Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Bajmóc, vár

Bajmóc (Bojnice) kisváros Privigyétől 2 km-re nyugatra, a Nyitra-folyó jobb partján fekszik, a Sztrázsó-hegység keleti lábánál. A város nyugati részén, egy kisebb magaslaton emelkedő, jelenlegi formájában francia várkastélyt formázó erősségbe a hatalmas parkon keresztül egyre emelkedő sétaúton juthatunk el. A sziklaszirtet széles vizesárok övezi, melybe az itt feltörő források vizét vezették be az egykori várépítők. A külsővár négyszögletes kapujánál lehet megváltani a belépőjegyet, majd az időközönként induló idegenvezető nyomában járhatjuk végig a nagyméretű épület helyiségeit.

Bár az épületeket jelentősen átalakították a 19. század végén a tulajdonos kérésére, de az alapok így is megőrizték a középkori formákat. A sokszögletű külső védőmű sarkait magas tornyok tagolják, a falak mentén épületek sorakoznak. Hajdanán itt tárolták az élelmiszert, tüzelőfát, itt sorakoztak a lovak istállói, valamint a nagy létszámú személyzet szállásai.

A belsővár épülettömbje is szabálytalan sokszöget formáz, sarkain magas tornyok emelkednek az ég felé. Mindenütt a francia várkastélyokra jellemző konzolos, támpilléres oromdíszeket, neogótikus építészeti részleteket láthatunk – ahogy azt Hubert József budapesti műépítész megálmodta a 19-20. század fordulóján. Az évtizedekig tartó munkálatok az akkoriban hatalmas összegnek számító 2 millió aranykoronát tettek ki és sajnos teljesen meghamisították az eredeti középkori várat.

Az eddig végzett régészeti kutatások szerint, Bajmóc 13. századi korai magja a sziklaszirten egy 30 – 35 méter átmérőjű, ovális területet kerítő vár lehetett. Az országosan ismert várépítési gyakorlat alapján egy kerek öregtorony és a meredek szélét övező kőfal lehetett a korai rész, míg az udvaron gazdasági épületek és istállók emelkedtek. Ezt bővítették ki a 15. században egy nagyobb méretű külsővárral, amit vastag falú tornyokkal erősítettek meg.

A 16. században, amikor tömegesen kezdték alkalmazni a lőfegyvereket, elmaradt a mindvégig magánkézben lévő erődítménynek a korszerű védelmi követelmények szerinti átalakítása, vagyis nem építettek ki ágyúbástyákat. Ez a középkori erősség, köszönhetően Habsburg császárhű birtokosainak, túlélte a magyar várakra kimondott felrobbantási parancsot.

1889-1908 között azonban gróf Pálffy János tulajdonos utasítására igen jelentős mértékben átalakították falait és épületeit. A jelenlegi formájában, meghamisítva az eredeti képét, egy francia várkastélyt tekinthetnek meg a kíváncsi látogatók, amiben 182 helyiséget alakítottak ki, ebből közel 50 a lakószoba. Eredeti, középkori formájában csak a várkápolna, aminek kriptájában, vörös márvány szarkofágban nyugszik a várpalota egykori ura Pálffy János gróf, és a lovagterem maradt fenn, a többi részlet azt tükrözi, hogy az építész és a tulajdonos gróf milyennek álmodott meg egy „lovagvárat”. Lejuthatunk még a sziklaszirt mélyén lévő barlangba is, ahol tiszta vizű forrásokból olthatták a várbeliek a szomjukat.

A vár története:

Az 1241-42-es tatárjárás elmúltával IV. Béla király ösztönzésére az országos méltóságokat viselő tisztségviselők, gazdagabb nemzetségek és várjobbágyok sorra emelték a kisebb-nagyobb várakat az adományul kapott földbirtokok védelemre alkalmas pontjain. Közelebbről ismeretlen időpontban a Hontpázmány nembeli Kázmér comes (ispán) fiai létesítették Bajmóc várát a Nyitra folyó völgyéből kiemelkedő kisebb sziklaszirten.

1297 körül a felvidéki vármegyékre uralmát kiterjesztő Csák Máté oligarcha foglaltatta el a fegyvereseivel, mire az általa támogatott Vencel cseh trónkövetelő, majd magyar uralkodó 1302-ben adománylevelet is kiállított. Miután a hatalmas nagyúr 1321-ben meghalt, tartományát rövid idő alatt megszállta Anjou Károly Róbert király serege. A bajmóci váruradalmat, a közeli Keselőkővel egyetemben közös királyi várnagy igazgatta. Luxemburgi Zsigmond király a trónra lépte után, hogy erősítse hívei számát, a hatalmas birtokadományozások során ezt a területet Jolsvai Leusták nádorispánnak juttatta, akinek György fia fiúgyermek hátrahagyása nélkül hunyt el 1427-ben, így ismét a királyi Kamara kezelésébe jutott vissza.

1430-tól az itáliai származású Noffri Lénárd és fivérei birtokolták. Mivel ők négyen voltak, jelentősebb mértékben kibővítették az erősséget, ekkor létesült a külsővár tömbje. Az 1440-es években már a Felvidék jelentős részeit az uralmuk alá hajtó cseh huszitáknak sem sikerült elfoglalniuk a kiépített erődítményt. Hunyadi Mátyás király az 1489-ben kihalt Noffri família váruradalmát a törvénytelen fiának, Corvin János liptói hercegnek adományozta oda. Az új földesurat éppen itt támadták a Szapolyai főnemesi család által felbérelt orgyilkosok, de a tervük nem sikerült. A gaz merénylet közvetlen irányítóját, Pohi Péter bajmóci várnagyot a királyi bíróság Budán elítélte és a Friss-palota előtti téren elevenen négyfelé vágva kivégeztette.

Bajmócot rövidesen mégis megszerezték a Szapolyaiak, mivel az elhunyt Mátyás királyon követelt pénzekért cserében Corvin János kénytelen volt zálogba adni nekik a jelentős várbirtokot. A 16. század közepén a magyar királlyá választott Szapolyai Jánostól Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, majd szintén magyar uralkodó zsoldos seregei vették el. A győztes király a legfontosabb magyar hívei közé tartozó Thurzó családnak adományozta oda, aki a török egyre gyakoribb portyázásai elleni védekezésül megerősítették a falait.

A korabeli források szerint 1530-ban és 1599-ben is kirabolták és felgyújtották a pogány lovas hordák a városkát, de az erős bajmóci várat nem merték megtámadni. A 17. század nagyobb hadjáratai során 1605-ben helyőrsége ágyúlövés nélkül kaput nyitott a Habsburg császári ház zsarnoksága ellen felkelt Bocskai István hajdúcsapatainak. 1607-től ismét a Thurzó főnemesi család kezelésébe került, akik a környező jobbágyfaluk földesúri birtokközpontjaként használták. Ekkoriban már nem számított fontosabb hadászati értékűnek, ezért elmaradtak a korszerű, ágyúkkal vívott hadviselésnek megfelelő ágyúállások, a bástyák kiépítése.

1637-ben a Thurzó família is kihalt, de az uralkodó rövidesen a Pálffy családnak adta zálogba. A történelem folyamán végig császárhű nagyúri család 1643-tól örök birtokként mondhatta a magáénak. Utolsó katonai jellegű szerepét a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcban játszotta, mikor a kurucok csak hosszabb ideig tartó kiéheztető blokád után, 1704 július 8. tudtak bevonulni a falai közé.

Négy esztendő múltán ismét visszaszerezte földesura, gróf Pálffy János horvát bán. Mivel a nagyúr a császári ház feltétlen híve volt a felkelés idején, a tulajdonát képező bajmóci vár elkerülte a magyar erődítményekre kimondott felrobbantási parancsot. A továbbiakban is megőrizte a középkori formáját egészen 1889-ig, mikor gróf Pálffy János tulajdonos utasítására Hubert József budapesti műépítész a francia várkastélyok mintájára nagymértékű átalakításokat végzett Bajmóc várán. Az évtizedekig tartó munkálatok az akkoriban hatalmas összegnek számító 2 millió aranykoronát tettek ki és 1908-ra készültek el. Jelenlegi formájában egy meghamisított, ezen a tájon sohasem volt „mesepalotát” idéz fel, melyet megcsodálnak a messze földről idesereglett turisták.

Összeállította: Szatmári Tamás

Források: 

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. 1996 271. old.
Burgen und Schlösser Slowakei 1990 német nyelvű 42-43. old.
Csorba-Marosi-Firon: Vártúrák kalauza III. 1983 208-210. old.
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon 1994 75. old.
Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban 1977 95. old.
Engel Pál: Az ország újra egyesítése. I. Károly küzdelmei - Századok 1988 128. old.
Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások 1980 117-118. old.
Ludovit Janota: Slovenské hrady I. 1935 szlovák nyelvű 65-75. old.
Legeza László – Szacsvay Péter: Felvidéki utakon 2. 1995 214-218. old,
Kovács – Veresegyházi: Magyarország történeti kislexikona 1996 16. old.
Csorba Csaba: Legendás váraink 1999 15-18. old.
Fügedi Erik: Vár és társadalom a XIII-XIV. sz 1977 102. old.
Szombathy Viktor: Száll a rege várról várra I. 1996 11-13. old.
Szabóky Zsolt: A Kárpát medence várai 1996 66-67. old.
Takács Tibor: Felvidéki várak 1999 34-39. old.
Slovakia 1995 angol nyelvű útikönyv 139.-- 146. old.
Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében 2001 916/a – több kép is
AB ART kiadó: Hrady a známky na Slovensku 2002 16-18. old.
Varjú Elemér: Magyar várak 1932 14-17. old.
Ján Hajduch: Slovenské hrady 1972 81-94. képek
Bojnice {2000} – Pálfiovsky rod - szlovák nyelvű történelmi kiadvány