Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Fehring - FehringAusztriaStájerországHatáron túli történelmi vármegye - Kuruzzenkogel

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Térkép

Utolsó frissítés: 2025.04.06.

Fehring, Kuruzzenkogel

Fehring, osztrák város Stájerország keleti részén, a Riedel vulkanikus dombságon, a Rába folyó mentén fekszik. A település első írásos említése II. Ottokár 1265-ös urbáriumában történt, amely ebben az időben a Babenbergek birtoka. Később a fürstenfeldi uradalomhoz tartozott. A mezővárosi jogokat adományként, 1632-ben IV. Rudolf főhercegtől kapta.

1605-ben a Bocskai-felkelés hajdúi, majd a Rákóczi-szabadságharc során a kurucok dúlták fel a várost és környékét. A Fehringtől 2,5 km-re délnyugartra emelkedő, 425 m tszf. magasságú Kuruzzenkogel csúcsán található erődítést, azonban csak a köznyelv kötötte össze a kuruc kor eseményeivel. A vár a tipológiai jegyei alapján a 11-12. századi, korai várak formáját mutatja.

A kitűnő stratégiai helyen lévő magaslatot, a déli-nyugati nyereg irányából, jelentős mélységű és szélességű árokkal választották le. A 30 méter hosszúságú és megközelítően 7-8 méter széles központi platót, 8 méterrel lentebb, a nyugati - északnyugati oldalon, napjainkra már csak teraszos formát mutató árok és sáncolat övezi. A központi plató észak-nyugati részén került felépítésre, a Konrad borász család jóvoltából a napjainkban is látható kápolna 1896-ban.

A helyszín első írásos említése, August Artner tanár 1883-ból származó helytörténetében található. A plató peremén akkor és 1946-ban is látható, lazán egymásra rakott kőfalról írnak források. A kápolna építése 1896-ban, szintén a korábbi kőfalra történt. Napjainkban a peremen habarcs és falmaradványok felszínig pusztult maradványai láthatók. A kápolna közvetlen előterében érzékelhető még egy falszakasz íve, amely az északnyugati részen álló kerek torony része lehetett.

A központ vármagtól nyugatra, egy körülbelül 40 méter hosszú és csaknem 8 méterrel alacsonyabb szinten futó terasz található, amelynek a délnyugati részén a kaputorony feltételezhető. Az északi végét egy másik, csaknem félköríves terasz képezi, amelyet északról sánc, vagy mára leomlott fal zárhatott le. A keleti - délkeleti oldalon a meredek hegyoldal nem kívánt meg további védelmet.

A még érzékelhető falmaradványok alapján az osztrák kutatók azt feltételezik, hogy azok erőszakos rombolásnak köszönhetően pusztulhattak el. Ezt számos számszeríj-csavar és nyílhegy lelet is alátámasztja. Figyelemre méltók a Kelet-Stájerországban eddig egyedülálló kerámialeletek. Kivétel nélkül edénytöredékekről van szó, amelyek formájukból, szerkezetükből és díszítésükből adódóan, a 12. századot megelőző időszakból származnak.

Ennek köszönhetően a kutatók a vár építését a 11. század első felére feltételezik, míg erőszakos pusztulása a 12. század elejére tehető. A közeljövőben a szakemberek célzott régészeti kutatásokat terveznek a Fehring melletti Kuruzzenkogel erődítésében, így remélhetően pontosabb képet sikerül majd kapnunk a vár keletkezéséről, fennállásáról és pusztulásáról.

Keserű László - 2025

Források:

Georg Tiefengraber: Zum Burgenbau in der Oststeiermark. Kelet-Stájerország várépítészetéről
Savaria – A Vas Megyei Múzeumok értesítője Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/2. (2007) (Szombathely, 2008)
Keserű László: Fehring, Kuruzzenkogel - Terepbejárási feljegyzések - 2025 www.varak.hu

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 54.766 (46.912766)
K 15° 59.491 (15.991512)

Információk: Fehring, osztrák város Stájerország keleti részén, a Riedel vulkanikus dombságon, a Rába folyó mentén fekszik. A várostól 2,5 km-re délnyugartra, a 425 m tszf. magasságú Kuruzzenkogel csúcsán található erődítést

Megközelíthető a Kruzzenschenke étterem parkolójából a sárga, majd a kápolnához vezető jelzett ösvényen.

Utolsó frissítés: 2025.04.06.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu támogatás kérés 2025