49 db lőrést találunk, melyeket a közelmúltban teljesen érthetetlen módon sajnos téglával befalaztak.

Forrás:

Nováki Gyula – Sárközy Sebestyén – Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig

Magyarország Régészeti Topográfiája 1. kötet - Borsod-Abaúj-Zemplén megye - 2009
GPS: É 48° 12.082 (48.201359)
K 20° 55.629 (20.927149)

Információk: Szikszó református temploma és az azt övező körítőfal a település központi részén, a Kálvin tér és a Piac tér között található.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció