Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Hajdúböszörmény, Református templomerőd

Nagyböszörmény az írásos forrásokban 1248-ban bukkan fel, azonban ennén régebbi múltra tekinthet vissza. Első lakói a felhetően a magyarokhoz csatlakozott bolgár-török etnikumú lakosok lehettek. A böszörmény ugyanis a régi magyar nyelvben közszó volt, s muszlim vallású népelemet jelentett. Az izmaeliták vagy böszörmények tevékenységét ismerve erősen valószínűsíthető, hogy településünk már a fejedelemség korában, s majd Árpád-házi királyaink alatt fontos kereskedelmi központ lehetett. A Váradi regestrumból ismert, hogy a nyíri izmaeliták egyik faluja pontosan a mai hajdúböszörményi határ területén fekvő Salamon volt. A böszörmények a tatárjárás során tűntek el történelmünk színpadáról, mikor a település is elpusztult.

Újratelepülése valószínűleg már a 13. század végén bekövetkezhetett. A 14. század elején a Debreceni uradalom részeként a híres nádor, Debreceni Dózsa birtoka lett. 1325 előtt már országos vásártartási joggal bírt, majd mint mezővárost említik, melynek jogát Zsigmond uralkodása alatt 1410-ben kapta. A debreceni uradalom részeként került Böszörmény Zsigmond adományából Brankovics György szerb despota földesuraság alá. A Brankovics birtokok elkobzása után a Hunyadi család tulajdonába került, s a debreceni uradalom részeként a birtokigazgatásban fontos alközpont szerepét töltötte be.  A 16. századtől a Báthory család uradalma alá tartozott.

1605-ben a Bocskai szabadságharc lezárulása után, a Korponai kiváltságlevélben, 9254 hajdúvitéz kapott nemesi rangot és füldet. A hajdúknak adott helyek közt Böszörmény nem szerepelt, így a hajdú vizézek kénytelenek voltak egy fedél alatt élni, a közeli Kálló várában a habsburg végvári katonáival. Ez folyamatos súrlódásokhoz vezetett és a béke felborulásával fenyegetett. Ezért Báthory Gábor fejedelem 1609-ben Kállóból a hadúkat saját birtokára, Böszörménybe telepítette. Ez jelentős változást hozott a város életében. Böszörmény lakói nemesi szabadség birtokába jutottak, amiért kiváltságaik fejében katonáskodniuk kellett. Böszörmény a környező hajdúvárosokkal a hasonló közjogú helyzetük kapcsán, természetes szövetségbe tömörültek. 1699-től Böszörmény a Hajdúkerület központja lett.

A település központját foglalta el az egykori templomerőd, melynek a hajdúk idetelepülése után biztosan védelmi funkciója lett. Ezt vette körbe a belső lakóövezet, melynek utcái szűkek, a telkei kicsik voltak és csak lakóházak álltak itt. A központi részt és ezt a lakóövezeti részt kívűlről védősánccal és árokrendszerrel vették körbe. A négy főút egy-egy kapun keresztűl vezetett a kertségi övezetbe, melynek egyrészt gazdasági, másrészt védelmi szerepe volt. Ez volt az első, külső védelmi öv, melyet árokkal és sövényfallal erősítettek meg. A település ezen szerkezete a hajdúk betelepülése után bő évszázadig maradt így.

A református templom 15. századi eredetű, barokk tornyos és festett kazettás mennyezetű. A templom alapját már az Árpád-házi királyok idején lerakhatták. A 16. század második felében a város lakossága felvette a reformációt, így a templom református lett. A középkori templomot övező erődfal, a 17-18. században Hajdúböszörmény meghatározó belső erődítése volt. A szabadságharcok évszázadai után az erődfalat 1854-ben, a jelenleg is látható alapkövekig elbontották. A fal téglaanyagát a gimnázium építésénél használták fel. A közelmúltban az egykori erődítés keleti részén került állagvédelemre és bemutatásra az ÉK-i és DK-i bástya és a hozzájuk kapcsolódó falszakasz.

Forrás: Az erődfal keleti részén felállított tájékoztató tábla - Hajdúsági Múzeum