Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

TamásiMagyarországTolna vármegyeTolna történelmi vármegye - Nagyboldogasszony-templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2025.07.31.

A jelen oldalon bemutatott helyszín erődített jellegre utaló nyomokat nem tartalmaz!
Gyűjtókörbe történő beillesztése építészeti, történelmi és művészeti értéke mentén indokolt.

Tamási - Nagyboldogasszony-templom

Temploma a pápai tizedjegyzékben tűnik fel.

1432-ben Tamási László és Henrik a pápától búcsút kér­tek a Tamási mezővárosban levő, Szent István király tisz­teletére szentelt plébániatemplom látogatói részére, vala­mint azt kérték, hogy a plébános minden évben egy na­pon feloldozást adhasson olyan esetekben, amelyekben csak a püspököknek volt joguk dönteni. Tamási Lász­ló királyi főajtónállómester, a tamási Szent István-templom kegyura a következő évben, 1433-ban Zsigmond magyar király német-római császárrá koronázásakor an­nak kíséretében Rómában tartózkodva újra búcsút kért a Szent István-templom számára. 1453-ban Miklós tamási plébános (presbiter alias plebanus) volt az egyik személy, aki Tamási László özvegye, Ilona és két gyer­meke valamint Hédervári Lőrinc nádor özvegye, Mar­git és gyermekei, Imre és Margit nevében és megbízásá­ból a budai káptalannál tiltakozott az ellen, hogy Garai László nádor erőszakosan önmagának ítélte Tamási vá­rát. 1467-ben Péter fia István, a tamási plébániaegy­ház rector-a, engedélyt kapott a pápától hordozható oltár használatára. 1537-ben Dombai János végrendelet­ében a tamási plébániatemplom részére visszaadni rendelte annak nála levő tárgyait: egy ékkövekkel díszített arany illetve aranyozott ezüst, és egy kövek nélküli ara­nyozott ezüst kelyhet, két aranyozott ezüst keresztet, egy vörös bíborból készült, kövekkel jól kirakott miseruhát, egy ezüst füstölőt, egy pár ezüst misekancsót (ampolna) és négy ezüst gyertyatartót.

A templomhoz épített Szűz Mária-kápolna 1447-ben tűnik fel. Ekkor Hédervári Lőrinc nádor - akivel 1443-ban Tamási László, mint szintén Héder-nemzetségbeli atyafiával kölcsönös örökösödési szerződést kötött, átengedte Tamási László özvegyének, Csáki Ilonának a tamási várhoz tartozó Hékút falut, amelyet Ilona lekö­tött a templomhoz épített, Szűz Mária tiszteletére szen­telt kápolna (capellam beate Marié virginis ad latus ecclesie parochialis beati Stephani regis in dicta Thamasy fundate) papjának, akinek az ide temetkezett Tamási László és Henrik lelki üdvéért kellett rendszeresen misét monda­nia a birtok jövedelméből. Az 1342. évi dikális öszszeírás szerint a kápolnamesternek (Magistri capelle de Thamasy) Hékúton hét, Prozsán pedig három portája volt. A templomban legalább egy mellékoltár is állha­tott, amelynek védőszentjét nem ismerjük. Az 1542. évi rovásadó-összeírás szerint ugyanis a tamási oltárigazgató­nak (rectoris altaris) Prozsa faluban három portája volt.

1714-ben temploma romos volt. Az 1722-es vizitáció szerint a hódoltság idején a törökök lerombolták a régi templomot, köveit és tégláit pedig a tamási várba szállították, hogy a végváriak ne használhassák búvóhe­lyül az épületet. Az 1733-as vizitáció szerint az 1710-es évek végén kezdték a hívek újjáépíteni az épületet, amely­hez a birtokos Eszterházy herceg segítségét is kérték. Ö ezt anyagi viszonyai miatt nem vállalta, viszont hajlan­dó volt a török által elpusztított, hajdan csodálatos temp­lomnak - amelyből csak az alapozás maradt meg a közép­ső részen, - a tamási várba építőanyagként felvitt köveit a templom építéséhez visszaadni. A mai templom tehát nem a középkori épület alapjain, csak annak helyén és fel­tehetően részben annak anyagából épült.

Papp István plébános 1948 és 1962 között többször kutatott a padozat alatt, amelynek eredményeit Könnyű László jegyezte fel. „Egyszer a főoltár előtt (...) egy régi csontvázat és egy csomó emberi csontot találtak. Egy másik alkalommal a főoltár előterétől délkeleti irányban a szen­tély faláig egy 40 cm széles dolomitalapfalat leltek. (...) Más alkalommal felbontották a templom közepén meglazult kőlapokat és alatta megtalálták a Szent István templom déli főfalát 18 méter hosszúságban. Találtak továbbá három 1 méter hosszú és 1 méter széles csúcsíves támpillér maradványt. Megtalálták továbbá a déli falhoz csat­lakozó, nyugati alapfalat is, melyhez /vagy melyre/ az új sekrestye nyugati fala épült." A Szűz Mária-kápolnának „A mai szentély érintő északnyugati sarkában találtak egy Tamásy-Héderváry címeres téglát és három sírhelyet. A sír­ helyek a kápolna északi oldalán, majdnem egyenletesen el­ osztva, kelet-nyugati irányban feküdtek. Az alaprajzon lát­ható Tamásy-Héderváry téglától nyugatra az első kripta az újjáépített tamási templom első plébánosáé, Győri Mátyásé lehetett. (...) Az újjáépítés idején az altemplomot befedték (...).” A plébános „úgy találta, hogy a templom­nak 2 méter mély alapja van, kivéve a déli ajtó közepétől számított, keletre-nyugatra y-y méteres sávot, ahol az alap egy méter mély." „A Győri kriptától nyugatra, körülbelül a déli ajtó irányában szintén találtak egy ismeretlen sírt. At­tól ismét nyugatra (a jelenlegi kórus alatt) egy női sírt talál­tak. (...) Csak a lábait takarták ki. Azokon csipkézett szélű női börcipök voltak, a sarkokon kovácsolt vaspatkóval. Ta­láltak továbbá márvány törmeléket, mint egy képkeret sar­ka. Mindezeket azonban visszatemették."

Forrás: K. NÉMETH ANDRÁS: A KÖZÉPKORI TOLNA MEGYE TEMPLOMAI

 

A jelen oldalon bemutatott helyszín erődített jellegre utaló nyomokat nem tartalmaz!
Gyűjtókörbe történő beillesztése építészeti, történelmi és művészeti értéke mentén indokolt.

GPS: É 46° 37.867 (46.631119)
K 18° 16.973 (18.282888)

Információk: a templom a település központjában kereshető fel.

Utolsó frissítés: 2025.07.31.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025