Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

BakonygyirótMagyarországGyőr-Moson-Sopron vármegyeGyőr történelmi vármegye - Nagyboldogasszony-templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2025.02.28.

Bakonygyirót - Nagyboldogasszony-templom

Első fennmaradt írásos említése 1237-ből való, Villa Gyrolth formában, a XIII. század közepén még a pannonhalmi  apátság bakonyi birtokainak része volt. A XIV. század második felében és a XV. században a Garaiaké, mint Csesznek vár tartozéka. A török hódoltság idején elnéptelenedett. A 18. századtól új birtokosai, az Esterházy család tagjai kezdték újból benépesíteni, elsősorban német telepesekkel. Neve 1909-ig, más adat szerint 1913-ig Gyirót volt, a Bakony előtag csak ezt követően került a községnévbe.

Kőből épített temploma volt 1478-ban, torony nélkül.

A templomot Esterházy Ferenc építtette 1716-ban , a szükséges felszerelésekkel ellátva, a középkori szentély falainak felhasználásával. Héjazata eredetileg fazsindely volt. 1748-ban két oltára volt: a főoltár Assunta, a mellékoltár Nepomuki Szent János tiszteletére, mindegyik két-két szoborral, orgona. 1779-ben a sekrestyében fa keresztelőkút, szószék, karzatán orgona volt. 1780-ban két, "nem egészen felszentelt" kőoltára van. Két harang azonos felirattal: Gaspar Mendel gos mich in Raab 1796. Rómer a Szűz Mária- és Szent Anna-képeket, Szent Katalin- és Szent Borbála-szobrokat említi. 1817-ben tornyában óra volt.

A település központjában, a főútvonal melletti dombon álló, ÉK-i irányba tájolt, egyhajós templom, azonos szélességű, a nyolcszög öt oldalával záródó szentéllyel, a főhomlokzat előtt álló toronnyal, a hajóhoz az É-i oldalon kapcsolódó sekrestyével. A szentély középkori eredetű, erre a szentélybelsőben feltárt falfestménytöredék, az É-i homlokzaton kibontott középkori, armírozásszerű festésmaradvány, a szentélyhez északról kapcsolódó, korábbi sekrestyével és korábbi félköríves szentéllyel azonosítható falak is utalnak. A templom lépcsősoron megközelíthető, szegmensíves kőkeretes bejárata a hajónál alig keskenyebb torony alatt, fiókos dongával fedett toronyaljba nyílik. A kőkeret zárókövén Mária-monogram és feltehetően a torony építési idejére utaló évszám: 1805. A bejárat felett szegmensíves fülkében Szent Flórián szobra. A torony ÉNY-i oldalán, ezen a szinten szegmensíves vakablak. A főpárkány felett a torony három homlokzatán fekvő ovális ablak, a felette levő szinten mind a négy irányba félköríves ablak nyílik, az órakörös főpárkány felett manzárdvonalú bádogozott toronysisak, kettős kereszt. A toronyhoz a DK-i oldalon a karzatra vezető lépcső toldaléképülete csatlakozik a DNY-i homlokzatán szegmensíves ajtóval, melyhez külön lépcsősor vezet. A homlokzat lábazattal, tagolt főpárkánnyal, falsávokkal és vakolatkeretes nyílásokkal tagolt, a torony hangsúlyos saroklizénákkal épült. A karzat és a szentély ÉNY-i és DK-i oldalán is egy-egy, a hajó DK-i oldalán két ablak nyílik. A szentély ötfiókú félkupolával, a hajó falpillérekkel tagolt, háromszakaszos fiókos dongával fedett, a bejárati oldalon a hajó falai mellé támasztott, fiókos dongaboltozatos orgonakarzat falazott mellvéddel, kis klasszicista orgona: Carl Hesse gyár, 1864. A szentélyben Mária mennybemenetele főoltár, 1776, stipes 1903, két oldalán a falon konzolokon Szent Katalin és Szent Borbála szobra, a hajó ÉNY-i falán szószék, 1800-as évek eleje, mellvédjén Jézus és az evangélisták, hangvetőn pelikán, feljárata a csehsüveg-boltozatos sekrestyéből indul, a hajó DK-i falán Nepomuki Szent János barokk mellékoltár, oldalán Szent Jeromos és Szent Ágoston püspökök szobrai, a diadalív jobb oldalán Lourdes-i Mária-oltár. A hajó falain stációk, É-i falán konzolon Szent Antal szobra. Kelheimi keménymészkő burkolat. Két harang az 1920-as évekből.

https://sematizmus.vefleveltar.hu/

 

GPS: É 47° 25.124 (47.418736)
K 17° 48.286 (17.804770)

Információk: a templom a település központjában kereshető fel.

Utolsó frissítés: 2025.02.28.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025