Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

DecsMagyarországTolna vármegyeTolna történelmi vármegye - Református templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2025.05.18.

DECS–REF. TEMPLOM

I. Decs

II. 1402-ben a pápa engedélyt adott a váci káptalannak, hogy Decs nevű birtokán az ott régtől fogva fennálló fakápolna helyett Szent Ilona tiszteletére kőtemplomot

vagy kápolnát (unam ecclesiam sive capellam lapideam) építsen és plébániát alapítson, 1403-ban pedig meghagyta a pécsi püspöknek, hogy akadályozza meg a decsi plébánia létesítését, ha az sértené az őcsényi plébánia jogait. A templom déli kapuja feletti 1516-os felirat hihetőleg valamely átépítés idejére utal. A 16-17. századból hét lelkipásztor neve maradt fenn.

III. Egy 18. századi leírás szerint a „pompásan megépült” templom tető nélkül állt, ezért a boltozata kezdett beszakadni.  Egy 1732-es vizitáció szerint az igen tágas templom hajdan gótikus módon boltozott volt, amelyet a reformátusok leromboltak és síkmennyezettel láttak el. Még megvoltak a teljesen elbontott főoltár nyomai, az elpusztult sekrestye ajtaja már ekkor elfalazva állt. 1720-ban befedték, 1745-ben barokk stílusban elkezdték átépíteni, végül 1787-ben barokk tornyot építettek nyugati oldalához.

V. A 32,5×15 méter külső méretű gótikus templom – eredeti, kétszer hornyolt bordás hálóboltozatát leszámítva, amelynek csak néhány bordája maradt fenn – ma is középkori formájában látható. A 15,5-15,7×9,5-9,6 méteres belterületű hajót és a 13,8×6,6 méteres belvilágú, a nyolcszög három oldalával záródó szentélyt egyaránt lépcsőzetes támpillérekkel erősítették meg. A szentély északi felén sekrestye állt, erre nemcsak kőkerete, de a fal külső síkjának megvastagodása is utal a visszabontott boltozat indításának magasságában. A hajó északi oldalához valószínűleg kápolna csatlakozott, téglából helyreállított csúcsíves boltozati homlokívei a hajó északi oldalának két keleti pillérközében láthatók. 1890-ben 50-60 centiméterrel feltöltötték a templom belső szintjét, így érthető, hogy az 1939-es felújításkor a szentély északi falán előkerült, sekrestyébe nyíló bejárat küszöbköve jóval a mai járószint alatt van. A helyi lelkész leírása szerint 1939-ben a levert vakolat alatt több átépítés nyoma látszott és ekkor került elő az északi fal két elfalazott nyílása, valamint a ma is látható gótikus szentségfülke is. Az 1970-es évek elején egy helyreállítást megelőzően Horváth Aliz vezetésével megelőző kutatás folyt, amely tisztázta a templom 1896-os átalakítása során megmagasított gótikus ablakok eredeti záradékmagasságát és a támpillérek lépcsőzését. Ekkor kibontották ki a középkori lábazatot és a cementrétegek által eltakart reneszánsz sekrestyeajtó eredeti profilját is. Alaprajzát 1945-ben Stippek József készítette el, 2011-ben Rácz Miklóssal is felmértük (27. kép).

Forrás: K. NÉMETH ANDRÁS - A KÖZÉPKORI TOLNA MEGYE TEMPLOMAI

 

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 16.944 (46.282406)
K 18° 46.136 (18.768930)

Információk: a templom a település keleti részén kereshető fel. Érdeklődjünk a Gondozóházban.

Utolsó frissítés: 2025.05.18.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025