Utolsó frissítés: 2025.07.08.
Regöly - Sánc
A Sánc a falu K-i szélén emelkedik, a Kapos és Koppány folyók találkozásánál. Tengerszint feletti magassága 122,1 m, relatív magassága kb. 16-20 m.
Az általam ismert legkorábbi adat, ahol szerepelnek a sáncok, 1722-ből származik: a canonica visitatio az egykor itt állt templommal kapcsolatban említi.
Az I. katonai felmérés is határozottan ábrázolja, bár nem egészen helyes alaprajzzal. Figyelemreméltó, hogy a Koppány felőli oldalon Ny-i irányban tovább viszi. A D-i oldalon lényegében a Rómer-féle alaprajznak megfelelően zárja le. D-i oldalán a községből kiinduló, a Kapos- bozótban elvesző út halad. Az akkor még csak jelentéktelen falusi házakkal beépített Ny-i oldalán nincs nyoma semmiféle sáncnak.
Jól láthatók a sáncok az 1818. évi regölyi térképen: ekkor a lelőhely még nagyrészt beépítetlen volt.
Első leírása Moldoványi Józseftől származik: „Regölynek napkeleti része a’ Templommal együtt egy nevezetes kétszeres Sántzban fekszik, mellynek némelly maradvánnyá kivált a Kapos felől igen látszatós, és bizonysága annak, hogy itt hajdan valami vár a természettől is magától megerősítve lehetett...”
Valószínűleg Hőke Lajos hívta fel Römer Flóris figyelmét a regölyi sáncra: 1872-ben kelt levelében több földvárat is említ, közöttük a regölyit is. Rómer a kongresszusi kötetben közli a vár vázlatos alaprajzát és rövid leírását is: az oldalai meredekek, kiszögelléseik bástyát formálnak, és azokon a helyeken, ahol a fennsík lejtősödik, nemcsak 12 m magas földsáncokat, de elég mély árkokat is találunk. Az oldalak hossza 400 és 660 m között változik, a földvár lábánál, ahol az oldalai nem voltak elég erősek, földsáncokat emeltek és árkokat mélyítettek, amelyek megszakadnak, amikor a mocsár már elég a védelem biztosítására.
Wosinsky a Rómer-féle rajzokat közli újra. Leírásában hangsúlyozza, hogy Tolna megyében ez az egyetlen őskori földvár, amely nem hegytetőn, hanem csak dombon helyezkedik el. Kiemeli a mocsaras környezet által biztosított természetes védelmet is: É-i és Ny-i oldala kettős sáncárokkal védett, de jobban védte egykor a mocsaras víz, amely a falu felé eső, D-i bejáratát kivéve, minden oldalról övezte. Azokon a részeken, ahol a sánc fennsíkja a víz felé lejt, a 12 m magas sáncon kívül még igen széles árkokat is találunk. Hosszanti oldalai 400 és 600 m között váltakoznak.
Megemlíti, hogy a leletek között vannak kőkoriak, bronzkoriak és rómaiak is, de legtöbb a kelta. Ennek alapján valószínűsíti, hogy az erődítést a kelták építették." Feltételezi, hogy az egyik kelta törzs fejedelmi székhelye lehetett itt: igen sok a kelta lelet, közöttük rengeteg a pénz, sőt pénzöntő mintákat is találtak.
A Nemzeti Múzeum megbízásából 1890-ben Wosinsky Mór is kutatott a vár alatti völgyben, a keleti kapu közelében, egy „nagy kerek domb tövében”. Megfigyelései szerint településnyomok itt nincsenek (a mocsaras terület miatt nem is lehetett itt település). Az addig előkerült leleteket vízbe dobott votív tárgyaknak tekinti.
A leletek alapján a rómaiak is megtelepedtek a Sánc területén, de a község más részein is.
1904-ben Kovách Aladár a sáncoldalban és a sánctetőn végzett ásatást. Ennek során több sírt tárt fel. Korszakot nem említ, de a leírás alapján népvándorláskori vagy középkori sírok lehettek.
Barkóczi László és Sági Károly 1950. évi ásatásán a földvár legrégebbi rétegeiben Hallstatt-kori leletek kerültek elő, ezután pedig csak késő LT következik, amely belenyúlik a császárkorba. A Hallstatt és a La Tene D között nincs lelet.
Mészáros Gyula turbántekercses tálperemeket, ujjbenyomásos bordával díszített fazéktöredékeket, agyagkarika darabot gyűjtött az urnasíros kultúra időszakából.
A regölyi kelta leletek ismertetése kapcsán Hunyadi Ilona valószínűsíti, hogy itt egy kelta oppidum volt, ahol pénzöntöde is működött.
Patek Erzsébet a korábbi szakirodalom és saját terepbejárása alapján foglalkozik a lelőhellyel: Wosinskyval ellentétben elképzelhetőnek tartja, hogy már az urnamezős kultúra időszakában erődített volt a település.18 Részletesen ismerteti az erődítést. Megemlíti, hogy jelenleg két feljárat ismert: K felől a Kisvaskapu, É felől pedig a Nagyvaskapu (Majsa-puszta felől).
1970-1971-ben Jerem Erzsébet kutatott a Sánc területén: elkészítették a lelőhely részletes szint- vonalas felmérését; a legmeredekebb É-ÉNy-i oldalon , egymástól 155 m-re 16 x 2, illetve 12 * 2 m-es szelvényekkel vágták át a sáncot. A kevés és bizonytalan cölöpnyom alapján nem dönthető el egyértelműen, hogy a földsáncnak volt-e gerendaszerkezete. A felhordási rétegben kizárólag koravaskori kerámiát találtak. Az egyik szelvényben a rétegek egy kora vaskori hulladékgödör fölé, a másikban egy szintén kora vaskori ház padlószintje és omladéka fölé futnak. Ezek szerint a telep megerősítésére legkorábban a kora vaskor második felében kerülhetett sor. A belső településrétegeket három kisebb szelvénnyel vizsgálták. A földvár D-i részén, a jelenlegi templomtól ÉK-re kiásott szelvényekben földbevájt sövényfalú házak és gödrök kerültek elő, igen sok LT D lelettel. Az ásatási megfigyelések alapján Jerem Erzsébet szerint a lelőhely legkorábban a kora-bronzkorban népesült be; avaskori és kelta lakosságot hosszabb szünet után a késő népvándorláskori, majd kora Árpád-kori népesség követte. A többi erődített kelta telephez hasonlóan a regölyi is későre keltezhető, ahol többnyire az Kr. u. 1. századra is átnyúló leletanyagot találunk. Ugyancsak közös vonásuk ezeknek a telepeknek, hogy korábban már sánccal erődített földvárba költözött be a későkelta lakosság.
Kőszegi Frigyes - a regöly-veravári, az urnamezős kultúra idejéből származó bronz leletegyüttes ismertetése kapcsán - foglalkozik Regöly-Földvárral. Megállapítja, hogy Regöly-Veravár közvetlen közelében „két olyan sánccal erősített földvárat [Pári-Schanzberg és Regöly-Sánc] ismerünk, amely betölthette ilyen központ [nagy urnamezős települési központ] szerepét, s amely alkalmas lehetett arra, hogy veszélyhelyzetben a környékbeli falvak lakosságának menedékhelyül szolgáljon. Természetesen ezekről a magaslati helyekről jól belátható volt a távolabbi vidék is, így az itt megtelepedők ellenőrzésük alatt tarthatták a folyóvölgyben futó kereskedelmi útvonalat is...[Regölyben] sánccal erősített földvárról vannak ismereteink. Az itt megejtett sáncátvágásból eddig csak korai vaskori cserepek bukkantak napvilágra, és számos szórványkerámiát és bronztárgyat őriz a helyről a szekszárdi és a Magyar Nemzeti Múzeum. Különös jelentőséget kell tulajdonítanunk az 1950-ben itt végzett ásatásnak, melynek során zömmel az UK régebbi szakaszába keltezhető leletanyag került elő. Ezek közé tartozik a már említett, V bordás tokosbalta öntőmintája. Patek tumulust is megfigyelt a földvár alatt”.
Mint már láttuk, a Sánc területén a kora Árpád-korban is megtelepedtek. Kutatás hiányában nem tudjuk, hogy térben és időben meddig terjedt ez a település, amelynek templomát, és részben temetőjét is feltárták.
Ennek a templomnak az első említését az 1722. évi canonica visitatio-ban olvashatjuk: „Hasonlóképpen láthatók még a regölyi határ keleti részében lévő sáncokban egy szintén romokban heverő templom nyomai, a földdel egyenlővé tett falakkal, csupán a szentély íve maradt meg.” 1994- 1995-ben Vizi Márta Havassy Péterrel együtt tárta fel a templom maradványait. Ennek nyomán egy téglalap alakú, kívül félköríves szentélyzáródású templomot találtak (az 1. fázisban hossza: 13,80 m, szélessége: 7,20-7,60 m, nyugat felé kissé szélesedik). A templomot a nyugati végén szintén téglalap alakú résszel, feltehetőleg karzattal bővítették (2. fázis: a bővítés hossza: 4,80 m, szélessége: 7 m).
A templom falait nagyrészt kiszedték, A déli oldalon megmaradt egy része, (felmenő falra utaló szakaszok nem voltak), másutt csupán az alapozási árok került elő. A nyugati bővítmény falának sárga agyagból döngölt alapja volt. A padlószint minden valószínűség szerint megsemmisült.
A templom építése a 12-13. század fordulójára tehető. Néhány évtized elteltével, talán a 13. század második felében, nyugati oldalához karzatot építettek. Minden bizonnyal a korszak egyszerű falusi templomainak sorába tartozott. Felmerülhet azonban az a feltételezés is, hogy egykor főesperességi templom volt.
Pusztulásának idejét nem ismerjük. Területét azonban később temetőnek használták a környékbeliek. A sírokból egyszerű pánt- és fejesgyűrűk, övpártaveretek, kapcsok kerültek elő.
A regölyi plébániatemplomot csak a pápai tizedjegyzék említi a középkorban. Az épület vélhetőleg kezdetben főesperesi egyház lehetett és csak a főesperes Pécsre költözése után lett belőle plébániaegyház.
Györffy György Regölyt vár nélküli főesperességi központnak tartotta. Mások - így pl. Tímár György, K. Németh András - szerint a sáncot felhasználták honfoglaló eleink, hiszen kiváló védelmet biztosított. A vélemények megoszlanak abban a kérdésben, hogy volt-e Regölyben királyi váris- pánság, amelynek ispánja mellett tevékenykedhetett volna a térítő pap. Kristó Gyula a várral is rendelkező, egy-egy megye területén általában a megyének is nevet adó főesperesség mellett többedmagukkal osztozó főesperesi központokat elemezve mutatott rá, hogy ezek a vilgi-területi igazgatási önállósodás, az önálló várispánsági fejlődés különböző fokára jutott központok. Kristó Gyula szerint a Szent István korában alapított Tolna megye keletkezését néhány évtizeddel később követhette a megye Ny-i részén egy másik, Regöly központú világi központ kialakulása, amely azonban a későbbiek során nem vált önálló vármegyévé.
Összegzés
Jerem Erzsébet kutatásai szerint a telep megerősítésére legkorábban a kora vaskor második felében kerülhetett sor. A többi erődített kelta telephez hasonlóan a regölyi is későre keltezhető, ahol többnyire az Kr. u. 1. századra is átnyúló leletanyagot találunk. Ugyancsak közös vonásuk ezeknek a telepeknek, hogy korábban már sánccal erődített földvárba költözött be a késő kelta lakosság.
