Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Az erősséget, az országot pusztulásba döntő 1241 – 42-es tatárjárás elmúltával, a IV. Béla király által elrendelt nagy várépítési korszakban emeltette a környező területeket uraló Ákos nemzetség. Első, napjainkig fennmaradt okleveles említése 1285-ből való, amikor is a gazdag és előkelő Ákos nembeli Ehellős előkelő mondhatta a magáénak. A XIV. század elején, a tartományurakkal való belháborúk idején, amikor Erdélyt a nagyhatalmú Kán László oligarcha uralta, a vár talán egy ostrom következtében, romba dőlt. A környező települések az Anjou uralkodók idején is az Ehellős előkelőtől származó Torockói nemesi família tulajdonában álltak, akik csak a XV. század második felében állítják helyre a romokat. A középkor további évszázadaiban is ennek a földesúri családnak a szálláshelye. Az 1514-es Dózsa György vezette keresztes háborúban a vár alá érkezett felkelt jobbágyok, összejátszva az erősségben lévő pórokkal, megszállták, majd elégették a földesúr okleveleit. Ezért 1516-ban, Toroczkay Ferenc kérésére II. Lajos király minden birtokában megerősítő adománylevelet adatott a nemes úrnak. Mint viszonylag eldugott helyen emelkedő erősségnek, sohasem volt nagyobb katonai jelentősége, az egykorú források inkább a nemesi családon belül zajló viták kapcsán említik meg. Például 1573-ban a várbeli rokonság tagjai ágyúval lőtték a másik ág udvarházát, amiből ismét peres ügy támadt. Romlása 1707-ben következett el, amikor a Nagyenyed városát feldúló Tige császári generális csapatai ágyúval tűz alá vették, majd megostromolták és elfoglalták Torockószentgyörgy várát. A győztesek elvonulásuk előtt puskaporral felrobbantották az erődítmény falait, amelyek azóta egyre jobban pusztulnak.

Leírása:

Torockószentgyörgy település határában egy É – D-i sziklaszirten búslakodik az erősség nagyméretű romja. Két részre osztható a Torockói nemesi família által lakott erődítmény, a D-i rész kiugró szikláján létesített XIII. századi felsővárra, és a tőle É-ra húzódó XV. századi alsóvárra. A Várhegyre felvezető meredek szerpentinút egy igen romos kapuvédő barbakán udvarára vezet, ahonnét kétfelé lehet tovább haladni. D-felé a korai erősség 10 x 10 méteres öregtornyához, melynek három oldalfala az 1860-as években leomlott, valamint a hozzákapcsolódó többhelyiséges, háromemeletes palotaszárnyához vezet. Ennek D-i falai a szédítően mély szakadék pereméig épültek ki. A vár XV. századi újjáépítése és egyben kibővítése idején épültek fel az É-i rész védőművei, egy háromhelyiséges lakószárny, melynek É-i végét a 12 x 12 méteres, 2,5 méter falvastagságú, ötemeletes torony zárja le, melyet még egy félkörű várfal is kerített. A hatalmas torony felső védőfolyosójának tartógerenda nyílásai napjaikban is láthatók, az erődítmény más falaival és épületrészleteivel együtt, de helyreállítás hiányában egyre nagyobb darabok omlanak le a mélységbe.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 466-467.