Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Ibrány református templom

Ibrány első említésével 1280-ban, majd 1286-ban találkozunk. Károly Róbert 1322 januárjában kelt oklevele, melyben a falut a Pécz nembeli Gergelynek és Lukácsnak adományozza, „Egyhazos Ibrany...in Comitatu de Zabolch"-ként említi. Ez az adat egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a helységben az adományozás időpontjában már templom állt. A pápai tizedjegyzék 1332-ben megőrizte számunkra a templom titulusát és akkori plébánosának nevét is: az ibranyi Szent György templom papja Valentinus volt. Vele 1333-ban és 1334-ben is találkozunk.

Ezek az adatok arra az 1983-ban feltárt Árpád-kori templomra vonatkoznak, mely az ismertetett részletek alapján a 13. századra datálható. A Szent György templomot 1437-ben ismét megemlítik. A gótikus átalakítás időpontját - adatok hiánya és a részletek (boltozat, mér-müvek, stb.) pusztulása miatt - pontosan meghatározni nem lehet, az építkezés a 15-16. század fordulójára tehető. A mecénás az Ibranyi család volt, mely a 14. század elejétől birtokolta a falut. A leleszi konvent egyik 1520-ban kelt oklevelében a következőket olvashatjuk: „...medietate parochialis ecclesie eiusdem possessionis ibran in honore Scti Ge-orgii martiris...". A patrocinium azonossága arra utal, hogy a 16. századi templom azonos a pápai tizedjegyzékben szereplő, 1437-ben is álló Árpád-kori Szent György templommal. A templom a 16. században került a reformátusok használatába.

A hosszúkás homokdombokra települt Ibrány legmagasabb pontján emelkedik a templom. (A Lónyay-csatorna elkészültéig (1882) a dombok között a Tisza vize folyt, a „Templomszeg"-en álló épületet a „Templomhíd" és a „Templomgát" kötötte össze a környező lakott dombokkal. Az elmúlt századok során vizén szállították ide a templomépítéshez felhasznált építőanyagot is.)

Ibrány első temploma téglából épült. A hajó déli és északi fala (a nyugati, gótikus toldástól eltekintve) a román korból származik. A falak itt a falkorona eredeti magasságáig megmaradtak. A téglány alakú román kori hajót sarkain támpillérek támasztották meg. Ezek közül épen megmaradt a délkeleti, mely a hajófalra merőleges. Ez a támpillér a jelenleginél alacsonyabb, s egyszer lépcsőzött volt; felnyúlt a román kori párkány magasságáig. A nyugati sarkokon szögfelezőben álló támpillérek voltak. A román kori egyenes szentélyzáródású szentélyt a gótikus periódusban lebontották. A szentélyhez, ill. a hajó északkeleti sarkához az Árpád-korban sekrestye csatlakozott. A román kori templom igen gazdag kiképzésű téglatemplom volt. Erről elsősorban a déli homlokzaton megmaradt részletek tanúskodnak. A román kori déli hajófal a két déli támpillér közötti szakaszon maradt meg. A román kori déli kapu a jelenlegi helyén volt, a többszörös - gótikus és későbbi - átalakítások pusztították el. 

A 15-16. század fordulóján került sor a templom nagyarányú bővítésére. Ekkor megtartva a román-kori hajó déli és északi falát - mind nyugat, mind kelet felé meghosszabbították az épületet.

A gótikus átépítést feltehetően a nyugati fal elbontásával és a hajó nyugat felé történő - a román kori falmagasságnak megfelelő - meghosszabbításával kezdték. Ez ugyanis lehetővé tette a templom folyamatos használatát az építkezés során. Ezt követte a szentélybővítés, mely a következőképp történt: lebontva a korábbi templom szentélyét, hajójának keleti falát és a sekrestyét, az Árpád-kori hajóval azonos szélességű szentélyt építettek. Az új, gótikus szentélyt a román-kori hajónál lényegesen magasabbra emelték. A szentélyt kőbordás boltozat fedte. A bordák kétszer hornyoltak, keskeny orrlemezűek voltak. A későgótikus boltozat szerkezetére vonatkozóan a kutatás során nem nyertek támpontot. A gótikus szentélyt három csúcsíves ablak világította meg, kettő délen, egy délkeleten, továbbá egy káróablak keleten. A gótikus ablakok jóval magasabban voltak, mint ma.

A hajót a gótikus periódusban nyugat felé a románkori falmagasságnak megfelelően hosszabbították meg. A nyugati homlokzat tengelyébe kőkeretes kapu épült: a körtetagos profilú, konzolos megoldású kapu vízszintes szemöldökét feltehetően a birtokos Pécz nembeli Ibranyi család címere díszíti. A nyugati kapu két oldalán (a jelenlegi toronyaljban) maradt meg egyedül épen a gótikus - ferdén lemetszett - lábazat.

1600-ban említés történik az épület javításáról. Feltételezzük, hogy ehhez a dátumhoz köthető a hajó falának teljes hosszában történt megemelése. Bár a templom a 16. század folyamán a reformátusok használatába ment át, sekrestyéje 1771-ben még áll. Ez - reformátussá lett templomoknál a 18. század végén - igen ritkán fordul elő. Valószínőleg az lehet az oka, hogy a szentély rendkívüli magassága miatt bontásába nem mertek belekezdeni. 1771-ben a szentély gerendákkal van megtámogatva, életveszélyes.

Az 1815. körüli átalakítás az épület tömegét, megjelenését teljes mértékben megváltoztatta. Ekkor a magas, gótikus szentély falait visszabontották, lesüllyesztették a szentélyablakokat, visszafaragták a szentély támpilléreinek felső részét, lebontották a gótikus szentélyboltozatot, a diadalívet (az oromfallal) és a sekrestyét (ez utóbbi falainak csatlakozópontján két új támpillért emelve). A gótikus szentélyboltozat bordáival és más, akkor kibontott faragott kövekkel (pl. könyöklődarabokkal) falazták be a gótikus sekrestyeajtót, és nagyrészt ezekből építették - felhasználva a gótikus diadalív délen meghagyott csonkját - az új szószéket. A szentély visszabontásával egyidejűleg a hajót a szentély meghagyott magasságáig megemelték, új „stukkatur"-t és tetőszéket készítettek, és azt zsindellyel fedték be.

1843-44-ben épült a torony, kapujának zárókövén az 1847-es évszám valószínűleg a befejezés időpontját jelöli. Korábban harangláb állt a templom mellett, melynek helyét nem ismerjük.

1866-ban ismét renoválták a templomot. Ennek emlékére a déli kapu fölé egy feliratos táblát helyeztek el. Ugyanekkor történt meg a déli kapu szemöldökének megemelése; az arányok megváltoztatásának következtében a pálcatagos, konzolos déli bejárat ma neogóúkus hatást kelt.

Forrás: LUKÁCS ZSUZSA: Az ibranyi református templom kutatása és építéstörténete