Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

BiatorbágyMagyarországPest vármegyePest-Pilis-Solt-Kiskun történelmi vármegye - Szent Kereszt-templom romja

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2024.11.17.

Biatorbágy - Szent Kereszt templom romja

Bia, mely korábban csak egy utcából állt, ma a régi vasútig kiterjedő nagy település. A Budapest-Bécs vasútvonal mentén található, a szomszéd községgel, Torbággyal egybeépülve. Bia helységet először egy újabban talált, 1192. évi okirat nevezi meg: egy földterületet "Biua" (Bia) néven a "Torbágyerdő" alatt említ. A XV. század elején Bia és Torbágy a szerb despota, Brankovics György tulajdonát képezték. Később fejlődésük azonban külön irányt vett. Bia a XV. század közepéig a Semsei család tulajdonában volt, majd V. László király 1455-ben Tahi Botos Péternek és Istvánnak, illetve Farnosi Vidfi Lászlónak adományozta hqbérbirtokul. A település birtokosa - egy török adófizető-jegyzék szerint - 1580-81-ben Kahalik bég volt. A török elűzése után a falu a Farkas, később pedig a Szily és Fáy családok birtoka lett. Végül a grófi Sándor család vásárolta meg, így került leányágon a Metternich hercegek tulajdonába. A XVIII. században Promberger Krisztiánnak is volt itt földbirtoka, kastélya feltehetően a későbbi Sándor-Metternich-kastély helyén állhatott. A református egyház feljegyzései szerint az osztrák dragonyosok 1811. szeptember 16-án délután 2 órakor a település déli házfrontját felgyújtották, eközben a parókiával együtt 32 ház az alapfalakig leégett. A török megszállás ideje alatt a község a dombtól a református templomig húzódott. A török hódoltság után németek jöttek nyugatról, és az uradalmi épülettől nyugatra és Torbágy irányában telepedtek le. A falu 1924-tól a malomtól a vasút felé északra terjeszkedett. Forrás: https://www.sulinet.hu/

A Biai-tó felé emelekedő markáns dombon, a református temetőben állt a 20. század elején is a Szent Kereszt templom romja, melyet 1874-ben Arányi Lajos mért fel. A templom területén 1991-ben és 1993-ban Tettamanti Sarolta végzett egy teljes körű feltárást. Ennek során előkerült egy általa 13. századra keltezett rotunda, melyet 14. században a település közösségének növekedésével, kettő alkalommal is átépítették. A végső formájában egy gótikus egyhajós, sekrestyével rendelkező falusi plébániatemplom működött a törökkorig. A 17. században visszatelepülő reformátusok vélhetően már nem újították meg, 1745-ben már erősen romos templomként említik. 

Forrás: Biatorbágy Város Településrendezési eszközei 2015 - Örökségvédelmi hatástanulmány

GPS: É 47° 27.564 (47.459393)
K 18° 48.940 (18.815666)

Információk: a templomrom a református temetőben kereshető fel.

Utolsó frissítés: 2024.11.17.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025