Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Bajót, Berényvár

Bajóttól délkeletre elterülő Péli-föld délkeleti határában található a földvár. Nevét a közelben fekvő Árpád-kori Berény ( Biran, Beren, Boyryn ) falutól kapta. A hagyomány szerint a földvárat Benedek vajda (Bánk Bán) építtette.

A 150 méter tengerszint feletti magasságú környezetből csupán 30 méterrel emelkedik ki egy igen meredek lejtőkkel határolt domb. Lapos tetejének északnyugati, 55-60 méter hosszú, háromszög alakú részét sáncárokkal választották le. A helyenként terasszá betöltődött árok a NY-i, É-i oldalról is körbeveszi a tetőt. A legmeredekebb ÉK-i oldalon nem készítettek sáncárkot.

A kis méretű erődítménytől D-re fekvő 80x120 méteres fensík D-i végén is több méter mély mesterséges bevágás figyelhető meg. Erről azonban nem lehet megállapítani hogy az erődítéshez tartozik, vagy újkori eredetű. A leletek hiányában csak a méretei alapján tarthatjuk a Berényvárat Árpád-korinak. (Horváth. 1965., Horváth-Torma, 1970)

Berény település első említése 1193-ból ismert, amikor a székesfehérvári keresztesen ebszőnyi birtokának szomszédja. A határjárás a Berénybe vezető utat említi. 1269-ben ismét Ebszőny, illetve Mogyorós szomszédjaként említil Pél mellett. 1356-ban ismét mint Mogyorós D-i szomszédjafordul elő.

A 14. században a Bajóti (Nagymartoni), majd a Kanizsai családok birtoka, akiktől Nagy Lajos, végűl Zsigmond király szerzi meg, aki az akkor már lakatlan Berényt az esztergomi érsekségnek. Később ezt követően már nem említik, nevét a mellette fekvő Berényvár tartotta fenn.

A dombra a 2021-es januári bejárás tapasztalatai alapján már nem vezet kijárt ösvény, a dombtető síkját sűrűn benőtték a bokrok és a kisebb fák. A vár területét is bokros, fás terület borítja, de a sáncárkok vonala azért jól követhető. A terület a lombmentes időszakot kivéve javarészt áttekinthetetlen.

Az 1960-as években még a domb területe és a vár is fűvel borított tiszta terület volt. Az akkor készült légi fotó jól mutatja a területet és a vár rajzolatát. Remélhetően a Gerecse Látogatóközpont, mely 2019-ben nyílt meg a közönség előtt, a várdomb kitisztása előtt is megnyithatja majd az utat.

Forrás:

Horváth-Kelemen-Torma : Komárom Megye Régészeti Topográfiája - Esztergom és a dorogi járás - 1979 MRT 5.
Magyar Várarchívum Alapítvány - Terepnapló, Bajót, Berényvár - 2021

Berényvár mondája:

A néphagyomány szerint a dombon állt a Berinkei király vára, akinek sok katonája és nagy hatalma volt. A legfőbb kincse azonban két gyönyörű leánya volt, akiket anyjuk halála után egyedül nevelt. A tatárok vagy a törökök támadásának hírére összegyűjtötte a katonáit. A lányait és a kincseit pedig a harcba indulás előtt befalaztatta egy titkos föld alatti üregbe, nehogy az ellenség kezébe kerüljenek

A csatában a királyt megölték, a vitézei azonban győztek. Vezérüket hazavitték, és a vár alatti síkon temették el. A díszes temetés során minden katona egy sisak földet szórt a király sírjára.Ebből keletkezett a közeli Kerek-domb. A vár népe ezután hiába kereste a két befalazott lányt. Pedig még sokáig hallották éjfél körül hangos sírásukat.

Négy emberöltővel ezelőtt egy nagysápi ember késő éjszaka hazafelé tartott a szentkereszti búcsúból. Amikor a Berényvárhoz ért, pislákoló fényt látott. Közelebb érve észrevette, hogy a nyitott hegy oldalában egy föld alatti üreg tátong. Hívó hangot hallott, és félve bement a terembe. Ott egy kincsekkel telezsúfolt asztal mellett öreg ember üldögélt, aki elmesélte neki, hogy itt a Berinkei király kincseit láthatja, de semmit sem vihet el belőle. Közben észrevétlenül bezárult a nagysápi ember mögött a nyílás

A fiai hiába várták haza az apjukat. Egy tudós asszonytól mindent megtudtak, aki még azt is elmondta, hogy a hegyoldal hét évenként nyílik meg, vasárnap, egy bizonyos órában. A fiúk oda siettek, bejutottak a terembe, de nemcsak az apjukat, hanem a kincseket is el akarták vinni. Az apa azonban figyelmeztette őket, hogy csak üres kézzel jutnak ki épségben. Úgy is tettek, üres tarisznyával mind a hárman szerencsésen hazaértek.

(Forrás: Komárom megye földrajzi nevei. A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadása, Budapest 1985. 60. old.)